Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-246
246. országos ülés 1898. február 23-án, szerdán. 137 az egész népiskolai okt tási rendszert az illető vallásnak szelleme hatja át, a növendékek reggeltől estig, mindig abban a légkörben élnek, ellenben egy állami, vagy községi iskolában, hol a hitoktatás csak vendégként jelenik meg, akármilyen buzgó az a hitoktató, heti két órai működését a heti 20—25 órai másnemű, legjobb esetben indifferens, de igen sok esetben a vallásos iránynyal szemben ellenséges mííködés, tönkreteszi, és ezért állítjuk mi joggal, és minden nevelő igazat fog nekünk adni, hogy az indifferens alapon álló állami és községi iskolákban a nevtlés nem lehet oly vallásos és erkölcsös, mint a hitfelekezeti iskolákban, és ép ezért sürgetjük a népoktatásnak hitfelekezeti alapon való eszközlését. (Helyeslés balfeUl.) Bátorkodom itt hivatkozni egy franczia liberális közgazdasági lapra, az Economiste-ra, mely nemrég elmélkedve a felett, hogy Francziaország mily tömérdek sok milliót ad ki a közoktatásra, me gj e gyz>\ hogy roppant tévedés azt hinni, hogy az ügy előbbrevitele attól függ, mennyit adunk ki annak előremozdítására, s hogy mivel most ötször-hatszor többet adnak ki a népoktatásra, mint azelőtt, az valóban ötször-hatszor annyit is ér. Egy másik lap sajnosán veszi tudomásul, hogy Francziaország elvilágiasított iskoláiban daczára a tömérdek költségnek a növendékek erkölcsileg mindinkább elvadulnak, mert ottan nem részesülnek a megfelelő valláserkölcsi nevelésben. Ehhez azt a tapasztalatot csatolhatom, hogy épen Francziaországban az állami, úgynevezett laikus iskolák mellett a vallásos iskolák annyira szaporodnak, hogy amazokat számra majdnem meghaladják, mert a szülők érzik, hogy a gyermekek a hitfeíekezetnélkűli iskolákban erkölcsi kiképzésben nem részesülnek s azért sziveden küldik az úgynevezett felekezeti iskolákba, hol rendes szerzetesrendek, iskolatestvérek tan ítan ak. Már az általános vitában is rámutattam, hogy a kormányzat igen helyesen cselekednék, ha előmozdítaná azt az irányt, hogy minél jobb és olcsóbb tanerőket szerezzen meg. Ki meri például kétségbevonni, hogy a szerzetesrendek által vezetett középiskolák legalább is vannak olyan jók, mint a kétszer-háromszor annyiba kerülő állami középiskolák? Ugyanígy vagyunk a népoktatási intézetekkel is. Nem annyira a fizetéstől függ az iskola értéke, mint inkább attól a szellemtől, mely az iskola vezetőjét áthatja. Ha az a szellem igazán vallásos, és miit Thaly Kálmán t. képviselő úr hozzátette, hazafias, akkor a tanítás ott jól fog menni, tekintet nélkül arra, hogy mennyi a tanító fizetése; ha pedig nem ilyen a szellem, lehet akár egyetemi tanári fizetése, még sem lesz jó a tanítás. Nem azért hozom ezt fel, mintha azt akarEÉPVH. NAPLÓ. 1896—1901 XIII. KÖTET. nám mondani, hogy az elemi iskolai tanítóknak ne adjunk magasabb fizetést. Hiszen az előbb hangsúlyoztam, ho^y a munkásnak méltó legyen a bére-, bizony emelni kell a fizetését. De hogyha az állam bizonyos czélt kevesebb kiadással, kevesebbe kerülő eszközzel elérhet, törekednünk is kell erre. Hisz más nemzetek is erre törekednek s így nekünk magyaroknak, a kiknek nincs valami bőven kiszórni való pénzttnk, még inkább kell erre törekednünk. Arra nézve, hogy ezt miként gondolom, felhozok egy esetet. 1873-ban megfordultam Baselben, Svájczban, a szabadsághazájában a liberálisok oly nagy szabadságot csináltak a hithű keresztényeknek, hogy csupa állami iskolát létesítettek, és erre mindenkit megadóztattak. De Baselben az ott élő katholikusok, a kik a lakosság szegényebb osztályához tartoznak és többnyire gyári munkások, nem akarták gyermekeiket az állami iskolákba küldeni, a melyek Baselben a lakosságnak túlnyomólag protestáns volta miatt tulajdonképen csak leplezett protestáns iskolák voltak; mondom, nem akarták odaküldeni gyermekeiket és ismét zsebükbe nyúltak; de minthogy drága tanítókat nem alkalmazhattak, alkalmaztak iskolatestvéreket, a kik, egy személyre számítva az eltartást, évente a mi pénzünk szerint 300 forintba kerültek, holott a világi tanítóknak, legalább három annyi fizetésük van, a mire rá is vannak utalva. Úgy tudom, hogy hazánkban is itt-ott iskolatestvérek és más szerzetek is kezdenek letelepedni. Világos, hogy ezek kevés költséggel a lehető legjobb nevelésben fognák részesíteni növendékeiket. Madarász József: Magyarok-e? Mócsy Antal: Magyarok is fognak arra vállalkozni. Madarász József: De most magyaroké? Mócsy Antal: Az csak tény, hogy az a tanító, a ki nem a fizetésért tanít, hanem a legnagyobb jutalomért dolgozik, a tanítás, nevelés által véli magának lelki üdvösségét megszerezni, jobban fogja nevelni növendékeit kasonh'thatlanúl, mint az, a ki csak fizetésért dolgozik. Ezzel csak arra akartam rámutatni, hogy a vallásos népnevelés megnyugtatná úgy a felekezeteket, mint hazafias szempontból is alkalmas a kormány megnyugtatására, azonkívül pedig igen kevés pénzbe is kerül. Ne állja tehát a kormányzat ily irányzatnak az útját, hanem lehetőleg segítse elő lehetőleg a maga hatáskörében is, ha szükséges, egyes törvények megváltoztatásával is. Azon összegeket pedig, melyeket ez úton meg lehet takarítani, fordíthatják a tanítással foglalkozó családos tanítók minél jobb díjazására. Ezeket kívántam e czímnél a t. miniszter
