Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

144 228. országos ülés 1898. január 29-éa, szombaton. egyetemi hallgató és sok ezer egyéb pályán levő fiatalság, tehát a jövő nemzedék keres szórakozást a szinmíívészetben, akkor méginkább el kell szomorodni, hogy Budapesten oly ritkán lehetünk részesei annak, hogy szivet és lelket nemesítő darabokat láthassunk. És mikor annyi ellensége van épen a műizlésnek, mikor ott vannak azok a színészethez nem számítható tényezők, az a zúgszinészet a mely az erkölcsiséget minden oldalról megtámadja, a mely igyekszik elvonni a nemes ízléstől a fiatalságot, akkor ne legyen Budapesten oly intézmény, a melyhez még a bírálat árnyékának sem szabad férni r Ép azért, mikor a nemzeti színháznál egy nagy tétel szerepel, nagy fontosságot tulajdonítok annak, hogy az a színház feleljen meg mindazon igényeknek, a melyeket ezen intézmény iránt a nemzet táplált, mert hiszen művészi erőkben hiány nincs, rendelkezik azokkal a nemzeti szinház kellő számban s így más indok nem lehet, mint épen csak az anyagi indok, azaz, hogy kasszadarabok által akarják a deficzittől megóvni. Én örömmel leszek az első, a ki megszavazom a nagyobb áldozatot is. Térjünk át, t. ház, a vidéki színészetre. A ki ismeri a vidéki színészetet, mint a hogy csekélységemnek is volt része a színészet belső életébe, adrainisztrácziójába befolyni, az csak megborzadva beszélhet erről. Az ma egy kitaszított a társadalomból mintegy kiküszöbölt sereg, a mely lézengve megy egyik városból a másikba, a nélkül, hogy exisztencziája biztosítva lenne Elvesztette önmaga iránt valamint a társadalomban is a bizalmat. Ha meggondoljuk, hogy a vidéki színészet hivatva volna arra, hogy a magyar nemzeti eszmét mindenhol istápolja s annak mintegy fáklyavivője legyen, hogy a müérzéket és ízlést a társadalomba bevigye, és azáltal, hogy szemléltet, még inkább tanítsa, nevelje a népet, szoktassa hazaszeretetre, erkölcsökre és nemes ízlésre, akkor el kell szomorodni a vidéki színészet felett, mely jórészt épen az ellenkezőjét műveli es csak igen kis mértékben járul ezen nemes intencziókhoz. (Igaz! Úgy van! a balodal hátsó padjain.) Megmondom egész praktikusan, hogy mi ennek az oka. A vidéki színészet kenj telén volt letérni azon irányról, a mely őt a nemzet igazi munkásává tette. Az operettek túlhajtása, ez volt a megölője a vidéki színészetnek, mert először az Ízlést teljesen megrontotta, és a közönséget a magas dráma élvezetétől elszoktatta, másodszor pedig oly költekezést igényelt a vidéki színészettől, hogy az képtelen a nagy operetté-kiadások miatt a drámai szereplésre gondot fordítani, vagy a drámai szereplőket úgy megfizetni, a mint azok hivatott művelői megkövetelhetik. Itt gyökeres orvoslásra van szükség, t. ház, mely tüzetes tanulmányt igényel főleg a vidéki színészetnél, hogy a mai iránytól, a mely tisztán a könnyed, sikamlós dolgok terére lépett és mindent odadobott az operetteknek, visszatéríttessék és a drámai irány felé tereitessék. Hogy van joga a zenének és énekművészetnek is, hogy magának tért követeljen, azt feltétlenül elismerem; de ha vidéken ez irányban tenni akarunk, ha azt akarjuk, hogy onnan erőket kapjunk, akkor tessék vidéken az operaelőadásokat meghonosítani; tessék oly irányban hatni, hogy a zene és ének megtalálja már ott azon irányt, a melyre hivatva van. És mit látunk? A vidéki színészet 20.000 forinttal van segélyezve. Én nem tudom, hogy ez a húszezer forint mire elég, vájjon ezzel egy oly hatalmad intézményt, mint a vidéki színészet, lehet-e korrigálni, lehet-e azon irányból, a melybe a társadalmi rossz ízlés és ferde felfogás és megélhetés kényszerítette, visszatéríteni a nemes drámai irány felé, vagy pedig a népszínmű veknek igazán tanító része felé. Azt hiszem, ezt jogosan senkisem követelheti a mindennapi kenyérért küzdő színészettől. Azért itt nagyobb áldozatokról kell, hogy szó legyen és körűitekintő megoldásról, a mely a színészetnek künn a hazában exisztencziát biztosít és oly anyagi támogatásban részesíti azt, a mely lehetővé teszi azt, hogy az operett-irányt eldobva, egész erejét a drámai iránynak szentelje és ezáltal igazán oktasson és tanítson és történelmi darabokkal lelkesítsen. Ezek után, a miket most elmondtam, úgy hiszem, senkisem olvashatja rám, hogy én nem vagyok pártolója a színészetnek. Éti igenis kész vagyok a legnagyobb áldozatokat meghozni, mert tudom, hogy arra szükség van. Akkor, mikor mindenütt, még a legmagyarabb vidékeken is azt halljuk, hogy nincs haza, akkor, azt hiszem, elsősorban ott kell állania a nemzeti színészetnek és előadásaival bele kell csepegtetni abba a népbe, hogy igenis van haza; történelmi darabokkal meg kell szemléltetni, hogy a múltban ezrek és százezrek hullottak el a magyarságért, meg kell szemléltetni, hogy a múltban képesek voltak a hazafiak vagyonukat, családjukat ottNagyni, életüket feláldozni, hogy a magyar eszmét istápolják és biztosítsák Magyarország fennállását. (Úgy van! halfelöl.) Hogyha ilyen vésztjósló tüneteket látunk e hazában, s mikor van egy intézményünk, a melyre mindig biztosan számíthatunk, akkor gondoskodnunk kell, hogy ezen intézmény felvirágozhassák, hogy ezen intézmény úgy működjék, hogy megfeleljen intenczióinknak, nem