Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-225

6g 226. országos ülés 1898. január 26-án, szerdán. ágynevezett osztrák-magyar nagyhatalmi politika, a mely kimeríti a magyar nemzet minden anyagi erejét, a mely évről-évre folytonos, állandó áldozatot követel a nemzet véréből és pénzéből, hogy ha ez a nagyhatalmi szereplése az osztrákmagyar monarchiának semmi egyebet nem jelent, mint pompát s fényűzést, vagy azt, hogy mindennap van módunk valamely napilapban a hadsereg egyik vagy másik tisztjének rakonczátlankodásáról, a polgárokkal való összeütközéséről olvashatni. Ezek, ä mikre igen tisztelt képviselőtársunk hivatkozott, egyáltalában a legszigorúbb bírálatát képezik magának a kormány politikájának, de nem szolgálhatnak a kormány politikai számlájának javára egyetlen egy vonásban sem. Azt mondja t, képviselőtársunk, hogy a kormánynak intenzivebb politikát kell folytatnia az ipar fejlesztése érdekéhen, mert hiszen ez az, a mi a Magyarországon uralkodó mezőgazdasági válságnál fenyegető szoezialisztikus bajoknak egyik ellensúlyozására szolgálhat. És ugyanakkor, a mikor ezt mondja, a mit mi is helyeselünk, mi is követelünk, mi is akarunk, felállítja a kérdést, mondván: előre tudom, hogy azt fogják tőlem kérdezni, hogy miképen képzelem én el a magyar ipar felvirágzását, sőt egyáltalában fejlesztését közös vámterület mellett? 0 e tekintetben egyetlen egy elfogadható argumentumot sem hozott fel, csak azt mondta, hogy majd annak idején, mikor a vámkérdés ebben a házban tárgyaltatni fog, rá fog mutatni, hogy miképen lehet a magyar ipari fejleszteni közös vámterület mellett. De a t. képviselő úr ugyanekkor megkoczkáztacja azt az állítást, bogy Magyarországon az alkotmányos élet helyreállítása óta az ipar mégis fejlődött és a virágzásnak bizonyos fokára emelkedett. Hol van az az ipar, t. ház? Hiszen a czukorprémiumról szóló törvényjavaslat tárgyalásánál ép ez a kérdés hosszú, beható tárgyalás és nagy tanulmányra valló vitatkozások fonalán lett a t. képviselőházban letárgyalva és bemutatva, hogy 1867 óta Magyarország vidékein a kisipar teljesen megszűnt és elveszett és ugyanolyan arányban nemcsak hogy nem emelkedett a nagyipar és gyáripar, de ez is a jelentékenyebb gazdasági ágak kérdésében rendszeres és állandó hanyatlást mutat. Tehát ez a jelenség semmi mást nem igazol, mint azt, hogy az 1867 előtti kulturális nagyobb törekvések és fejlődések nélkül, virágzó kisipar és virágzó nagyipar volt Magyarországon, mert önálló volt az állam gazdasági élete. Mennyivel inkább kellett volna Magyarország iparának, kereskedelmének úgy a kisipar, mint a nagyipar terén fejlődnie azon óriási kulturális haladás következtében, a melyet eltagadni egyáltalában esze ágábau sincs senkinek, de a melyet Magyarország gazdasági emelkedésének és gazdagodásának feltüntetve pusztán csakis Arányi Miksa és Lánczy Leó képviselőtársaimnak sikerült. A dolog úgy áll, hogy t. Lánczy Leó képviselő úr egyáltalában egyetlenegy betűvel, egyetlenegy érvvel nem gyengítette meg azt az álláspontot, a melynek tegnap itt Horánszky Nándor t. képviselőtársunk rideg megdönthetetlen számokkal adott kifejezést, hogy az államháztartás egyensúlya maholnap megszűnik és a legközelebbi évben az ország már deficzittel fog dolgozni. Politikai szempontból Horánszky Nándor képviselő úr nem tárgyalta azt a helyzetet, melylyel szemben áll az ország, hogy ha a deficzites korszak bekövetkezik, csak egyre mutatott rá, ez pedig az, hogy a pénzügyi egyensúly helyreállítása érdekében az államháztartás keretében a kormány igyekezett kihasználni az államélet minden anyagi forrását úgy az egyenes adók emelésével, mint a közvetett adóknak folytonos, szakadatlan fokozásával, e mellett az állami birtokok eladásával. Tehát mindazok a források, a melyek rendelkezésére állhattak az államnak arra nézve, hogy az államháztartásban a pénzügyi egyensúly helyreállíttassák, már ki vannak merítve. Már most kérdem a t. pénzügyminiszter úrtól, hogy ha nem is számítunk, arra, hogy a legközelebbi évben deficzittel fog a parlament találkozni a legközelebbi költségvetés bemutatásánál, miután az államnak gazdaságilag nem pusztán az a feladata, hogy az államháztartásban a pénzügyi egyensúly helyre legyen állítva, hanem hogy ha már a.í egyensúly helyreállíttatott, gondoskodni kell az állampolgárok terhének könnyítéséről, miképen fogja a t. pénzügyminiszter úr a teljes anyagi erejét kihasznált nemzettel szemben a mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari élet terén fennálló nagy gazdasági követelésekkel szemben az államkincstárból meghozni azon áldozatot, melyért maholnap kopogtatni fog a társadalom minden ^rétege a parlament ajtaján? T. ház! 1893-ban terjesztette elő Wekerle Sándor az akkori pénzügyminiszter úr az egyenes adók reformjáról szóló javaslat tervezetét, melynek egyik főczélja volt a földadó leszállítása és a kereseti adóknál uralkodó egyenetlenség megszüntetése. Azóta Isten kegyel mébó'l öt év telt el, mely e tekintetben teljesen meddő volt. A miniszter úr minden tárgyaláskor igéri, hogy be fogja terjeszteni a javaslatot, hogy meg legyenek szüntethetők azok a rendkívüli aránytalanságok az adókirovásokuál s megkönnyebbíttessék a mezőgazdasággal foglalkozók anyagi helyzete. S bár e parlamentben folyton arra hivatkoznak,