Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-228
228. országos ülés 1898. jegyzők elkövetnek, a kik jelenleg a vidéken főispánok, alispánok, főbírók, Síolgabírák egy személyben! A törvény azt írja elő, hogy a körjegyzők kerületüknek lehetőleg közepén lakjanak, .ízért, hogy hozzáférhetők lehessenek. Én ismerek jegyzőt, a ki kerületén kivííl lakik, pedig kilencz község tartozik hozzá, némelyik pláne három órai távolságra is van. Pedig hányszor van szegény embernek dolga a jegyzővel havas téli időben, a mikor három órai utat kell neki megtennie, hogy a jegyzőhöz érhessen. A törvény értelmében a pénzeket iukaszszálni és fizetni a bíró kötelessége. (Egy hang jobbfelöl: Hohó !) Méltóztassék kimenni és méltóztatik meggyőződni arról, hogy a jegyzők beszedik a pénzeket és kiadják sokszor a bíró nélkül. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) A törvény értelmében a pecsét a bíró őrizetére van bízva. Én ismerek jegyzőt, a ki nemcsak a községi pecsétet, hanem még a parasztok adókönyvecskéit is magánál tartja. Ismerek egy jegyzőt, a ki egy szegény embernek az adóját tíz forintra emelte; mikor a szegény ember erre csudálkozva kérdezte: Uram, hogyan lehet az, hiszen én nem szereztem semmit, nem vettem sem földet, sem rétet, hogyan jutok ahhoz, hogy tíz forinttal többet fizessek? A jegyző ráförmedt és csak nagy kérésre törölte a tíz forintot. A másiknak szintén tíz forinttal emelte az adóját, de ennek öt forintot törölt, öt forintot meg Nagyott. Ismerek jegyzőt, a ki a hadkötelesek díjait több esztendőn beszedte. A törvény rendeli, hogy a jegyzők által eszközlendő írásbeli díjak táblázatai minden jegyzői irodában kifüggesztessenek. Ki vannak-e függesztve, vagy nem, azt nem tudom, de azt tudom, hogy a szegény nép az efféle munkák fejében irgalmatlanul zsaroltatik. Tisztelet a kivételeknek. Találtatnak a jegyzők között is lelkiismeretes emberek. Magam is ismerek ilyeneket. De a zsarolás e tekintetben gyakori; azt példával akarom illusztrálni. Hozzám jött egy szegény asszony és azt mondta nekem: Uram, az én férjem beteg, nincs reményem, hogy felgyógyuljon, van leányom s nekem, hogy kis gazdaságomat vezethessem, férfira van a háznál szükségem. Akadt vőlegény is számára, de az katona; lehet-e lépéseket tenni, hogy elbocsássak és nőül vehesse. Mondtam neki: Lehet, menj a jegyző úrhoz, az fog lépéseket tenni. Nemsokára visszajött, mivel leányának keresztlevelére szüksége volt és mikor kérdeztem, mennyit fizetett ezért, azt felelte: uram 15 forintot, azt is kölcsönvettem. Nohát uram, ha egy jegyző, a ki be Tan gyakorolva, olyan ügyiratért, a mely tíz sorból áll, és a melylyel egy félóra alatt tökéletesen készen RHsár 29-én, ssombaton, lehet, 15 forintot csikar ki egy szegény embertől, nem zsarolás ez? A községi számadások adatai legjobban bizonyítják azt, hogy hogyan károsítják meg a községbelieket az elöljárók, a jegyzők és ha felszólal valaki, czélt nem ér vele. Sterus községben, a híres Nyitra vármegyében a jegyző önkénytíen felemelte fizetését és el is számolta. Midőn a község ez ellen felebbezett, Benkő László az újságban kérelem alakjában sürgette az ügy elintézését. Elintézték, de hogyan ? Úgy, hogy jövőre a jegyzőnek nem szabad ezt a tételt a számadásokba belevinni, de az ezer forintot, a melylyel már megkárosította a községet, visszaadni nem köteles. Hát ez igazságos eljárás? Épen olyan eljárás, mint mikor a czigány ludat lopott. (Halljuk.) Égy czigány ludat lopott s néhány nap múlva elvitte a vásárra a városba s el akarta adni, de ott a tulajdonos megismerte ludait s a szegény czigány a szolgabíró elé került. Védekezett s azt mondta: »Uram, én nem akartam ellopni azt a ludat, a lúd magától repült bele az én nyitott konyhámba, én csak azért vittem a vásárra a ludat, hogy a tulajdonos megismerhesse és visszakaphassa.* Ezen naiv nyilatkozatára a szolgabíró elnevette magát, megdorgálta és azt mondta, nem úgy kellett volna tenned.« »Hát hogyan, kérem alássan t ? » Neked a ludat a bíróhoz kellett volna vinned, és ez megtudta volna, hogy kié.« »Hát kérem, én azt nem tudtam, máskor majd megteszem.« Mikor a czigány kiment a hivatalból, akkor azt mondta: »No ennek a szolgabírónak több esze van, mint az egész szentséges káptalannak.* (Derültség.) Hát kérem, ez a sterusi jegyző is megmondhatja azokra, a kik ítéltek, hogy azok sokkal okosabbak, mint a szentséges káptalan, mert nem ítélték el az ezer forint visszaadására. Rakovszky István: Most neki van igaza! Juriss Mihály: Hasonló eset történt Láposon, szintén a híres Nyitramegyében, csakhogy ott érdekelve van a szolgabírói hivatal is. Ott ugyanis behozták azt a szokást, hogy a sorsolási lajstromok másolatai után díjakat szedtek a községektől. r És midőn ez ellen a községek felszólaltak, szintén ilyen okos ítéletet hoztak, tudniillik, hogy jövőre hivatalból fognak ezen másolatok elkészíttetni, de a szolgabíró nem köteles a már igazságtalanul beszedett díjakat visszatéríteni. Még egy példát mondok, a mi velem tőrtént meg. (Halljuk! Halljuk!) A 70-es és 80-as években elő volt írva, hogy minden egyes plébános évnegyedenként statisztikai kimutatásokat küldjön be a megyéhez. Megtettem én is. Elvit17"
