Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-226
226. országos ülés 1898, Január 27-én, cstitftrtBkon. gg ha az állam oltalmazza, védi, sőt fejleszti és erősíti az államalkotó és államfentartó faj nyelvhatárait. (Helyeslés a jobboldalon.) A nemzeti politika e részéről szólva, önként felvetődik az a gondolat, hogy nem a dualizmus oka-e, hogy ezt a rést eddigelé betömni nem sikerült? Én azonban, t. ház, sietek kijelenteni, hogy nem a dualizmus volt az oka, ellenkezőleg, a dualizmus ellen három évtized óta folytatott közjogi háború. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Mert a míg egy állam közjogi berendezkedése éles viták tárgyát képezi, addig az a párt, a mely védi, az a párt is, a mely támadja, annak a foczéljának, hogy a közjogi alapot megvédje, vagy, hogy azt megdöntse, alárendel minden egyebet. (Mozgás a báloldalon.) Nem szemrehányáskép mondom, tehát, t. ház, mert hisz nem hibásak benne a pártok, csak fátuma az a nem zetnek, hogy míg a közjogi alap körül dúl szenvedélyesen a háború, addig az ország egységének és nemzeti voltának nagy kérdései alszanak. (Tetszés jobbfelől.) A miniszterelnökök közül főleg Tisza Kálmán volt mestere ezen kérdésnek. (Zaj és közbeszólás a szélső baloldalon: Nagymester ! Derültség. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Legszebb szónoki diadalait az ország belső ellenségeinek megtámadásában és törekvéseiknek leálczázásában aratta; sőt mint azt törvények és intézkedések egész sora, köztük különösen a középiskolai törvény megalkotása, és a közigazgatásnak 1886 ban történt gyökeres átalakítása bizonyítja : intézményekkel is védelmére sietett nemzeti államunk törekvéseinek. Utána azonban ebben a kérdésben szomoíú fordulat állott be. Az erdélyrészi és felsővidéki magyarság örökös panaszait kezdték unni az emberek. Még komoly politikai körökben is felmerült a gondolat, hogy talán a nemzetiségi vidékek magyar politikusait politikai rémlátások üldözik. Sőt nagyfokú tájékozatlanság folytán, a magyarság büszke zárkózottságában, a nemzetiségi társadalomra gyakorolt csekély vonzó erejében, sőt egyenesen önzésében és kapzsiságában kezdték keresni e bajok forrását. A t. túloldalról pedig nagyon sokszor hallottuk azt az elméletet, hogy a nemzetiségeknek és az ellenzéki polgároknak elégedetlensége ugyanazon forrásból táplálkozik; hogy nemzetiségi kérdés tulajdonképen nincs is, de van nyomasztó adók terhe, de van rossz közigazgatás, van anyagi és kultúrai érdekek elhanyagolása és egy rideg pálturalomnak az egész országra ránehezedő lidércznyomása. Ez a gondolat vonult át a t. túloldal nagyon sok felirati javaslatán és szónokaik nem egy beszédén. De eljött, mert el kellett jönnie a tisztánlátás drámai pillanatának. (Halljuk! Halljuk!) Az erdélyrészi közművelődési egylet egyik közgyűlésén történt, hogy a mindenfelől szorongatott magyarság az ellenzéki pártok legkiválóbb vezéréhez így szólt az Üdvözítő szavaival: ANéz* 1 , kezemen a szegek helyeit, bocsásd ujjadat oldalomba és ne légy hitetlen, hanem hivő!« Es a nemzeti párt e kitűnősége bevallotta, hogy neki fogalma sem volt a szorongásnak azon állapotáról, a melyben a magyarország önhibáján kivííl jutott és védelmííl nem hozott fel mást mint: peccavimus intra muros et extra. Hát, igen tisztelt ház, peccavimus intra muros et extra. Ezúttal azonban nem arról van szó, csak annak bebizonyításáról, hogy vájjon — a mint ott állíttatott — az adóterhek leszállítása, a választási jog kiterjesztése, s egy másik pártnak uralomra jutása és más palliativ, eszköz alkalmasak-e a bajok gyökerei és tökéletes megszüntetésére? Mert, hogy a bajok enyhitésére alkalmas, azt én is elismerem. Közel van a példa, t. ház: itt van Ausztria példája. Ausztriát közigazgatásilag jól kormányozzák, adóterhét jól megbírja a népe, a választási törvénynek áldásai ki vannak ott terjesztve a legszegényebb néposztályokra is, sőt az ott lefolyt választásokat mint a nemzeti akarat és a tiszta választások ragyogó mintaképeit dicsőítették a túloldalon. Azt kérdezem, t. ház, hogy ezek daczára van-e még egy más ország Európában, a hol oly magasra csaptak, volna a nemzetiségi elégületleuségnek lángjai? (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Hiszen, ha tetszik, a mi nemzetiségi mozgalmainkat is elnevezhetjük a belső kormányzat kérdésének. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy e mozgalom külső okokkal, külső behatásokkal is összeköttetésben áll, hogy eszmék gyakorolnak-e a mozgalomra hatást; hogy tótokra csehek, hogy szerbekre a Balkánfélsziget szláv államai, hogy románokra az önálló román királyság, akarva nem akarva, pusztán létezésükkel, hatalmas vonzó erőt gyakorolnak. Elmélet és idealizmus e kérdésben czélhoz nem vezet. Hiszen idealizmus hevülése alkotta meg a nemzetiségi törvényt, a mely egyrészt a mi erőnket, másrészt a nemzetiségeknek szívbeli megelégedettségét kívánta biztosítani, és mégis mit ért el? Készünkről az erőtlenségnek, a nemzetiségek részéről pedig az elégedetlenségnek lett kiapadhatlan forrásává. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Ép oly ideális az a felfogás is, a melyet a t. túloldalról nem egyszer hallottunk, hogy az adóterhek lesaállítása, hogy úgy mondjam, a kormányrendszer megváltoztatása, egy más pártnak kormányra kerülése ezeket a bajokat gyökeresen megorvosolhatja. Ebben a fontos kérdésben a miniszterelnök úr bemutatkozása napján a következőképen nyi-
