Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-229

[60 229. országos ülés 1898 mészetes, liogy ez maga után vonná a tiszti orvosok fizetésének rendezését is, mert e nélkül igazságosan el nem járhatnánk, de ha a rendezés bekövetkezik, a minek be kell következnie, mert közegészségügyünknek nem fél, hanem egész emberre van szüksége, a ki munkásságát egészen a közegészségügynek szenteli, és csak így várhatjuk, hogy a közegészségügy elhanyagolt állapotán javulás álljon be : akkor azon jövedelmeknek, melyek most a hivatalos orvosuk közt oszlanak meg, egyrésze a magánorvosok kezébe kerül, és véget fog érni azon nem helyeselhető eljárás, hogy az orvosoknak a községekben való letelepedésénél nincsen meg a kellő arány. A közegészségügy állapotáról szóló jelentés szomorú adatokat szolgáltat a gümőkóros betegségek szaporodása és. az ezek folytán előfordult habi lesei ékről. E baj összefügg az ország elszegényedésével. E bajon nem csupán czélszertí közegészségügyi intézkedésekkel, hanem gazdasági helyzetünk jobbrafordúltával lehet segíteni. Mert különösen a szegényebb osztálynál a családfentartás nehéz gondjai következtéiében a gyermekektől a szükséges gondozást, sőt részben még az élelmet is elvonják, a minek folytán a gyermek nem képes úgy fejlődni, a mint azt a természet törvényei megkívánják. Ebben leli magyarázatát azután a nagy gyermekhalandóság, mert az ilyen gyermekek nagy fogékonysággal bírnak mindenféle betegségek iránt és rájuk nézve olyan bajok is végzetessé válnak, a melyek rendes körülmények között veszélyt nem okoznak E bajok kútforrása is ebben rejlik, mert a ki keresztül is gázol gyermekévein, az életfentaríáshoz szükséges munkát már csak nagy megerőltetéssel végezheti; erőtlenné vált szervezet azután a megerőltető munkát nem birja és bekövetkezik a pusztulás. E baj szanálása különös gondot igényel, mert itt nem momentán fellépő és elmúló bajról van szó, hanem olyanról, a mely nemzedékrölnemzedékre átvitetik : itt az őserő pusztulásáról van szó, a mely nemzetünknek ezredéves fennállását biztosította, múltunknak annyi dicsőséget és fényt szerzett. A nemzeti lét fenmaradásának egyik bázisát képezi ez. Már a spártaiaknál látjuk, hogy ők erősségüket ebben találták és azokat a gyermekeket, melyek nem voltak életképesek, elemésztették. Ok ezt tették az akkori kor felfogása szerint; nekünk is cselekednünk kell a XIX. század szelleme szerint, de azokéval egy ezél, egy érdek elérése szempontjából. A miniszter úr ezen fontos kérdést egyenesen a társadalomra bízza. A kérdés ilyen alakban úgy tűnik fel, mintha a társadalom még nem teljesítette volna a kötelességét kellő mér>. január 31-én, hétfőn. tékben. Pedig az árvaházak, a melyek a gyermekeket megmentik az elzülléstől, a gyermekeknek ruházattal való ellátása, mely megvédi őket a fagytól és erkölcstelenségtől, azonkivííl azon jótékonysági egyletek, a melyek élelmet adnak a betegeknek, megmentve őket az éhenhalástól: mind a társadalom által létesíttettek. 26.000 elmebeteg és hülye közül csak 6000 nyer az államnál gondozást, 18.000 vak részére egy intézetünk van, 82 árvaházat tart fenn a társadalom 3000 árvával, 12.000 süketnéma részére csak hat intézetünk van. Azonkívül ott vannak a gyógyíthatlan betegek ezerszámra, a melyek a szabályzatok értelmében kórházakban nem találnak elhelyezést és úgyszólván az utczára vannak dobva, mindenkinek nemcsak szánalmát keltvén fel, hanem egyúttal mindenkiben borzalmat is ébresztve. (Úgy van! balfelől.) De nemcsak ezeket a teendőket, hanem azonkívül száz és száz más teendőt is végez a társadalom és mondhatjuk, hogy kivette részét oly mértékben, hogy tőle többet már nem kívánhatunk, különösen a mai viszonyok között, mikor a társadalomnak épen azon osztálya, mely a közhasznú czéloknak előmozdítója volt, nehéz gazdasági viszonyaink következtében maga is válságos helyzetbe került és maga is segélyre szorult. De azonkivííl a fényűzés, a melynek épen az állam zászlóvivője, a családi élet fentartását is megnehezítette. Ilyen fontos érdekeket ily bizalmatlanságnak te! nem áldozhatunk. Az ez elleni védekezés nézetem szerint az állam feladatai közé tartozik, melyet azután a társadalom is támogat. És itt legyen szabad egy érdekes összehasonlítást tennem. A t. belügyminiszter úr kollegája a t. földinívelésügyi miniszter úr az állategészségügyet és mezőgazdaságunkat hasonlóan fenyegető bajok ellenében már milliónál többet áldozott, sőt 150.000 forint van az idei költségvetésben is erre a czélra föl véve. Hát miért nem utalta a földmívelésügyi miniszter úr ennek a bajnak orvoslását a társadalom, az illetékes gazdaközöuségnek a teendői közé? Nem utalta azért, mert igen jól tudta, hogy ezen fontos mezőgazdasági és nemzeti anyagi érdek csak úgy védhető meg sikerrel, ha a teendőket az állami feladatok hatáskörébe utalja. (Helyeslés a baloldalon.) Ezzel szemben a t. miniszter úr jelentésében így szól: »E veszedelemnek csupán a legkiterjedtebb társadalmi tevékenység és áldozatkészség emelhet gátot. A központi kormányzatnak már csupán a feladat sokoldalúságánál és kiterjedettségénéí fogva is nagyrészben a társadalmi tevékenység minden irányú támogatása lehet feladata.« Ehhez nem kell kommentár. Az anyagi érdek így emelkedik az emberiség szempontja