Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

182 230. országos ülés 1898. február 1-én, kedden. is kijelentem, hogy mellőzöm mindazon dolgo­kat, a melyeket a sajtó liárom hét óta szellőz­tet, mert tudom, hogy ezen tényekre nézve teljes czáfoló apparátus áll a belügyminiszter úr rendelkezésére. Erre nézve csak azt mondom, hogy azok az adatok és tudósítások, a melyeket neki beküldtek s a melyeknek nagy része köz­ismeretű, nálam hitelre egyáltalán nem találnak, mert a kiktől beszerezték érdekelt egyének, de én alkalmat és módot fogok szolgáltatni az igen tisztelt miniszter úrnak azzal, hogy a leg­nagyobb tárgyilagossággal eseteket sorolok fel s a belügyminiszter úr informácziókat szerezhet be és ha talán valótlanságot vagy elferdített tényeket soroltam volna fel, engem megczáfolhat. De mielőtt ezt teszem, t. ház, méltóztassék meg­engedni, hogy tekintettel arra, hogy az állam­rendőrség mégis okvetlenül szükséges intézmény, ez alkalommal, bár czélom volt a mostani bel­ügyi vitánál hozzájárulni és elősegíteni a tör­vényhozás munkálatait legjobb tudomásom és tanulmányaim alapján csekély tehetségem szerint, minthogy a rendőrség viszonyai néhány hónap óta olyan változáson ment keresztül, e tekin­tetben részletekbe bocsátkozni nem akarok, hanem csak egyszerűen utalok arra, hogy a jelenlegi személyzet száma szerint hivatásának egyáltalán meg sem felelhetnek, annál inkább, mert az elintézendő ügyek évről-évre szaporod­nak. Nem akarok számokat felsorolni, azokat mindenki megtalálja az államrendőrség 1896. évi működéséről szóló hasznos kimutatásban, csak utalni akarok ebben a kérdésben arra, hogy tekintettel arra, ha azt a tapasztalatot fogja meríteni ebből a jelentésből a belügy­miniszter úr, hogy az ügyek napról-napra sza­porodnak, az egyének napról-napra jobban igénybe vannak véve és nehogy restancziájuk legyen, a legnagyobb felületességgel járnak el az ügyekben, arra kérem, kegyeskedjék meg­magyarázni azt, hogy miért nem méltóztatott betartani azt a szíves igéretét, a mit méltózta­tott tenni a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával, melyszerint kétségtelenül foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy úgy az állam­rendőrség tiszti személyzete, valamint különösen az államrendőrségnél alkalmazott detektívek száma szaporíttassék, mert a helyzet indokolttá teszi, hogy a szaporítás okvetlenül bekövetkezzek. Az nem lehet mérvadó, hogy a csendőrség szaporítása nagyon megterhelte a belügyi tárcza költségvetését; én csak azt tudom, hogy szóba került az államrendőrség személyzetének sza­porítása, mert ez époly szükséges, mint a csendőrség szaporítása. Körülbelül ez a tartalma a válaszának, a melyet egész nyiltan adott a hozzám intézett kérdésre a belügyminiszter úr. Mielőtt áttérnék felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, engedje meg a t. ház, hogy felhívjam figyelmét egy nagyon fontos ügyre, mely egye­nesen alapját képezi a főváros közbiztonságá­nak, mert a főváros és minden nagyobb város közbiztonságának első alap feltételele az, hogy annak tolonezügye teljesen rendezve legyen, hogy a csavargás és koldulás túlkapásra ne jus­son, mert ebből származnak a legnagyobb bün­tettek. A tolonezügyre vonatkozólag érdekes a jelen­tése a magyar királyi államrendőrségnek, mely a tolonczügyről a következőket mondja (olvassa): »Tolonezü­r y. Az eljárás és kezelés válto­zatlan marad, vagyis a bajok az elmúlt évben is ugyanazok. A tolonezügy országos rendezésé­nek szüksége, a tolonezozásnak modern alapra helyezése komoly, elengedhetetlen szükség, de különösen Budapesten, hol a tolonezolás telje­sen illuzorius. A rendőrség elkíséri a tolonezo­kat a legközelebbi toloncz-állomásra, és sokszor megesik, hogy a toloncz előbb visszatér Buda­pestre, mint a toloncz-kiséret.« Szórói-szóra felemlítettem ezeket a dolgo­kat múlt évi beszédemben a belügyminiszter úrnak, megjegyzem, hogy nem vindikálom magam­nak, hogy ebből a beszédemből vette az adato­kat az államrendőrség, mert tavalyi jelentésében is jóformán benne voltak ezen panaszok és azóta is abszolúte semmit sem tesznek, A tolon­ezokat egyszerűen eltolonczolják a határig, ott azután eleresztik és visszajön közülök ki akar. Ajánlom figyelmébe a t. be'ügyminiszter úrnak, hogy talán méltóztatnék a tolonezügyet a svájezi rendszer szerint rendesni. A kereske­delmi miniszter úrnak, tudtommal, van is e tekintetben előterjesztés téve. A svájezi rendgzer tudniillik olyan mint a mostam rendszer, azaz továbbá adják állomásonként atolonczokat. Heten­ként 4 — 5 főirányba megy a tolonczszállí­tás és egy-egy állomásnál a csendőrök vagy rendőrök beadják a tolonezokat, a honnan az­után tovább szállítják és így ezzel eleje vétetik annak, hogy a tolonezok a határról azonnal visszatérjenek a fővárosba. Magam is láttam, hogy például Rákospalotán a tolonezokat átad­ják a kisbírónak, a ki valami elcsapott czigány­primásra bízza őket, ez pedig egy darabig kísér­geti, azután szélnek ereszti őket, és a tolon­ezok szépen visszajönnek megint a fővárosba. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Méltóz­tassék meggyőződve lenni, hogy ez úgy van. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Még egyre hívom fel a t. belügyminiszter úr figyelmét, és ez a cselédügy rendezése, (Hall­juk.) a melyre vonatkozólag, hogy milyen álla­potok uralkodnak e tekintetben, megint csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom