Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-226

84 216. orsEágoii ülés 1398. Január 37-én, csfitSrto'kSn. dekeknek alá nem vetett nemzeti akarat munkája lehet. (Élénk helyeslés jóbbfélől. Zajos ellen mondás a szélső baloldalon.) Justh Gyula: önálló vámterületet nem lehet csinálni, mert gyöngék vagyunk. Nevetséges az ilyen beszéd. (Tetsgés a szélső baloldalon. Ellenmondások és felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk!) Werner Gyula: De a mire én Ü legnagyobb súlyt helyezem, a mi fődolog, nemzetiek az iskoláink, nemzeti a nevelésünk. Magyarország jövőjének e műhelyeiből nyelvben, erkölcsben, törekvésben, ideálokban színmagyarokúi kerül ki az ifjú nemzedék, hogy kezét az eke szarvára téve, mind mélyebben szántsa fel a magyar politika áldásthozó barázdáit. Mária Terézia szeretete és a nemzet lovagias erényeit kitüntető figyelme kedvéért nyelvben, erkölcsökben és szokásokban idegenekké váltak ama korszak magyarjai. Most megfordult a világ sora. Most egy másik nagy nralkodó és nagyasszonyunk : ő Felsége a királyné, maguk váltak magyarokká gondoskodásban és érzésben, hogy a nemzet szivéhez közelebb álljanak. Nagy tanúiság rejlik ebben, t. ház, és valóban, mielőtt egy korszak eredményeiről mondanánk ítéletet, jó lesz forgatni a história lapjait, mert csak a múltakkal való összehasonlítgatás révén mondhatunk ítéletet a nemzeti haladásnagyságáról, az ország jelen helyzetéről és jövőjének kilátásairól. (Helyeslés. Úgy van! jobbfelél.) A nemzeti megerősödésnek és az ország anyagi fejlődésének kútfejét látván tehát mi a dualizmusban, el vagyunk határozva azt megvédeni : megvédeni a magunk erejével, a szabadelvű párt hatalmával, de számítva a közjogi alapon álló összes pártok támogatására, illetőleg nem zárkózva el azon igazság elől, hogy a külső és belső ellenségeitől ostromolt közjogi alap megvédésének legalkalmasabb módja volna a nemzeti erők lehető egyesítése. (Helyeslés. Úgy van! jobbfelöl,) Én a kérdésnek ezen ágával most csak azért foglalkozom, és csak annyiban, mert a sajtóban gyakran olvastuk és gyakran hallottuk a t. túloldal padjairól felhangzani a vádat, hogy a nemzeti erők egyesítésének és harmonikus együtt működésének a kormány politikája, a kormány tevékenysége útjában áll, sőt annak egyetlen akadályát képezi. Hát, t. ház, ha a maga elé tűzött hazafias czélokhoz való ragaszkodás, ha a párt elveinek első sorba való helyezése, hogyha a szabadelvű párttal való szoros együttműködés egyértelmű az ugyanazon alapon álló pártok együttműködésének megakadályozásával, akkor valóban ezen kormánynak fenmaradása az együtt működésnek akadályául szolgál. Már csak azért is, mert meg vagyok győződve, hogy azon pártnak, a melyből vétetett, és a melynek kebelébe a hatalma napjainak letűnése után újra visszatér, a szabadelvű pártnak politikai bizalmát és támogatását közpályán való működése legméltóbb jutalmát tartja. Ha azonban közös érintkező pontok teremtése, ha oly politika követése, melynek egész foglalatján a nemzeti törekvések gondolata vonul végig; ha a nemzeti politika gyakorlati feladatainak átérzése és czélúl való kitűzése a helyett, hogy elválasztaná, egyesíti a nemzet szolgálatában az ugyanazon elvi állásponton álló pártokat: akkor állítom, t ház, hogy ezen kormánynak működése csak a nemzeti erők közeledésének és egyesítésének útját egyengeti, (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Hogy a kormány politikája nem volt híjával a közös érintkező pontok megteremtésének, arra valóban nagyon eklatáns példa a magyar katonai nevelés kérdé-ének a rendbehozatala. Meg vagyok róla győződve, hogy mikor a t. kormány az erre vonatkozó javaslatokat a ház elé beterjesztette, szeme előtt nem lebegett más czél, mint biztosítani az ifjúságnak a hadsereg szervezetében azt a helyet, a melyre fajtánk katonai erényeinél fogva méltán igényt tarthatunk. Nem tegadhatom azonban, hogy a közvélemény egy része a kormány lépésében pártpolitikai közele dést vélt látni; vagy legalább is e javaslatok beterjesztését a közeledés oly kedvező alkalmának ítélte, a melyet a zenészek a nóta hangulatának hívnak. Hogy a nóta hangulata elszállt, annak a t. kormány, a mely a javaslatokat beterjesztette, oka nem volt; annak okát egészen más politikai tényezők magatartásában kell keresni, a melyre azonban ezúttal kitérni nem akarok. Hanem rátérek azon állításom bizonyítására, hogy a kormány politikájának egész foglalatán a nemzeti törekvések gondolata vonul végig. (Nagy zaj. Halljuk! Halljuk! a jóbbfélől.) Á dualizmust a nemzeti politika szilárd és hátaim,is bázisának állítottam, és ezen állításommal nincs ellentétben az a másik beismerésem, hogy nemzeti politikánknak van egy tátongó rése. Ez a tátongó rés a honpolgároknak egy része által a nemzeti egység ellen folytatott politikai, kultúrai és társadalmi küzdelem. Hogy e küzdelemben a nemzet ne veszítse el sem bölcseségét, sem mérsékletét, sem türelmét, sem méltóságát, t. ház, azt hiszem, hogy ezt közülünk mindenki kívánja. Csakhogy a szabadságnak ki kell mérni józan határát; esakhogy a türelem nem fajúihat saját faji érdekeink feláldozásáig; csakhogy a beolvasztás vádjától való félelem nem jelentheti a magyar nyelv szigeteinek lassú feladását; és a világ egyetlen nemzetének szótárában sem jelent materiális erőszakot az, hogy