Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

186 230. országos ülés 1898, február 1-én, kedden. ismerhetek egy rendőrségnél soha; mert akkor a kérelmet el kellene ismernem hivatalosnak mindenkor, mikor előkelő, kiváló emberek kérel­mének tesz szolgálatot a rendőrség. Mint ha igaza volna néhány szerb lapnak, hogy a Kara­gyorgyevics trónpretendens családdal bizonyos konnexusban van a magyar királyi rendőrség, mely évekre blamálta és megakadályozta az Obrenovics-dinasztia jövő fejlődését. (Derültség a szélső baloldalon.) Én ezzel végeztem egy ügy­gyei, a melyet hetek óta, sajnos, nemcsak a budapesti sajtóban, hanem a »Daily-News«-től kezdve a »Newyork-Herald« ig és a pennsylvaniai lapokig az egész világsajtóban óriási kaczagást keltett s mint a tapintatlanságnak és meggon­dolatlanságnak konglomerátuma szerepel. Ott áll tündöklő fényben Budapest fő- és székváros fő­kapitánya Rudnay, a ki annyira megy már, hogy figyelmét még külügyi dolgokra is fordítja. Rudnay főkapitányt én mint egy derék, nagy­tehetségű, tisztességes úri embert isinerem, de a ki az erőszakoskodás! és hatalmi vágy által ve­zettetik. Nem képzeltem volna, hogy egy em­berben a hatalmi vágy annyira kifejlődjék, hogy nem várja be az időt, melyet pályája további folyamán elérhet s már mint rendőrkapitány gróf Goluehowski helyett akar dolgozni. (De­rültség a szélső baloldalon.) Nem szavazok meg a rendőrségnek semmi­féle összegeket, mert a rendőrség agent-provo­eateur szolgálatokat teljesít. Mindenütt, a hol Szükségesnek mutatkozott, elkerültem a nevek említéséi. Itt is elkerülöm. Én semmiféle hibás embert védeni nem akarok, nincs is módomban, mert a törvény rideg keze s az irántuk tanúsí­tott animozítás és végtelen gyűlölködés siíjtani fogja őket, ha bűnösök. De kötelességem felem­líteni, hogy a rendőrség a legqualifíkálhatatla­nabb, midőn agent provocateurösködik. Egyik legelőkelőbb szállodában az elöljáróság vizsgá­latot rendelt el néhány hónappal ezelőtt s ekkor kisült, hogy minden rendben van, csak épen a pulaczkoknak mértékei nincsenek rendben, hami­sítva vannak. Ennélfogva 50 forint bírságot vetettek ki kihágás miatt. Ugyanekkor egy ember, a ki a sajtóhoz közel áll, a ki soronként dolgozik, megtudta e&t az esetet, elment ahhoz a szállodatulajdonoshoz s azt mondta: »Te, én ezzel keresek, ha e hírt a lapnak adom ; de hát te nagy ember vagy, az árt neked; hátha meg­fizeted a fáradságomat, én ki nem irom meg az ese­tet. Elmondom az esetet a mint volt és nem szépítek.* Nem mentem, — mondom abszolúte nem mentem — azt, ki ilyet cselekszik, hogy magánérdek vezeti a sajtó szolgálatában nem pedig a közérdek. Hiba volt, súlyos hiba és elítélendő dolog. Olay Lajos: Ez komisz dolog! Pichler GyÖZÖ: Megmondtam, hogy nem is védem egy szóval sem. Az illető szállodatulaj­donos azt hitte, hogy ő neki a rendőrségnél nagy ismeretsége lévén, mégis eltitkolhatja ezt az ügyet a világ előtt és elment oda egy rendőr­tisztviselőhöz, mint magánegyénhez és tanácsot kért. Az illető rendőrkapitány azt mondta neki : »Van nálad két tizes?« »Igen!« »Hátaddide!« S felirta a két tizes sorszámait. Most pedig maradj itt s menj el később ég keresd itt fel azt a fiatal embert, á ki ide tudósításokért szo­kott járni, mondd neki, hogy a fáradtsága jutal­mául vegye ezt az összeget; a többi az én dolgom. A szállodatulajdonos ott leskelődött a fő­kapitánysági épületben, s mikor az a fiatal em­ber jött, átadta neki bizalmasan a két tizest ; az szépen a mellényzsébébe tette és ebben a pillanatban két detektív: »Megvagy, zsaroló, viszünk!« és vitték a kapitány úr elé. (Derültség.) Perczel Dezső belügyminiszter: Ha mind olyan való volna, mint ez ! Pichler Győző: A kapitány azt mondja: »Add ide a két tizest!« Kiveszi a zsebéből a két tízest, megnézi: »A számok azonosak!« Zsarolás beigazolva, át az ügyészséghez, tönkre van egy élet téve. Ez a rendőrség működése. T. ház! Én egyik felet sem akarom védeni; az egyik egy nyomorúságos rmber, a másik egy köztisztviselő, rendőr, a ki agent provocateur módon járt el. Nem akarok védeni, nem akarok vádolni. Ismerem a főkapitány úr kiváló egyéni tulajdon­ságait, így állítom fel a tételt: vagy tud ezek­ről a főkapitány úr, vagy nem. Ha tud, akkor az a bűn, hogy ilyenek az ő tudtával történnek; ha nem tud róluk, akkor az a végtelen bűne, hogy nem tud ezekről. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én az adatokat a legjobb hitem és tudo­másom szerint terjesztettem elő, ha akták nem is állanak rendelkezésemre. Az ellenzéktől min­dig a tények felsorolását várják; azt mondják, hogy ne álljon elő mindig a megszokott frázi­sokkal. Én legjobb tudomásom szerint a tényeket soroltam fel, alkalmat akarok adni az igen tisz­telt belügyminiszter úrnak a czáfolatra. Mert kijelentem itt, hogy e dolgoknak nem kellett utána járnom; utána járva, talán százszor töb­bet hozhatnék ide! Az utczán fekszenek e dol­gok, mindenütt beszélnek ezekről, mindeníítt ez képezi hat-nyolcz hét óta a társalgás tárgyát. Nem szavazom meg a rendőrségnek e tételt, mert Budapest főváros lakosságában teljesen megingott a bizalom, hogy a rend őrei meg­óvják Őket, (Úgy van! a szélső baloldalon.) hanem félelemmel eltelve gondolnak arra a nagy sze­rencsétlenségre, ha véletlenül egy rendőrrel csak érintkeznie is kell.

Next

/
Oldalképek
Tartalom