Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

140 228. országos ülés 1898. január 29-én, szombaton. tekintélyes lapjában, vagy bárból a világon azt mondják, hogy csalással szerezte összes vagyo nát. (Úgy van! bal felől.) Eltekintve ez esettől, megdöbbentő jelensége a közállapotoknak, hogy a belügyminiszter ár, daczára hogy e vád ily nyilvánosan van a főispán úr arczába vágva, azt mondja : én ezt a főispánt tiszteletem, becsülöm, megtartom. Nos, ha a t. belügyminiszter úr az ekként megtámadott főispán részére védelmet talál itt, a bársonyszékben, akkor közigazgatási visszaélésről és nyilvános becsületről a parlamentben továbbra egy perezig sem lehet beszélni. Ezek előrebocsátása után magához a tételhez kívánok szólni. Páder Rezső t. képviselő úr nagy tévedésben van, a mikor úgy állítja fel az anyakönyvi tétel összegét, hogy ez csak azért nem korrekt, mert az anyagi kiadások nincsenek szerepeltetve a költségvetésben. Akkor, a mikor az állami anyakönyvvezető]' intézmény behozatalát itt tárgyaltuk, az ellenzék nyíltan és határozottan állította azt, a mi tény is, hogy ugyanis 3—4 millióba kerül majd az államnak. Ezzel szemben a belügyminiszter azt mondta, hogy 800,000 forintba fog kerülni. Tény, hogy 800.000 forintot illesztettek be akkor az állami költségvetésbe ezen a czímen. De az ide vonatkozó törvény világosan rendeli, hogy az anyakönyvvezetői intézmény, mint állami intézmény teljesen és feltétlenül a személyi kiadások tekintetében az államkincstár terhére látandó el. Kérdem a t. belügyminiszter úrtól, van-e Magyarországon egyetlen egy nagy és kis község, a melyre ne volna személyi kiadások czímén, tehát nyilvános törvénysértéssel személyi kiadás áthárítva. Nincs egyetlenegy község sem, legalább azokban a községekben, a melyekben én megfordulok a községi jegyző vagy irnok, vagy a községnek valamelyike hivatalnoka látja el 100—200 forintért az anyakönyvvezetői hivatalos teendőket, és épen azért, mert ez a munka az illető hivatalnak teendőit igénybe veszi, a község kénytelen új hivatalokat kreálni. Erre csak azért kívántam reámutatni, hogy ha egyszer ez állami intézmény, a mint hogy törvény szerint, az, akkor nem kell itt szemfényvesztést játszani, hanem a í. belügyminiszter úrnak az utolsó krajczárig gondoskodni kell azon személyzeti kiadásokról, a melyekkel az állami anyakönyvvezető teendők ellátása jár. Egy sokkal fontosabb erkölcsi és valláserkölcsi szempont az, a miért én ennél a tételnél felszólalok. Midőn az állami anyakönyvvezetői intézmény behozatala, valamint egyáltalában az egyházpolitikai reformok létesítésének nagy kérdése tárgyaltatott, bár a magunk részéről a törvénynek minden alkotását megszavaztuk, így az anyakönyvvezetői intézményt is, pusztán a törvénynek a felekezetnélkűliségre vonatkozó rendelkezése volt az, a mely mindnyájuk jogos aggályának okát képezte. Már most a belügyminiszter úrnak — valamint a vallásügyi miniszter úrnak — sajnálom, hogy nincsen itt — kölcsönösen felhívom a figyelmüket arra a körülményre, hogf a felekezetnélkfíliek száma, különösen a vagyonosabb alföldi protestáns egyházak kebelében, olyan óriási arányokat ér el, és ezzel a vallástalanság oly mértékben terjed, hogy e tekintetben magának a törvényhozásnak kell módot keresni és találni arra nézve, hogy e mozgalom a törvényhozás útján megakadályoztassák. Én egy nagy alföldi egyházgyűlésben, a szentesi református egyházéban, a mely egyik leggazdagabb egyháza Magyarországnak, láttam, hogy milyen deprimáló hatással van a törvény azon intézkedése, hogy a felekezetnélküliség szektájának megalakulását megengedi. Az elmúlt esztendőben 18°/o-je, az azelőtti évben 27°/o-je az egybekelteknek nem vette fel az egyházi áldást; és így szaporodik rendre egy nagy virágzó egyházban a felekezetnélkfíliek szektája s ezzel terjed a vallástalanság. (Igás! Úgy van! balfelöl.) De egyúttal terjed a szoezialisztikns áramlat azon romboló hatása is, a mely maholnap az állami jogrendet legnagyobb mértékben meg fogja támadni. A mi az egyházpolitikai reformokban jó, helyes és üdvös, a mi a nemzeti szolidaritásnak fokozására szolgál, arra, nézve nem lehet egyetlenegy gondolkozó fő sem, a ki a fennálló törvények támogatására kész ne legyen; a mi azonban a törvény e szakaszának megalkotása által a magyar alföldi társadalmat, de legkiváltképen a protestáns egyházaknak fennállását veszélyezteti és támadja meg, abban a tekintetben a kormánynak kell gondoskodni arról, hogy a helyzet megkorrigáltassék. Mert hogyha ez meg nem történik, akkor el fog tűnni az a gúnyos mosoly, a néppártnak az egyházpolitikai reformokkal szemben fennálló aggályaira és részben támadásaira, mert akkor ezeket az egész magyar közvélemény egy része támogatni fogja. Épen a protestáns egyházak részéről, a melyek az egyházpolitikai reformoknak leghívebb támogatói voltak, kell, hogy ma-holnap kérvény jöjjön ide a parlamenthez aziránt, hogy a törvénynek idevonatkozó rendelkezése megkorrigáltassék. (Úgy van! balfelöl.) En tehát, t. képviselőház, ezen felszólalásom révén oda konkludálok, hogy a belügyminiszter úrnak figyelme hivassék fel arra, hogy jövő évi költségvetésének előterjesztésekor, mellékeljen e tételhez egy kimutatást, melyben tüntettessék ki az egyházpolitikai reformok életbeléptetése óta a felekezetnélkííliek szaporodásának száma, hogy e tekintetben maga a törvényhozás lássa azt,