Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-243

243. országos ülés 1898. február 17-őu, csütörtökön. 6i ezen beiratkozott hallgatókat a tudományszomj hozza az egyetemre, kell, hogy azért iratkozzanak be, hogy a tanárt hallgathassák és tanúi legyenek annak a közvetlenségnek, melyet a tankönyv sohasem pótolhat, mert hiszen az a tanár beleönti előadásába az ő egész egyénisé • gét és összes tudását, már pedig épek a közvetlenség képes az elmét művelni, élesíteni és a hallgatót abban a tudományágban előbbre vinni. Hát miért is iratkozik be 1000— 1200 hallgató, ha még alkalma sincs, hogy az előadásokat meghallgathassa, hisz ezren nem mehetnek be a terembe, a hol csak kétszázan férnek el ? Nem ilhizorius dolog-e így a mi egyetemi oktatásunk és nem sürgősen szükségesek-e a javítások? Nagyon óhajtanám a t. miniszter úr válaszát hallani, hogy mikép óhajtja azon tarthatatlan állapotokat az egyetemen megszüntetni. Hogyan lehet több ezer hallgatót ilyen helyiségben tanítani, oktatni, nevelni, hogy ez mind kolloquálhasson, szóval, hogy a tanár képes legyen tárgyát előadni, mikor idejének legnagyobb részét kolloquálással vagy vizsgákkal tölti el. Ezek olyan anomáliák, a melyeken sürgősen segíteni kell. És vájjon a mostani központi egyetem a mostani alakjában, kisszerűségében, a mikor nem felel meg a jelennek sem, hogy felelhet meg akkor a jövőnek. Tudom, hogy itt nagy nehézségek vannak, de mégis már most kell arra gondolni, hogy az egyetemi oktatást a maga érdemében miképen lehet a jövőre megoldani. De menjünk tovább, nézzük a műegyetemet. Élénk emlékezetemben van azon időszak, a mikor a műegyetem elhelyezéséről volt szó. Mint az egyetemi dolgok iránt érdeklődő fiatal orvosnak nem kerülte el figyelmemet ez sem, s mikor meghallottam, hogy idehozzák a kis körútra, a régi állattani intézet helyére, illetékes helyen kifejezést adtam annak, hogy ez megmagyarázhatatlan tévedés. Olyan intézetet, mint a műegyetem, mely úgyszólván mindennap tovább halad, a hol a tudomány újabb meg újabb vívmányainak sorban megfelelő intézményeket kell létesíteni, a melyek tért kivannak, a hol kísérletező épületeket kell majd egymásután elhelyezni, olyan intézetet bezárni a házak tömkelegébe, a mely mindennap fejlődésnek vau alávetve, hibás dolog; hisz ép a mai anyagias irányzatnál a műegyetemhez tartozó tudomány köré csoportosul minden és épen ezen intézetet zárták be falak közé, s már alig másfél évtized beigazolta, hogy milyen hibásan, mily következetlenül és mily kevés előrelátással építették a műegyetemet a mai helyére. Újabban egy épülettel szaporodott ezen intézet; udvarában ugyanis egy tantermet építettek, a mely inkább hasonlít egy állatkertben felállított oroszlán- vagy madárházhoz, mint egyetemi épülethez. Ezen tanterem, a mely — ha jól tudom — 60,000 forintba került, arra szolgál, hogy hat-hét-nyolezszáz hallgatót befogadjon. S most megint visszatérek arra, vájjon két oly tanár, a kik közül az egyik a mathematikát elméletben, a másik pedig gyakorlatilag tanítja és 600 hallgatóval foglalkozik, felmutathat-e oly eredményt, a melyet elvárhatunk? Hisz az képtelenség, hogy egy tanár 5 — 600 műegyetemi hallgatót a gyakorlati mathematikában sikeresen oktathasson. Én a helyett, hogy az összes hallgatókat egy tanterembe szorítottam volna, talán inkább parallel tanszékeket állítottam volna fel. De nem akarok a dolognak mélyebb bírálatába bocsátkozni. (Halljuk! Halljuk!) Tartozom azonban a t. miniszter úrnak az igazság kijelentésével, hogy az ő előrelátását üdvözölj ein, hogy ugyanis az új technikát olyan helyre kívánja áttenni és építkezést ott óhajt eszközölni, a hol semmisem áll útjában a terjeszkedésnek. És üdvözlöm, hogy a Lágymányoson fogja a technikát felállítani. Csak azt az egyet óhajtanám, hogy a telek megszerzésében a legmeszszebb menő áldozatoktól se riadjon vissza. A tér minél nagyobb legyen, a jövőt kell szem előtt tartani, mert elérjük már öt év múlva, hogy az egész Lágymányoson nem lesz egy talpalatnyi föld, a mely beépítve ne volna. Most még itt az idő, a mikor tehetjük, hogy a jövőnek, egy századnak előre szerzünk telepet, de már 10 év múlva azt nem tehetjük. Menjünk tovább. A technika mellett van a bölcsészeti csoport. Ott egy meglehetős drága, talán lehet mondani milliókat érő terület volt birtokában a kormányzatnak, a hol aztán a telek közepére építették a vegytani intézetet. Mikor aztán az egyetem terjeszkedése azt kivánta volna, más intézeteknek is adjanak helyet, akkor útjában állt a középre helyezett vegytani intézet és akkor kellett gondolkodni, hogy is lehet értékesíteni ezt a drága telket, hogy kárba ne veszszen s akkor lett elhatározva a most ott létező intézetek telepítése. És mi lett belőle? Az, hogy ezen óriási drága telek különböző szakmák részére lett felhasználva, és nélkülöz minden egyöntetűséget, nélkülözi az egyöntetű irányt. De menjünk tovább; nézzük az orvosi egyetemet. Itt is látni fogjuk, mily nagy tévedéseket teremtett a múlt, hogy a városnak immár közepén oly telekre zsúfolta Össze a kórházakat és a kórházak mellett nélkülözhetetlen más elméleti tanszékeket, hogy a területen már alig lehet lélekzetet venni. Annak az első éves egyetemig hallgatónak a vegytani óráról el kell mennie az Üllői-út végére a boneztani órára, és ha nincs pénze arra, hogy naponta két-háromszor fizesse