Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-241

•HA 241. országos ülés 1898. február 15-én, kedden. adni, hogy a magyar társadalom közreműködésével, majd talán a ház művészi ízlésű tagjainak pártfogásával is, új művészi tavaszt teremtsünk. S én remélem Istentől, hogy a művészet még virágozni fog valaha ebben az én szerencsétlen hazámban. (Élénk helyeslés és éljenzés a hal- és a szélső baloldalon. Szónokot számosan üdvözlik.) Zsilinszky Mihály államtitkár: T. képviselőház ! Személyes kérdésben kérek szót. (Halljuk! Halljuk!) Nagy figyelemmel és mondhatom, lelki örömmel hallgattam azokat a szép szavakat, a melyeket Hock János képviselő úr a magyar művészet fejlesztése érdekében itt elmondott. És épen e nagy érdeklődése hozta ajkamra azt a közbeszólást, melyre jónak találta engem itt oly hangon aposztrofálni, hogy azt nem hagyhatom szó nélkül. (Helyeslés jobbfelöl.) Midőn ő a régi antik világ művészetét jellemezte, elmondotta nagy apodiktikus hangon, hogy nem maradt fenn abból semmiféle festészeti példa, a mely az utókornak lelkesedéstíl szolgálhatott volna. Erre kiáltottam én közbe, hogy maradtak Pompejiban., még pedig gyönyörű festészeti maradványok, melyek még ma is igen sok tekintetben példányképűi szolgálhatnak. Akkor ő jónak látta azt mondani, hogy tanulja meg az államtitkár úr, nogy a görög művészetben ilyen nem volt. Engedelmet kérek, ezeket megtanultam, korábban talán, mint a képviselő úr, (Tetszés jobbfelől.) és épen ez bátorít arra, hogy figyelmeztessem, hogy e tekintetben bajos különbséget tenni antik és görög közt; mert a mi régi görög, az nem is lehet egyéb, mint antik, és biztosítom róla, nem tudná nekem megmutatni azt a határvonalat, hogy hol végződik a görög és hol kezdődik a római. Minden kultúra a múlton alapszik, és semmiféle kultúra hatás nélkül a jövőre nem múlt el és nem lehet megkülönböztetni azt, hogy a görög művészet mikor szűnt meg működni Olaszország alsó részében. Méltóztatnak nagyon jól tudni, hiszen a görög állam nem is létezett már akkor, mikor még Olaszország déli részét Graecia Magna-nak nevezték. Ezeket csak megemlítem a történeti hűség szempontjából, mert én azt hiszem, hogy a milyen szép dolog és dicséretes, faa valaki oly nagy lelkesedéssel fogja fel azt a művészetet, a melyért én is tudok lelkesedni, épen annyira őrizkedni kell az egyoldalúságtól. Én is tanulmányoztam a franczia iskolát. .. Elnök: Kérem a t. képviselő urat, legyen szives közbeszólását megmagyarázni és a személyes kérdésnél maradni. (Mozgás.) Zsilinszky Mihály államtitkár: Mindjárt befejezem. Igenis, én is tanulmányoztam a franczia iskolát, azzal a különbséggel, hogy ő csak most jővén haza Francziaországból, és ez a közvetlen befolyás annyira lelkesítette, hogy más nemzetek művészetéről megfeledkezett. Lelkesedését azonban méltánylom, mert annak csak jó következése lehet művészetünk fejlesztésére, melynek bárha azt a fokát elérnők, a melyet ő festett. (Helyeslés jobbfelől.) Hock János: T. ház! Nem személyes kérdésben, hanem szavaim helyreigazítása czéljából szólalok fel. Én semmi mást nem teszek, mint hogy a közöttünk lefolyt eseményeknek rideg ismétlésére szorítkozom. Én azt mondottam: a görög festőművészeinek egyetlen példánya, egy flkarcz sem maradt ránk. Mutasson nekem a t. államtitkár úr, akár Pompejiben, akár a világ más helyén egy festményt, a mely antik volna. Freskótöredékeket mutathat; hisz én is láttam a nápolyi múzeumban és ott voltam magában Pompejiben is megnézni, de ez nem festmény, ez freskótöredék. Tessék tehát különbséget tenni a freskó és a kép közt. (Derültség jobbfelől.) Elnöki Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnök: Az ülést megnyitom. Molnár Antal jegyző: Zsigárdy Gyula! Zsigárdy Gyula: T. képviselőház ! Oly dologról akarok beszélni, mely nagyon ie ismert, melyről oly sokat mondtak és írtak már e házban s e házon kivííl is, hogy valóban súlyos elhatározás, a beszédre reászánni magamat, mert attól tartok, hogy szavaim nem fognak a tárgyak érdekében óhajtott szíves fogadtatásra találni, s mert tudom, hogy legalább a legközelebbi jövőben eredményesek aligha lesznek. (Halljuk!) Azonban magammal nem törődve, nekem már előzetesen vigasztalásul szolgáljon az, mit a híres kurnez generális, gróf Esterházy Antal írt annak idején Rodostóból, szintén vigasztalásul a vereséget szenvedett Károlyi Sándorhoz; »Az ilyféle esetek történése — így ír ő — nem kegyelmeden kezdődött először és nem is kegyelmeden végződik.« Még nagyobb megnyugvást és felbátorítást találok abban, hogy korunk igényeinek és fejlődésünknek hatalma alatt állva, midőn a legszebbért, a legjobbért, a Jegfontosabbért felszólalok kötelességet teljesítek, mert érzésem, belátásom szerint, hazám szeretete, hazám igaz, jól felfogott érdeke, feltétlenül parancsolnak velem. (Helyeslés a jobboldalon.) Az emberiség művelődésének története, az élettapasztalás tanított meg reá, hogy az új eszmék, alkotások, különösen melyek hatásaikban messzire esők, az életben csak nehezen, súlyos küzdéssel, kitartó tűréssel, lépésről-lépésre mennek előre. Nehezen erednek, lassan nőnek