Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

138 328. országos ülés 1898. Január 29-én, szombaton. meg akarván gyengíteni, azt mondta, hogy nem létezik a központban anyakünyvvi ügyosztály, tehát nem történt sem szeméiyszaporítás, sem költségszaporulat. De a kevésbbé tájékozottak is láthatták, hogy lehetetlen az anyakönyvi ügyeket a központban elvégezni a nélkül, hogy ott megfelelő egyének alkalmaztassanak és azokra semmiféle kiadás ne történjék. 0 aztán megmagyarázta ugyan a dolgot akkép, hogy nincs anyakönyvi osztály, hanem van egy anyakönyvi alosztály-féle, de annyi bizonyos, hogy ott a központi teendők ellátásával megbízattak kellő számú egyének, a kiknek fizetésére — a levegőből nem élhetvén — ezen a czímen kiadások történnek. Most újabban úgy vagyok informálva, hogy a központban az anyakönyvi ügyek ellátása ezímén egy önálló ügyosztályt szerveztek, mert nem voltak képesek úgy mellékesen elintézni ezen ügyeket; így tehát egészen bizonyos, hogy ezen a czímen a központi igazgatásnál az anyakönyvvezetési teandők ellátására vannak megfelelő egyének, kik után személyi és dologi kiadások merőinek fel. Quod erat demonstrandum. Ha nem így áll a dolog, akkor kérem a belügyminiszter urat, legyen szíves minket felvilágosítani, és megmondani azt, hogy az anyakönyvi ügyeknek központi ellátására vannak e egyének, kapnak-e ezek fizetést és azonfelül merülnek-e fel dologi kiadások, mert bátor vagyok tisztelettel felemlíteni, hogy akkor ezen költségeket mind hozzá kell számítani az anyakönyvi kiadásokhoz, ha azt akarjuk, hogy ezen intézmény költségeivel mi is, meg a közönség is tisztában lehessünk. Felemlítek még valamit, a mi az állami anyakönyvi intézménynek megvilágítására szintén szükséges. Azt tapasztalom, hogy sokan még a képviselő urak közül is, ha valami frázist meghallanak, abba belenyugszanak és annak további titkaiba nem akarnak belehatolni. Azt mondták annak idején, ás most is, de meg a törvényben is benn van, hogy az anyakönyvvezetőknek a házasságkötésnél való közreműködéséért díj nem jár. Ez nagyon hangsúlyoztatott, úgy hogy a közönség többet hitt el abból, mint a mennyit kellett volna: tudniillik azt hitte a nép, hogy a házasságkötésnél való közreműködéshez valamely hirdetés kieszközlése is hozzátartozik, és hogy a közbenjáró anyakönyvvezető ezt is díjtalanul tartozik teljesíteni. Én nagyon jól tudom, hogy ez a közreműködés tulajdonképen már nem tartozik a házasságkötésnél való közreműködéshez, hogy tehát nagyon méltányos dolog, hogy ezért valami díj járjon; csakhogy akkor igen kérném a t. belügyminiszter urat, hogy fordítson erre figyelmet, mert máskülönben ezen a téren igen nagy visszaélések történhetnek, a mint eddig csakugyan már történtek is. Nekem tudomásom van sok ilyen részletről, de nem akarom azzal a t. ház türelmét fárasztani. Csak egy igen különös esetet említek fel, a hol egy házasfélnek dispenzáczióra volt szüksége, és hogy azt megkaphassa, az illető anyakönyvvezető jegyzőnek a közbenjárásával az alispánhoz fordult a felmentvény elnyeréséért. Az anyakönyvvezető jegyző aztán e fáradságáért öt vagy hat forint tiszteletdíjat kért tőle; az illető fél azonban azt gondolván, hogy az hozzátartozik a házasságkötésnél való közreműködéshez, elkezdett zúgolódni és az alispánhoz ment panaszra. Az alispán a helyett, hogy felvilágosította volna ennek a díjnak méltányos voltáról, vizsgálatot rendelt el, a melynek foganatosításával megbízta a szolgabírót, a ki megczitálta a feleket, közttik a szegény érdekelt embert is, és vége az lett, hogy ki lett mondva, hogy az anyakönyvvezető jogosan szedte a taksát; de annak a szegény embernek azonfelül még körülbelül 25 forint eljárási költséget kellett fizetnie. Ezt az ügyet rendezni és megvilágítani kell. A közönség legalább addig, míg ez az intézmény fennáll, legyen a félreértésektől, vagy esetleg visszaélésektől megkímélve. Inkább lássa a közönség egészen tisztán, hogy az anyakönyvvezetés ezímén milyen teher nehezedik rája, s ne csak azt a tételt lássa, a mely évről-évre fokozódva bevétetik ide, a budgetben ne csak azt lássa, a mi tavaly számszerűleg kimutatva lett, de ma ezúttal nem történt, hogy a községek mily terhet viselnek a dologi kiadások ezímén: hanem lássa a központi igazgatás költségeit is, lássa azokat a taksákat is, a melyek talán jogosan szedetnek, ha nem is egyformán, de a melyek által a közönség mégis nagyon meg van terhelve. És ne legyen a nép abban a gyanúban, hogy ez az intézmény is az ő kizsákmányolása végett lett kieszelve. Ne legyen e téren semmiféle misztifikáczió, hanem hogyha már megalkották ezt az intézményt, vallják meg őszintén, hogy az bizony ennyibe, meg ennyibe kerül, és nem kell a közönséget semmiféle leplezgetéssel, takargatással félrevezetni. Különben pedig csatlakozom az előttem szóiotfc dr. Major Ferencz t. képviselőtársam indokolásához, röviden ráutalva azon okokra, a melyeket e tekintetben tavaly én is elmondottam. Elmondottam akkor, hogy ez az indítvány nem éri el kitűzött czélját, a melyet a vallási státus nyilvántartására nézve eléje tűztek; kimutattam, hogy ez az intézmény fölösleges zaklatás a közönségre nézve. Különösen hangsúlyozom pedig a takarékosságot, a melyet már az általános tárgyalás alkalmával tartott beszédemben is hangsúlyoztam, s melyet ezért különös