Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-229
164 229. ersz&gos fllés 1898. január 81-én, hétföu. súlyos körülmények közt, mikor minden kulturális és társadalmi követelmény egyszerre zúdul feje fölé, ő hozza meg azon áldozatokat, a melyeket tulajdonképen az államnak kellene meghozni. " T. ház! Az 1876 : XIV. törvényczikkró'l, a mely már huszonkét éve áll fenn, s a mely magában rossznak nem mondható, azt azonban mindenkinek el kell ismernie, a ki az ügygyei foglalkozott, hogy ez egy vagyonos, nagy és az intelligenczia bizonyos magasabb fokán álló népnek volt szánva, mi oka annak, hogy ez végrehajtva sohasem lett, és hogy egyes községek, a melyekre végeredményben az összes terhek róva lettek, kibújtak alóla, de különben intelligeneziájuk sem oly nagyfokú, hogy ezt megértve, ezen feladatot teljesíteni képesek lettek volna. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Ha tehát a közegészségügy állami feladat, akkor az államnak fürkésző szemekkel mindenhová el kellene jutnia, a hol oly ártalmas tényezők vannak, a melyek folyton góczpontját képezik a fertőző betegségeknek. Mert hiszen a fertőző betegségek nem szorítkoznak egyes helységre, vagy vidékre, mert könnyen elhurczolhatók az egész ország területére. így látjuk akárhányszor, hogy egyes községek közelében évtizedeken át fennáll egy mocsár, vagy az egészséget veszélyeztető más körülmény, és nem jut arra gondja az államháztartásnak, hogy az onnan eltávolíttassák. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) Mondhatnék erre egy eklatáns példát Komárommegyébol. Hol egy községben állandóan, évről-évre a tifusz uralkodik, s mellette a difteritiBz is. Van olyan év, a mikor a katonaállításnál talán egyetlen egy sem fog a községből kikerülni; és melynek oka a község mellett elterülő mocsár, a melyben sertések, állatok, később nyáron aztán a gyermekek és felnőttek együtt fürödnek. Ily viszonyokkal állunk szemben akárhány helyütt; az állam, a megye és a község mindezeknek tudatával bir, de segíteni egyik sem segít. (Helyeslés.) Jelen felszólalásomban, a melyet igyekezem kissé rövidebb keretbe összevonni, szólni akarok főkép a fertőző betegségekről, és az elmebetegek elhelyezéséről. Én, mint szakember, mondhatom, elborzadva tekintek arra a nagy halandóságra, a mely rossz közegészségügyünk folytán főleg a gyermek-világban évről-évre észlelhető, (Igás! Úgy van! balfelöl.) és merem mondani egész bátran, hogy ha az alkotmányos élet harminczéves ténykedése alatt kormányzatunk nagyobb gondot fordított volna a közegészségügyre, úgy százezrek, sőt milliók életével gazdagabb lenne ma a mi szeretett hazánk. Pedig mindig arról beszélünk, hogy kevesen vagyunk és mégis engedjük, hogy százezrek pusztuljanak tisztán gondatlanságból, tisztán közegészségügyi hiányból. (Úgy van! balfelöl.) Jöjjön beszédemnek segítségére maga a statisztika. Á statisztikából olvashatjuk, hogy a múlt évben 455.969 haláleset fordult elő, ebből hét éven alóli gyermekekre esik 240.958, tehát sokkal több, mint az összes halálozásoknak a fele. És kérdjük, hogy ezen halálozásokkal szemben micsoda intézkedés védi meg a polgárságot, hogy a fertőző betegségek ne grasszálhassanak közötiünk? Van-e valami pozitiv rendelkezésünk az eben? Mikép majd rá fogok térni és beigazolni, ki kell mondanom, hogy nincs. A felügyelet szóra sem érdemes, az egyenlő a zérussal. Hanem igen van egy csomó rendelet, mely végrehajtva nem lesz, és válaszúi egy csomó hamis statisztikai adat. Hogy mikép oszlik meg a gyermek-halandóság az egyes korok között, bátor vagyok erre nézve a statisztikából a következőket felhozni; 1896-ban veleszületett gyengeségben elhalt 66.312 gyermek, Íí.í68-czal több, mint az előző évben, görcsökben elpusztult 28.465, gyermekaszályban 14.305, bélhurutban 7.580; ez utóbbi szám különben feltétlenül kifogásolandó a statisztikában, mert nem lehet helyes; hiszen évek hosszú során át a bélhurutban elhalt gyermekek száma mindig 34—35.000 között ingadozott. De ha ezen számok mellett maradunk is, akkor ezen jelzett betegségekben elpusztult összesen 117.620 gyermek. Ezen óriási szám talán megérdemli, hogy az okokkal is foglalkozzunk. És hogy ha ezen halálozás okait fürkészszük, úgy ezek körülbelül egy okra vezethetők vissza, a mely a gyermekek ápolásában, rosszul táplálkozásában és a gyermekekkel való elbánásban összpontosítható. Azok a gyermekek, a melyek halálának okául gyermekaszály vagy veleszületett gyengeség van jelezve, mind elhanyagolás folytán többnyire bélhurutban pusztultak el, és így merem mondani, hogy ezen 117.620 gyermek közül, a mely ezen említett betegségekben elpusztult, a társadalom és az állam közreműködésével több mint a felének meg kellene maradnia évenkint. Ha ez így van — a minek bebizonyítása tekintetében bárkivel szemben felveszem a keztyüt és mint szakember állítom, hogy ezt igazolni is tudom — akkor domborodik csak ki közegészségügyünk nagy hiánya és akkor tűnik ki az a, nagy mulasztás, a melyet államháztartásunk harmincz év alatt elkövetett. És ezzel szemben azt kell tapasztalnom, hogy a túloldalról dicshimnuszokat zengtek a miniszter úrnak. Úgy látszik, hogy a statisztikát ott nem veszik kellőleg figyelembe és csak felületes bírálatot mondanak egyes intézményekről, a melyek magukban helyesek lehetnek, de
