Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-246

138 246. országos ülés 1898. február 23-än, szerdán. úr figyelmébe ajánlani, Még csak egy megjegy­zést téve, bezárom beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) Az általános vitánál szó volt a t. miniszter úr által kiboesájtott azon rendeletről, a melyben a tanítókat bizonyos foglalkozástól eltiltja. Bátor vagyok a t. miniszter urat arra figyelmeztetni, hogy a népoktatási törvény megengedi a taní­tóknak, hogy felettes hatóságuk tudtával oly mellék foglalkozást űzzenek, a mely őket a tanításban nem akadályozza. (Egy hang a bal­oldalon : Harangosással!) Tudtommal harangozás­sal a tanítók nem foglalkoznak, a mint a t. kép­viselő úr mondja, legalább az Alföldön nem. Legfőlebb kántorkodással foglalkoznak és ezek még szerencsések, mert több fizetést kapnak. Tekintettel arra, hogy a tanítóknak még igen csekély a fizetésük és úgy a miniszter úr, mint a kormány legjobb akarata mellett is még igen messze van az idő, hogy jobb fizetésben része­süljenek, igen kérem a t. miniszter urat, méltóz­tassék jól körültekinteni és méltányosan eljárni annak elbírálásában, hogy mely mellékfoglal­kozásoktól tiltandók el okvetlenül a tanítók, mert esetleg száz és száz szegény család meg­élhetése volna megtámadva. A szegény nép érdekében, annak az uzsorások karmai közül való kiszabadítása érdekében is kívánatos, hogy a tanítók minél többen vegyenek részt a szövet­kezetekben, mint pénztárnokok, könyvelők, vagy igazgatók, a mint őket a tagok bizalma meg­ajándékozza, hisz egy-két óra alatt, csütörtök, vagy vasárnap délután kiki kényelmesen elvé­gezheti a maga dolgát. Azok természetesen fel­tétlenül eltiltandók a mellékfoglalkozástól, a kik ezt a tanügy hátrányára teszik. Egyéb mellék­foglalkozásokról e czímnél nem kívánok szólani, hanem erre a jogot fentartom a tanítóképezdék tételéhez. (Helyeslés a baloldalon.) Thaly Kálmán: Félremagyarázott sza­vaim helyreigazítására és személyes kérdésben kérek szót. Az előttem szóló t. képviselő úr szíves volt beszéde elején iménti felszólalásomat olyan furcsa színben aposztrofálni, a mely a saját hitköréről tesz tanúságot. Felhívom a ház valamennyi tagját, meg nem néztem, tehát ki sem javíthattam, méltóztassék a gyorirói jegy­zeteket megnézni, hogy szóltam e csak egy szót is a felekezetekiől. Én nem szóltam se katholi­kus, se protestáns, se zsidó iskolákról, hanem egyedül csak népiskolákról. Szavamra mondom, most sem tudom miféle népiskolákról volt szó abban a felolvasott tanfelügyelői jelentésben. Annyit tudok csak, hogy Esztergom megyében református iskolák is, de vannak más felekeze­tekhez tartozók is. Lehet, hogy a reformátusok is olyan helyzetben vannak, hogy a csősz, vagy más nem képesített egyén tanít az iskolában. Ezeket is épúgy megbélyegezendőknek és javí­tandóknak tartom, mint egyéb iskolákat. Engem tehát szfík felekezeti felfogás nem vezet. Miből magyarázhatta ezt ki a t. képviselő úr, mint­hogy felekezetekről nem is szólottam, nem tudom, de ezt nem tulajdoníthatom egyébnek, mint talán annak a körülménynek, hogy engem nem annak az egyedül üdvözítő hitvallásnak papja keresz­telt, minthogy tősgyökeres régi magyar család­ból származom; de ez nem ok arra, hogy be­szédembe olyan felekezetiséget magyarázzon bele, a mely távol van tőlem. Midőn az én édes nemzetem ügyéről, a nemzeti irány követéséről van szó az iskolákban, akkor bűnös és megve tendő volnék, ha felekezeti szellem által vezet­tetném magamat, a mint ezt némelyek cselek­szik, de a mi én tőlem távol van. Sem felekezeti, sem pártszellemet nem tűrök akkor magamban, mikor a nemzeti ügyről van szó, mert sokkal magasabb az előttem, semhogy a kicsinyes szen­vedélyek árnyéka eshetnék reám, vagy felszóla­lásomra. (Helyeslés balfelől.) A l. képviselő úr úgy magyarázta ki közbe­szólásomra magát, hogy miért nem hangsúlyozza hát ő a nemzeti irányt, csakis egyedül a vallá­sos irányt, a metynek én sem vagyok ellensége, hanem tisztelője. Akkor közbeszólottam s erre azt mondotta : történt ez azért, hogy az ember elfelejti a nemzeti irányt. No hát tisztelem én azt, mikor az ember azt felejti el, a mi a legelső, tudniillik a nemzeti irányt. Azoknak a nemzeti irányában, a kik épen ezt felejtik el, én megnyugvást nem lelhetek. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mócsy Antal: Én is félreértett szavaim helyreigazítása czímén kérek szót. Én arra vo­natkozólag, a mit az imént szólott t. képviselő­társam mondott, hogy ő minden felekezetiség­től menten kívánta csak a hazafiság szempontját említeni és a világért sem czélzott sem az egyik, sem a másik felekezetre, tehát a kathoükuso'ira sem . . . Thaly Kálmán: Tessék megnézni a jegy­zeteket ! Mócsy Antal : . . . Örömmel tudomásul veszem nyilatkozatát; azonban én rám mégis azt a benyomást gyakorolta, . . . Thaly Kálmán : Mert kálvinista vagyok ! Mócsy Antal: . . . hogy m'kor megkülön­bözteti a hazafiságot a vallásosságtól, akkor bizonyos irányban azokkal szemben, a kik a vallásosságot hangsúlyozzák, elfogult. Ismételten kijelentem, hogy mi, mikor a vallásosságot han­goztatjuk, abba mindig beleértjük a hazafiassá­got is. (Igaz! Ugy van! a baloldal hátsó pad­jain. Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kivan még valaki szólani a tárgyhoz? Ha senkisem kivan, a vitát bezárom. A tétel maga elfogadtatott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom