Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-255

362 255, országos ülés 1898. marozlug 6-éiij szombaton. ban kielégítő tengeri hajózási politika kötelességünkké teszi, hogy ezen támogatásban és segélyezésben meglévő erőinket ne fecséreljük el. Rendesen a minden politika nélktíl, ágyszólván ötletszerííleg tett segélyezések előidézhetnek talán tengődést, de nem képesek a valódi czélt megvalósítani és a kellő sikert elérni. Csak egy olyan vállalat felelhet meg az ország érdekeinek és ezért csakis olyan vállalatot támogathat az állam, a mely az ország kiviteli érdekeit minden irányban kielégíteni képes, és csak a helyes hajózási politika által vezérelteti magát, (Helyeslés a szélső baloldalon.) és a mely olyan erős, hogy a változó konjunktúrák között is képes az ország érdekeit minden irányban kellően és kifogás nélkül kiszolgálni. Ez nem új dolog, mert minden állam, a mely saját érdekeit jól felfogja, ekként jár el. Hogy ne hivatkozzam másra, hivatkozom csak a szomszédos Ausztriára. A szomszédos Ausztria a Lloydot évi három millió szubvenczióban részesíti, de az egészet kezében is tartja, s a Lloydnak összes tevékenységét az osztrák kereskedelem kielégítésére fordítja. Felemlítem az olaszországi Navigazione-G-enerale-t, a melyet Olaszország évenként kilencz millió frankkal támogat és segélyez, ez az összes olasz kereskedelmet kiszolgálja, és pedig az egész hosszú olasz tengerparton, minden irányban, az olasz érdekeknek megfelelően. És akkor, mikor mi ilyen példákat látunk a szomszédunkban, előáll a mi igen t. kormányunk, s azt mondja, hogy itt van egy vállalat, a melyiknek nyolczszázezer forint alap-, tőkéje van és négy, az angoloktól megvett rozoga hajója; ennek adok 90.000 forint évi szubvencziót, tehát tíz esztendő alatt 900 000 forintot, vagyis százezer forinttal többet, mint a mennyi összes alaptőkéje, és azt állítja, hogy ezáltal a nagy czélt, a melyet elsősorban tűzött ki a kormány magának, hogy tudniillik egy önálló, erős nemzeti hajózási vállalatunk legyen, sikerült elérnem. A nálunk egymást felváltó kormányok még eddig, fájdalom, a tengeri hajózás terén nem értették meg, hogy mi az a tengeri hajózási politika, hanem ötletszerííleg adtak segélyezéseket és megterhelték az ország költségvetését meglehetősen. Segítettek itt is, ott is, az áldozatok összevéve meglehetős nagy összegeket vettek igénybe. Ha azonban beletekintünk a dolog mélyébe, elmondhatjuk, hogy az eredmény az áldozatokkal szemben úgyszólván a minimális. Nem hiszem, hogy legyen ebben a képviselőházban, de az egész országban bárki is, a ki a tárgygyal komolyan foglalkozott, azt mondhassa; hogy ezen javaslatnak elfogadásával csak egy kissé is elérhetjük a czélt. Evvel a szerződéssel talán hasznot fognak elérni a gründolők, de Magyarország jogos érdekei egyáltalában nem fognak kielégíttetni. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt mondtam, hogy úgyszólván ötletszerűlég csináltuk ezeket a segélyezéseket. Nehogy ez üres szólamnak látszék, engedje meg a t. ház, hogy nagyjában rámutassak azon nagy áldozatokra, a melyeket eddig is hoztunk és ma is hozunk tengeri hajózásunk előmozdítására. (Halljuk ! Halljuk !) Ott van első sorban az Adria magyar királyi tengerhajózási vállalat, a melylyel — a mint méltóztatik tudni, — az állam az 1880: XX. törvényczikk alapján szerződött, (Halljuk! Halljuk!) és pedig akként, hogy az állam ad ezen társulatnak 150.000 forint évi szubvencziót és ezzel szemben másra nincs kötelezve a társulat, mint hogy bizonyos járatokat fentart, azonban a rendes fuvarbérek mellett. Ezen szerződés akkor öt esztendőre köttetett, de az ötletszerűség természetesen itt is előállott. Mert már két esztendő múlva, 1882-ben, a mint ezt az 1882: XIII. törvényczikk is bizonyítja, megújították a szerződést, bár még nem járt le az öt esztendő és pedig akkor tiz esztendőre tolták ki. Igaz, hogy a 150.000 forint dotáezió maradt a régiben, de már ez új szerződésben mégis kiköttetett, hogy ha a bizonyos járatokon kívül több járatot fog tenni a vállalat, az esetben minden járatért 600 forinttal kárpótol tátik. Természetesen azt hittük, hogy ez a szerződés tíz esztendeig fog tartani. De nem, mert már négy év múlva, mint ezt az 1886: XXXI. törvényczikk bizonyítja, megint újabb szerződést kötöttünk és pedig azért, mert az Adria-társulat előállott és azt mondta: »Én válságban vagyok, kötelezettségeimnek eleget tenni nem tudok«. Ekkor a magyar állam — és ezt nem azért hozom fel, hogy talán kifogást tegyek, hanem csak az ötletszerűséget akarom ezzel bizonyítani — a 150.000 forint évi dotácziót felemelte 250.000-re, különben pedig a külön járatokért a 600 forint megmaradt. Természetesen most azt hittük, hogy a tíz év elmúlását megvárja a kormány. De már 1891-ben új szerződést kötöttünk, a hol az évi dotácziót felemeltük 570.000 forintra. De még nem ez az egyedüli áldozat, a mit hoztunk. Mert áldozatot hoztunk a magyar-horvát tengeri hajózási vállalatokra, a melynek 200.000 forint dotácziót adtunk. Épúgy áldozatot hoztunk a magyar folyam- és tengerhajózási társulatnak, a melynek csak neve tengeri, mert annak hajói ugyan soha nem láttak és soha nem fognak látni tengert, sőt a mostani törvényjavaslat indokolásában nagyon bölcsen a t. miniszter úr ezt a szót »tenger« ki is felejtette. Ennek a társalatnak adtunk 450.000 forintot. Itt vau a Fiume—Velencze és a Fiume—