Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

828. országos ttlés 18»8. január 29-én, siombaton. 133 megjelent szeptember hó utolsó napjain. Erre Szalavszky Gyula főispán Trenesénből 1897. október 17-ikén keltezett jelentésében a követ­kezőket írja. Per extenzuin, szó szerint tartom szükségesnek felolvasni. (Olvassa): »Kegyelmes uram! A »Hazánk« czímű napilap szeptember 28 iki számában egy ellenem irányait piszkos támadás jelent meg, nyilván abból a czélból, hogy a nagyméltóságú kormány és a közönség bizalmát velem szemben megingassa és a megbuktatá­somra központosított néppárti akcziót sikerre vezesse. Egyfelől mert fősúlyt fektetek nagy­méltóságod becsületének sértetlen fentartására, másfelől mert valószínűnek tartom, hogy a nép­párt jobb eszmék és nemesebb törekvések híján az általa szuggerált hírlapi közleményt valami parlamenti támadás alapjául fogja választani: kötelességem nagyméltósägodnak a vádak miben­létéről, feltétlen igazsághoz híven, jelentést tenni. A Rakovszky ellen indított sajtóperből merített kifakadásokra nem terjeszkedem ki, mert erre külön jelentéseket volt szerencsém felterjeszteni. E helyütt kérdés tárgyát csak az képezheti, mi igaz abból, a mi ellenem Benkő levele alapján felhozatik. Összegezve az ott zagyvalékosan foglalt állításokat, a vádként felhozott tények veleje az volna, hogy én állítólag kielégített követelés értékesítése végett: a) az adósok ellen csődöt kértem ; h) Liszy Lászlót valami okmányra aláírtam; c) valami birtokot tömeggondnok, per­ügyelő és gyámhatóság közreműködésével össze­bonyolítottam ; d) adósok egy birtokát megvet­tem. Mindez egytől-egyig vakmerő hazugság, Legyen szabad felhoznom, hogy elődöt kérni, birtokot vásárolni, bírósági közbenjárást igénybe venni, mind oly dolgok, melyeket a törvény megenged, sőt ha valaki Nagyatékban talált be­kebelezett követelést, — melynek fennállását jóhi zemtíleg feltételezi, —értékesít is, úgy akkor is csak kártalanítani tartozik az illetőt. De én nem élek ezen állásponttal; hanem megjegyezve azt, hogy ha a felhozott tények valók, úgy azok természetüknél fogva bírósági és hatósági ok­mányokkal minden nehézség nélkül igazolhatók, kijelentem, hogy ha azon állításoknak akár egyike is nagyméltóságodnál begyőzetik, vagy az kimutattatik, hogy általam, vagy az én jogo­mon másvalaki által már egyszer kielégített követelésre akár egy fillér is fizettetett volna: úgy én a legvégső fokig levonom magamra nézve a konzequencziát.« De nemcsak ez a nyilatkozat van előttem, hanem itt van az Alsóbelincz nyitramegyei köz­ségnek az illető közleményben érintett birtokot illető, bélyeggel ellátott, október 14-én hitelesí­tett telekkönyvi kivonata. Ennek B) lapján min­den birtokváltozás megvan. Tessék már most meggyőződni, van-e itt egy betű is, melyből a I támadás jogosaágának még csak árnyékára is lehetne következtetni! A nemlegest bizonyítás igen nehéz. De tessék a támadó uraknak, vagy azoknak, a kik a czikket irták, előállani bizo­nyítékaikkal. Ha valaki csődöt kért, a csőd­keresetnek meg kell lennie az illető bíróságnál, ha valaki birtokot vesz árverésen, meg kell lennie a liczitaczionália jegyzőkönyvnek. Ez tehát nem oly vád, a mit bizonyítani ne lehetne. És íme, elmúlt öt hónap és semmi bizonyíték elő nem került. Én igenis meg vagyok győződve arról, hogy ebben semmi sincs, hogy a vád teljesen alap­talan, és ennek folytán — nagyon természete­sen— semmi mást nem tehettem, mint azt a nyilat­kozatot, hogy igenis nemesak megtííröm Szalavszky Gyulát, hanem teljesen méltónak és alkalmasnak találom arra, hogy továbbra is a főispáni kar­nak tagja maradjon. (Élénk helyeslés a jobbolda­lon. Ellenmondás a baloldal hátsó padjain.) Másik kérdés az, és ma, úgy látszik, erre terelik át a fősúlyt, hogy hát a múlt évi szep­tember 28-án megjelent czikk folytán Szalavszky Gyula főispán és valóságos belső titkos tanácsos mért nem indított sajtópert? (Felkiáltások a bal­oldal hátsó padjain: Igen! Ez ae!) Itt legelőször is határozott tévedés forog fenn. Tiltakozom azon thézis ellen, mintha min­den, bárhol megjelenő sajtóbeli támadás folytán csakis sajtóper megindítása után maradhatna az ember gentleman. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Hiszen kérem, egy szegény közigazgatási tiszt­viselő, egy polgármester, egy alispán, egy fő­szolgabíró évi fizetésének háromszorosát erre kólthetné, ha van egy-két olyan fanatikus jó­barátja, mint Szalavszkynak van; (Derültség. Zaj.) mindennap aláírhat két-három meghatalmazást az ő védelmezőjének Tagy képviselőjének, hogy indítson sajtópert . . . Rakovszky István: Ezt Kramolin teszi, az állam fizeti. Perczel Dezső belügyminiszter: Nem teszi . . . Ezek nyilván hazug dolgok, melyek tendencziäja nem más, mint hogy hajszát indít­sanak valaki ellen s ezek ellen egy tisztviselő­nek sincs szüksége sajtópert indítani s azt soha sem számítják fel mulasztásnak, különösen midőn a főispán az ő hatóságánál ilyetén módon iga­zolja magát. De különben is mikor történtek ezek az állítólagos dolgok? Szalavszky Gyula ügyvéd­sége idejében, ezelőtt 25—30 esztendővel. Azóta épen ebben a vármegyében Szalavszky Gyulát háromszor választották meg egyhangúlag a vár­megye alispánjának, épen olyan viszonyok között, midőn bonyolult helyzetek, rendetlenségek merül­tek fel a vármegyénél, a melyeket ő sikeresen I oldott meg. Ezért az akkori kormány belügyi

Next

/
Oldalképek
Tartalom