Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-242

242. országos ülés 1898. Hát, t. ház, látni való innen, hogy a t. kormány az ő orgánumai által egy szájból ugyanegy időben hideget is, meleget is fúj. (Derültség és tetszés balfelől.) De megvan ennek a maga oka. Mindkettőnek ezélzata világos. A »Magyar Ujäág«-ban a kormány a vallásért aggódókat kívánja megnyugtatni, hogy nincs hiba, a prímással a kormány a legteljesebb egyetértésben van, ne aggódjatok. A »Nemzet« czikke a liberálisoknak szól, mintha az mondaná: »Ne féljetek, a prímás minket az ő pas-ával nem fog félrevezetni, mi megmaradunk a liberális alapon.« A »Nemzet« tehát a liberális felfogást fejezi ki, a melyet még világosabban fejezett ki a többi kormánypárti lap, például a »Pesti Hiiiap«, meg a »Pesti Napló«. Csak a »Pesit Napló«-val foglalkozom, mert félek, hogy igen hosszas leszek, de az a nyilatkozat igen érdekes. (Halljuk! Halljuk!) A »Pesti Napló« ez alkalomból szintén vezésczikket ír és egyebek közt ez írja (olvassa): »Nein volt az emberiség történetében olyan korszak, még a római czászárság legsötétebb időszakát sem véve ki, a mely erkölcsi elvetemültség tekintetében felülmúlta volna a, XV—

XVI. századot, pedig akkor még nem távolodott el az emberiség az Istentől.« Hát, t. ház, a »Pesti Napló« szerkesztője a szabadelvű párt egyik oszlopos tagja : Neményi Ambrus. Övé az érdem, hogy nyíltan bevallja azt, hogy a liberalizmusnak nem kell Isten, különcsen a keresztényeknek az Istene. De Neményi Ambrus úrnak egy másik hitsorsosa a magyar királyi egyetemen hinteti azt, a mit már Bebeltől is olvastam, hogy a kereszténység a ezivilizácziót, a kultúrát kétezer esztendővel veti vissza, a mire a t. kultuszminiszter úr, a mikor ezt a múlt évben felemlítettem, azt mondta, hogy a tanszabadság nevében teheti, s ezt nem lehet megtiltani, sőt a képviselő úrnak kötelessége lenne, hogy tiltakozzék, ha én esetleg ennek útját akarnám állani. De ismét Neményi Ambrus úrnak egy másik hitsorsosa, Alexander Bernát ugyancsak a budapesti magyar királyi egyetemen, a Pázmánegyetemen a napokban bölcsészeti előadást tartván a természeti törvényekről, ezzel kapcsolatban nem átallotta kigúnyolni a csodákban való hitet, pedig mind a kereszténységnek, mind a zsidó vallásnak is alapját a természetfölöttiben való hit képezi. A ki ezt nem hiszi, annak nincs vallása, ha pedig hiszi, meg keli neki engedni a csodák lehetőségét. Különben a kereszténység küzdelme nem újabb keletű. Mióta létrejött, a judaisztikus és pogány felfogás ellen mindig küzdenie kellett. A kereszténység ekő századaiban is mindig azzal vádolták a kereszténységet, hogy az államnak február lfi-áii, szerdán. gg ellensége. Erre szent Ágoston a következőket mondta (olvassa): »A kik azt merik mondani, hogy Krisztus tanítása kárára van a társadalomnak, hát csak adjanak olyan hadsereget, a melynek a katonái olyanok, a milyeneket Krisztus tanítása kíván, adjanak olyan férjeket, olyan feleséget, olyan szülőket, olyan gyermekeket, oly

7

an urakat, olyan szolgákat, olyan királyokat, végre olyan adófizetőket és adókezelöket, a minőket a keresztény tan követel.« És én a mostam helyzetre való tekintettel hozzáteszem : » Adjanak olyan munkaadó at és olyan munkásokat, a minőket a keresztény vallás követel. (Ügy van! balfelől.) Akkor merjék azt mondani, hogy ártalmas a társadalomra a kereszténység: tudom, hogy maguk bevallják, hogy Krisztus tanítása, ha szerinte élnek, a hazának legnagyobb javára van.« A kereszténység, mint akkor, úgy ma is küzd a judaisztikus és pogány felfogással, a mely kidobja az iskolákból és a törvényszékből a keresztet és a keresztény imádságokat, és a sajtónak óriásilag túlnyomó része által napról napra támadtatja a keresztény felfogást. Hogy

T miként viselkedik a t. kormányzat a keresztény intézmények és a maga által meghozott törvények iránt is, erre e^ak egyetlen egy példát hozok fel. A vasárnapi munkaszünetre nézve hozott a liberális kormányzat egy félig meddig való törvényt, a mely délig megengedi a munkát, délután azonban mehetnek természetesen mulatni, Én a múlt esztendőben itt a fővárosban tapasztaltam, hogy a kormányzat szemeláttára a közúti vasutakon százával dolgoztak az emberek. Persze, azt mondják, hogy sürgős munka; de tetszett volna több munkást alkalmazni, akkor elvégezhették volna hétköznapokon is. Ha ezt elfogadják elég érvül valamely törvény kijátszására, hogy ez szükséges, ennek így kell lennie, akkor így minden törvényt ki lehet játszani. (Igaz! Ügy van! a baloldal hátsó padjain.) Midőn a néppárt tagjai ilyenféle dolgokat emlegetnek a parlamentben, akkor a t. kormányzat tagjai azzal állanak elő, hogy a néppártot felekezeti szűkkeblűség vezeti, hogy theokratikus államkormányzatot akar és egy vallás, különösen a katholikus vallás számára akarnák az egész kormányzatul átalakítani, annak minden intézkedést alárendelni. Én bátran merek arra hivatkozni, hogy minderről a néppárt programmjában nincs szó. Tessék ezt abból kimutatni és tessék kimutatni azt, hogy bármelyikünk ilyenfélét akármikor e házban és akárhol mondott volna a gyűléseken. Mi nem kívánunk semmi egyebet, mint a mihez jogunk van, azt tudniillik, hogy a kormányzat kimélje általában a vallásosság érzetét, a keresztény érzelmet. (Úgy van! balfelől.) Ezt kívánja a kormányzati bölcseség