Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-229

229. országos Illés 1898. jaim&r 81-én, hétfőn. 165 nem lehetnek takarói azon mizériáknak, a melyek a közegészségügy terén nálunk, sajnos, évtizedek óta fennállanak. (Úgy van! bal felől.) Kérdeni a mólyen tisztelt miniszter urat, hogy hol vannak a szülházak, hol vannak a leienczházak, a melyek hivatva volnának annyi bűnnek útját állani? Igenis, adunk ki ötven egynehány ezer forintot leienezek tartási díjára, de azon 51.000 forint kimegy külföldre, tehát a magyar fiúkat külföldön nevelik, hazánkban nem kerül egy forint a lelenczügyre. (Igás! Úgy van! a baloldalon.) Pedig tanulhat az igen tisztelt miniszter úr keleten. Egyszer tegyen egy utat Oroszországban és nézze meg Moszkvát, Szentpétervárat s minden nagyobb várost és fogja találni, hogy a leíenczházak egész városrészt képeznek ; hat-nyolczszáz gyermek nyer ott ellátást egyben-egyben s nem kérdezi senki, hogy ki fia, ki lánya, fölveszik, nevelik és hasznos polgárokká teszik. Hogy erre nézve minő a miniszter úrnak felfogása, szabad legyen egy közelmúlt dologra kiterjeszkednem, (Halljuk/ Halljuk!) Az igen tisztelt miniszter úr leírt a fővároshoz, azt irván, hogy nekem van kezelésem alatt 10.000 forintnyi alapítványom, a mely már felnövekedett 160.000 forintra. Te főváros, adj nekem, már nem emlékszem, hat vagy nyolczezer quadrátöl telket ingyen s majd én ezen a 160.000 forinton alapítok ott egy lelenczházat, ellátom a szükségesekkel ezen jelzett összeggel és mellékel egy alapszabályt, melynek legelső szakasza az volt. hogy oda csak azok vétetnek föl, a kik el vannak látva születési, illetőségi és szegénységi és nem tudom miféle bizonyítványokkal. No, t. ház, ha a miniszter úr így képzeli a lelenczházat, akkor én abból nem kérek. Hogy visszatérjek tulajdonképeni tárgyamra a ragályozó kórokról óhajtok egy pár szót szólani s az igen tisztelt ház szíves figyelmét igénybe venni. (Halljuk ! Halljuk !) A közegészségügy egyik legfontosabb tételét képezi épen a ragályozó kórok elleni védekezés. Hogy ez miképen történik hazánkban, azt majd illusztrálja az a statisztika, a melyet majd bátor leszek felolvasni. Ragályozó és fertőző kórokban 1896ban elpusztult 58.448 egyén, ezekből orvos által állapíttatott meg a kór 26.186 esetben, nem orvos által 32.258 esetben, a miből elrettentő tanúiság az, hogy 32 ezren felííl ragályos kórokban szenvedő gyermeket orvos nem látott és ott semmiféle óvintézkedések nem tétettek, hogy a ragály tovább ne hurczoltassék. Perczel Dezső belügyminiszteri Csak a halottkémlés nem orvos által történt! Major Ferencz; De ott áll, hogy orvos nem állapította meg a diagnózist. Ha orvos nem tudta megállapítani, nem is látta az illetőt s az nem is volt gyógykezelés alatt; ez természetes. Hogy pedig még sokkal nagyobb a ragályozó és fertőző kórban elhaltak száma, mint ez a statisztika mutatja, azt én tapasztalatból igazítom helyre és tapasztalatból mondom a t. háznak. Ugyanis az előbb említett nagy gyermekhalálozásokban szerepelt diagnózis, nehogy a községekben esetleg a fertőző betegségek folytán bármiféle megyei intézkedés történjék, és ott a községre fertőtlenítő költségek rovassanak, a fertőző betegségeket egyszerűen átírja a halottkém más diagnózisra és így a község menekül a zaklatástól és költségtől, a betegség pedig szabadon grasszál. Hogy hogyan történik a fertőtlenítés, arról végtelen sokat lehetne mondani. De csak egyet említek. Ha be is van jelentve a fertőző eset a központnak és id is jön a hatóság megfigyelni: ki ellenőrzi, hogy a fertőzött házba a szomszéd gyermekei ne jöjjenek ? Vagy ha a községi járványkórházba küldik, ki gondozza ott? És hogy ez a kórház hogy néz ki, annak leírásától megkímélem a t. házat. És hogyan történik a fertőtlenítés a községekben ? Ki végzi ? Ki fizeti ? A miniszter űr szinte bizonyos naivitással mondja: mennyit haladtunk kivált a ragályos kórok tekintetében, mikor az idén 50 egynehánynyal szaporodott a gőzfertőtlenító'k száma! Nos, ha valaki azt hiszi, hogy magában a gőzfertőtlenítők beszerzése használ valamit: fogalma sincs arról, mi a védekezés! Hisz azoknak a fertőtlenítőknek több mint 90 százaléka még soha befűtve sem volt! Az ott rozsdásodik. Nincs a ki azt a 8—9 métermázsás alkotmányt járatlan utakon 9—10 kilométerre elvitesse; nincs a ki kezelje, nincs a ki a költséget megfizesse. Ép olyan ez, mintha egy csomó Uehatius-ágyút vennénk, de nincs hozzá tüzérség, nincs töltény. Ebből is látszik, mily keveset és felületesen tett e téren a kormány. Pedig, ha ez közveszély az egész országra, akkor állami feladatot is kell hogy képezzen a-z elhárítása ; ha pedig ez állami feladat, nem szabad az ily közveszélyes dolog ellen való védekezést a községre róni, hanem ag összes költségeket, a melyek a ragályos és fertőző betegségeket illetőleg megkívántatnak, magának az államnak kell beiktatnia a maga háztartásába. Csak akkor beszéljünk közegészségügyről, ha kellően áldozunk is rá, és ha nem kívánjuk, hogy minden téren a társadalom, a község lépjen elő, a melynek terhe máris elviselhetetlen. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ezek után beszédem végén bátor leszek egy határozati javaslatot beterjeszteni és azt hiszem, hogy a t. ház egyetlen tagja sem fog elzárkózni a határozati javaslat elől, a mely azt fogja tartalmazni, hogy addig, a míg a köz-