Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-222
2:!2. országos ülés 1898. január 21-én, pénteken. lg idején vonatnak el a munkától, a mikor pedig ezek a legszükségesebbek. Ez a körülmény is elősegíti azt, hogy egyesek menekülnek a sorozás alól, hogy a nép oly tömegesen vándorol ki Amerikába, hogy például Zemplénmegyéhen, egyedül a varannai járásból, a melynek összes lakossága 24.000, több mint 5000 munkás van Amerikában. Polczner Jenő? Nohát! Thaly Kálmán: Odajutnak a miiitarizmussal, t. ház, hogy lakosságunk legjava, legmunkabiróbb része kenyérkereset végett külföldre vándorol, mert hisz Amerikába csak az épkézlábú ember megy; oda nem munkaképes vagy koros személy hiába menne; és így legtöbbször épen a katonai kötezettség alól iparkodnak az Amerikába menetellel szabadulni. Polczner Jenő: Jó kormányzat! (Úgy van! a szélső láloldálon.) Thaly Kálmán: Mivel itt a parlamentben régóta kormányon álló szabadelvű párt olyan előzékenységgel viseltetik minden iránt, a mi katonai ügy, hogy úgyszólván bővebb bonczolgatásába sem bocsátkozik e kérdéseknek és a delegáczióban úgy, mint a törvényhozásban milliókat meg milliókat egy szuszra, úgyszólván vita nélkül szavaz meg. Ezzel természetesen nagy mértékben elősegíti a katonai nagyzást, a mely mihamarább annyira nőtt, hogy a polgári osztályt úgyszólván már semmibe sem veszi és a maga érdekeit tekinti elsősorban, még bizonyos hivatalos fogadtatások alkalmával is. Hisz a magyar parlament is tapasztalhatta azt, hogy a katonai elemeket még a parlamenti elemeknek is eléje szokták helyezni a rangsorban és csak az elnök úr tapintata mentette meg a magyar parlament méltóságát a lealáztatástól annak idején a katonai elemekkel szemben. Én megadom igenis a katonának a magáét. Nehéz és szép hivatása van; díjaztassék is kellőleg. Adassék meg neki a kellő elismerés, hanem annak, hogy még a törvényhozás fölé is emeltessék rangban, mert ez a katonai nagyzást a végtelenség fokozná, barátja nem lehetek és nagyon meggondolandónak ajánlom e körülményt az alkotmányosság minden barátjának, bármely párthoz tartozzék is. (Úgy van ! a szélső haloldalon.) Utoljára is, a militarizmus miatt hazánkat koldusbotra nem juttathatjuk és a monarchia nagyhatalmi állásán nagyon keservesen boszúlná meg magát, ha a nemzeti vágyjon a inilitarizmussal tökéletesen elúsznék, a mihez bizony-bizony nagyon közel vagyunk. A mi most már a törvényjavaslatot s a hozzácsatolt jelentéseket illeti: a törvényjavaslat első részében a közös hadsereg számára, második részében pedig a honvédség számára kiváuja az általam említett ujonezokat. A függetlenségi és 48-as párt programnipontjainak legsarkalatosabbja alapján az önálló magyar nemzeti hadsereget követeli. (Úgy van!) Ezt minden alkotmányos eszközzel létrehozni iparkodott mindeddig és e törekvésében nem is fog lankadni. Olyan elv ez nálunk, a mely pártunkban egyáltalában uralkodott, és a melynél fogva a közös hadsereg helyére, a melyet eltörölni óhajtunk, az önálló magyar hadsereget óhajtja állítani s ezért annak, valamint eddig soha egyetlen újonezot és semmiféle költséget meg nem szavazott, (Úgy van! a szélső baloldalon.) úgy most is azon helyzetben vagyok, hogy elveinkhez hivek maradván, a közös hadsereg számára nem szavazza meg az itt kért ujonezokat. (Helyeslés a szélső láloldálon.) Különleges okunk is volna még rá nem egy, a már említett elvi okokon kivííl. Az elvi okokat az igen tisztelt honvédelmi miniszter úr is mindenkor respektálni szokta, legalább én úgy tapasztaltam, s ezért teljes elismeréssel adózom neki. A védei ő-bizottságban is, midőn ezen elvi prograuiinpontra hivatkozva volt szerencsém kijelenteni, hogy nem szavazhatom meg ezt a törvényjavaslatot, a miniszter úr —• régi tapasztalatból tudván, hogy hiába próbálna engem kapaczitálni ezen kérdésben, mert ebben nem engedhetek, — tisztelettel vette tudomásul meggyőződésemet. Én is tisztelem az ő meggyőződését és elismeréssel adózom neki annyiban, hogy bennünket ezen kérdésben ugyan igen nagy távolság választ el egymástól, mindazonáltal meggyőződésünk tisztaságát és ingathatatlanságát ő nem vonta kétségbe soha sem. Ez az ő katonai nyíltságára vall, a melynek, mint mindenki, úgy én is, tisztelettel adózom. Azonban ezen elvi alapokon kivííl főként még azért sem szavazhatnék meg a közös hadsereg számára az ujonezokat, mert mi a magyar ifjúságot magyarnak óhajtjuk megtartani, (Ügy van! a szélső baloldalon.) s akár miképen beszéljenek és vélekedjenek is a közös hadsereg tiszti karában, az egységes vezényleti és szolgálati nyelv következtében, ott a germanizáczió még most is ép olyan melegen ápoltatik, mint a nevelő-intézetekben. Minthogy itt a katonai javaslatokat tárgyaltuk, a múlt nyáron — gondolom június, július hónapokban — volt szerencsém katonai bíróságokról erről a helyről tüzetesen nyilatkozni. Akkor hangsúlyoztam már, hogy mivel ott túl a Lajtán és Morván bomlási jelek mutatkoztak — Prága, Bécs stb. tanúi ennek -- mindenütt követelik a nemzetiségek a maguk jogait, sőt a nyelvrendeletekkei igen sokat értek el például a csehek — mondom; mivel ott túlnan az öntudatra ébredt nemzetiségek önállóan akarnak fejlődni és széjjelbomlanak és széjjelmennek, akkor a német nyelv az osztrák tartományokban, fájdalom a magyar