Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-222

| 2 222. orsíágos ülés 1898. január 21-én, pénteken. Thaly Kálmán: De épen ezen a megtakarított pénzén, a melyen az újonczjutalékot kellett volna kiállítania, tette Münchent Európa egyik legkulturálisabb központjává. Ezért koszorúzzák meg még ma is az egy darab kőbő' lévő nagy koporsót, a melyen Lajos király nyugszik, a művészek és nem veti senki sem emlé kezeiére, nem rój ja íel neki senki, hogy a katonai ügyeket elhanyagolta, mert tudja mindenki, hogy népe, hazája kultúrájának előmozdítására cselekedte ezt. Óhajtanám, t. ház, vajha mi is oly boldog időket élhetnénk, hogy mi is az árva magyar kultúra javára fordíthatnák egynéhány éven keresztül azokat a tömérdek összegeket, a melyet a militarizmus i-tápolására az adók terhei alatt immár görnyedező nép filléreiből vagyunk kénytelenek megszavazni. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Én azt gondolom, hogy a hármas-szövetségnek, a melynek üdvös voltát senki sem tagadja, vagy legalább nagyon kevesen vonják kétségbe, minthogy a béke áldásait leginkább a hármas-szövetségnek köszönhetjük, — lehet, hogy talán egy kissé vérmes reményben vagyok, de ennek a hármas-szövetségnek volna a feladata és lenne is reá képessége — hogy a militarizmus túlkapásait lassankint leszállítsa arra a nivóra, hogy azon költségek, a melyeket a katonai téren kénytelenek a népek viselni, a kultúra, az iskolák és a magasabb műveltség fejlesztésére legyenek fordíthatók. Andrássy, Bismarck és Crispi, a XIX. század e nagyszabású abc-je volt a?, mely a hármas-szövetséget létrehozta, az egyiket emlékében, a másik kettőt, a kik még életben vannak, csakugyan elismerés illeti meg a népek részérő], mert legalább békében fejlődhettek az országok. Igaz, hogy ez a béke fájdalom, fegyveres béke, és ez az, a mit épen hangsúlyozni kívántam. Bárha elkövetkeznék az az idő, hogy a fegyverkezések óriási terhe ne nj omná már a népeket. A hármas-szövetség is akkor tenné meg igazán a maga hatását és akkor válnék igazi áldássá, ha lehetővé tenné a lefegy verezést. Tudom, hogy a mi monarchiánk ezt egyedül nem teheti, mert ha egész Európa fegyverkezik, nekünk sem lehet elmaradni; de szükség volna a kezdeményezésre a hármasszövetség hatalmas tagjai részéről és ez talán sikerrel is biztathat, mert ha veszszük a népek nyomorát, a melyhez hozzájárulnak más körülmények is; például minálunk hozzájárul a múlt évi IOÍSZ termés és az egyes állatfajok veszedelme, a. mely a népnek ingó jószágokban való milliókra és milliókra menő veszteségét jelenti. Továbbá hozzájárulnak azok a szocziaÜBztikus, majdnem anarchikus földosztó hányban elfajult izgatások, a melyek annyira demoralizálták népünket, hogy még az azelőtt legjobb munkásnak és legszelídebb erkölcsűnek ismert vidékek lakóinál is mutatkozni kezdenek a bajok aggasztó jelei. Ezekhez járul még annak a tudata is, hogy katonaságra és hadi kiadásokra a költség oly szigorúan megköveteltetik, hogy a szegény özvegyasszonynak utolsó tehénkéje is elárvereztetik, hogy csak kiteljék mindaz, a mire a katona uraknak kísérletezésre, fegyverek rendszereinek változtatására szükségük van. Az egyiket még ki sem próbálták, már is eldobják és az újabbak megszerzésére nagy könnyelműen nagy összegeket költenek el. Ha hadi budgetünkön végig tekintünk, természetesen a közös vámterület bevételeit is beleértve, a melyek ide fordíttatnak a legnagyobb részben és — a külügyi kiadásoktól eltekintve — összehasonlítjuk a kulturális czélokra kiadott költségekkel, valójában pirul uunk kell, hogy a közművelődésre olyan keveset fordíthatunk az óriási katonai terhek miatt, a mel\ ek nem hogy fogynának, hanem hova-fovább fokozódnak; sőt azzal ijesztgetnek bennünket, ép a legközelebbi hírlapi czikkek, valószínűleg a hangulat előkészítése végett, hogy ezek a terhek a közel jövőben még lényegesen fokoztatni fognak. A tíz év a véderő-törvény megújítása óta lejárásához közeledik, és most azok a közlések jutnak nyilvánosságra, hogy az újonczlétszára egyéb tetemes újítások mellett lényegesen fel fog emeltetni az életbeléptetendő véderőtörvény által. Miután tehát ezek a dolgok felmerültek és a lapokban nyíltan tárgyaltattak: azt hiszem, hogy az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr mindnyájunkat lekötelezne, ha abban a helyzetben volna és ebben a tekintetben is nyilatkozhatnék, mert most 43.889 főnyi újoncz megszavazása kéretik a közös hadsereg részére, 12.500 főnyi a honvédség és kiszámíthatlan mennyiségű a póttartalék részére ; összesen tehát 56—57 ezer embernek megszavazásáról van szó. Azon kombinácziók és a 30 — 40 perczentes aranyérnél és szerint, a mely az imént említett közlésekben foglaltatik, az írjonozjutalék a magyar korona országainak részéről — az osztrákokhoz semmi közöm — fel fog emeltetni 80—90 ezer emberre, a mi óriási teherrel BÚJ tana, ha hozzáveszszük a tisztikarnak nagymérvű szaporítását is. Ezért kérem az igen ti-ÍZ telt honvédelmi miniszter urat, hogy nyugtassa meg a közvéleményt, ha azon helyzetben van, mert nagy megdöbbenéssel olvassa a közönség ezeket a közléseket. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Az évenként megszavazott 56 — 57 ezer újoncz a fiatalság java, legerősebbje, legépebbje lévén, már ez nagy hiányt idéz elő, mert a munkáskezek épen a legnagyobb munka, az aratás stb.