Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

230. orczágos illés 1893, február 1-én, kedden. 181 Perczel Dezső belügyminiszter i T. ház! Megnyugtathatom a t. házat és a t. képviselő urat, hogy a leleoczügyről gondoskodva vau már nem azon módon, hogy azon intézet, egy országos állami lelenczház, már most felállíttatnék, — arra nézve is megtörténtek az előkészületek, a tervek is megvannak — hanem oly módon, hogy az országos fehér-kereszt-egyesület, a mely igen sok — és pedig csakis itt az ország határán belííl, leginkább a fővárosban és a főváros környékén talált — lelencz felnevelésével foglalkozik, részemről oly mértékben szubvenczionáltatik, hogy így a lelenczek fölnevelése, is sokkal jobban biztosíttatik azon rendszer által, mely itt meghonosodott, hogy tudniillik nem a fővárosban, annak a vidékkel össze nem hasonlítható légkörében és ivóvizével és a fővárosnak másrészt különösen a tej tekintetében is az egészséges, jó falusi tejjel össze nem hasonulható átlagos eredményei mellett, hanem itt a főváros körűi fekvő egészségesebb községekben és falvakban neveltetnek fel. Ezáltal nem csak azt érem el, hogy a gyermekek megóvatnak az infekczíótóí, a mely bántalmaknak egy itteni intézetben, bármily jól legyen az tervezve és építve, de mert az mégis a főváros területén feküdnék, minden esetre ki leimének téve, —mivel tudjuk, hogy a gyermekhalandóság is itt a legnagyobb, — hanem ezen egészségügyi ós hozzátehetem, bizonyos mértékig nemzetiségi szemponttól is eltekintve, még olcsóság szempontjából is Sokkal előnyösebb ez a megoldás, mert ily úton két lelenczet vagyok képes felnevelni azon összegért, a mennyibe egy nagy állami intézetben, — mindig azon tapasztalatokból indulva ki, a melyeket a már meglevő nagy országos állami lelenczházak pénzügyi kezelése nyújtott, — egy lelencz felnevelése kerülne. De azért foglalkozom azon eszmével is, hogy egy nagy állami országos lelenczház állíttassák fel és mihelyt a kérdés az >n stádiumba lép, hogy megoldható lesz, annak gyakorlati megvalósításához is hozzá fogok nyúlni. Addig azonban, azt hiszem, nagyon jó szolgálatot teszek az ügynek, ha eljárásomat ily irányban folytatom és azon egyesületeket, a melyek e tekintetben már hosszú évekre kiterjedőleg igen üdvös eredményeket tudnak felmutatni, a rendelkezésemre álló összeg mérvéhez képest állami segélylyel látom el. (Helyeslés a jobboldalon.) Kérem a t. házat, méltóztassék a tételt megszavazni. (Helyeslés jobbfelöl.) Elnök: Kiván-e még valaki szólni? (Senkisem.) A vitát berekesztem. A tétel maga megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Bevétel. Betegpénztári költségtérítmény 88.200 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Difteria elleni gyógyszérum eladásából 3000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Elmegy ógyintézeti bevételek 201.250 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Törvénytelen ágyból származott, Bécsben és egyéb lajtántúli lelenczházakban ápolt gyermekek tápdíjainak visszatérítése 50.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Közbiztonsági kiadások és bevételek. Rendes kiadások, XVI fejezet, 4. czím. Kiadás: Közbiztonsági alap 150.000 forint. Lakatos Miklós jegyző: Pichler Győző! Pichler Győző: T. híz! (Halljuk! Halljuk !) Midőn kötelességemnek tartom a közbiztonsági kiadások és bevételek tételénél felszólalni, erre engem elsősorban az indít, hogy e tétel alatt tárgyaltatnak azon összegek, a melyek a budapesti államrendőrség részére állapíttatnak meg költségvetésileg. E szakaszba van felvéve a fő- és székvárosi államrendőrség szükséglete és én indokolni akarom, hogy e tételt, épúgy, mint a költség r

etés többi tételét sem, de különösen ezt a tételt miért nem szavazhatom meg és mi indít engem arra, hogy a legerősebb módon elítéljem a fővárosi rendőrség eljárását, a mely nemhogy a személyi és egyéni szabadságot, a személyi és egyéni biztonságot hivatása szerint szerint biztosítaná, hanem egyenesen veszélyezteti. (Igaz! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Bár tudtommal az államrendőrségnek és minden rendőrségnek az a hivatása, hogy az egyéni szabadságnak, a vagyoni biztonságnak és az azzal kapcsolatos rendfentartó intézkedéseknek legbiztosabb és legelső őre legyen, a budapesti magyar királyi államrendőrség az utolsó időkben beigazolta azt, hogy egyáltalában képtelen e feladatának megfelelni, beigazolta azt, hogy nemcsak hogy nem biztosítja az egyéni szabadságot, hanem egyenesen megsérti, bebizonyította azt, hogy mindennel foglalkozik, csak azzal nem, a mi a hivatása. De mielőtt, t. ház, ennek a beigazolására áttérnék, előre is kijelentem, hogy nem elveket állítok fel, hogy azokból konzequencziákat vonhassak le, hanem rideg tényeket fogok a ház színe előtt feltárni s alkalmat adok ezáltal az igen tisztelt belügyminiszter úrnak, hogy az általam felhozott poziliv tényekre és esetekre beszerezze a hivatalos aktákat és azokkal engen! előadásomban vagy megerősítsen, vagy megezáfoljon. Teszem pedig ezt azért, mert az utóbbi hónapok eseményei arra indítanak, hogy tények felsorolása által jellemezzem a rendőrség eljárását, de előre