Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-227

108 227. országos ülés 1898, január 28-án, pénteken. birtokán is lakhatott s ettől a naptól fogva a birtokos osztály a közigazgatási szolgálatban megszűnt tényező lenni és elveszett az a ver­seny, hogy a vagyonilag független és önálló elemek a közigazgatási szerepekben maguknak részt és funkcziót kívántak. De nehogy félreértessem, t. ház, hangsú­lyozni akarom, hogy épen a minősítés beveze­tése által kezd kibontakozni közigazgatásunk azon ázsiai állapotból, a inelylyel európai neve­zetességre tett, fájdalom szert, de épen úgy nem ázrkózhatom itt el azon igazság elől sem, hogy ezen különben gyenge és erőtlen közigazgatási szervezet 21 évig tartó fennállását egyedül és kizárólag a vagyonilag független birtokos-osz­tály közreműködésének tulajdonítom. És én azt hiszem, t. ház, hogy bármily nagy hibáit is ismerjük a 70-iki szervezetnek, a magyar állam konszolidácziója körűi egyáltalában, azonban fel­jegyezhetjük róla azt, hogy legnagyobbrészt áldozatok által, de becsületes szolgálatokkal igyekezet a modern közigazgatás úttörője lenni és mindent zúgolódás nélkül állt félre az útból, midőn a minősítés bevezetése és a közigazgatás rohamos fejlődése a közreműködését tarthatat­lanná tette. Es jöttek az új emberek, t. ház! Jöttünk mi, hogy megcsináljuk odakünn a vármegyékben az új magyar államot, hogy kipótoljuk a mu­lasztásokat, a melyeket elődeink elkövettek és a közigazgatás ezerféle szálain átvezessük a né­pesség rétegeibe azon eszméket és érzelmeket, a melyek itt a parlamentben lüktetnek. Hát, t. ház, bizony ez nekünk nem sikerűit. A közkormányzat egyéb szervezetei minden téren bámulatos eredményeket mutattak fel; az igaz­ságügyi, a kulturális, a gazdasági és pénzügyi téren működők legnagyobb részben meg tudtak felelni a modern állam várakozásának, csak egyedül mi, a kik az államban az életet kép­viseltük, nem tudtuk az életnek azt a nagy tar­talmat megadni, a mely alkotmányunk szellemé­ben és törvényeink akaratában kifejezést nyert. És most joggal kérdhetik önök tőlem, t. képviselőtársaim, hogy mi ennek az oka, önök, t. képviselőtársaim ott a túloldalon, ismét csak a kormányt fogják okolni, de ezzel szemben én a szervezet gyöngéire és gyarlóságára hivat­kozhatnám, de ismét nem teszem s nem hivat­kozom ezen szervezet gyöngeségeire, hanem azt állítom, t. képviselőház, hogy ennek oka kizáró­lag abban keresendő, hogy a közigazgatási tiszt­viselők vagyoni önállósága és függetlensége az utóbbi időbun teljesen megbénult. És itt i mét eljutok azon kérdéshez, a mely felszólalásom kiindulási pontját képezte, a köz­igazgatási tisztviselők vagyoni függetlenségéhez, a mely ha megvan, még a gyenge és erőtlen szervezetnek is lehet politikai tartalmat adni, a melynek hiányában azonban az állami czélok elérésére a legerősebb közigazgatási szervezet is képtelenné válik. (Igás! Ügy van! johbfelöl.) Úgy tekintem én a közigazgatási tisztviselők önálló és független vagyoni helyzetét, mint a villamos telep motorának erejét, a mely eleven erőt visz át a hálózat minden részébe, de el­gyengül ereje, a mint az elemek egyikének közreműködése meggyengül. Hát ilyen elem a közigazgatásban a tisztviselő önálló és független vagyoni helyzete, és ha mi, a modern közigaz­gatás új generácziója, a hozzánk fűzött várako­zásnak megfelelni nem tudtunk, annak oka főleg abban keresendő, hogy erőink kifejlesztésének ez a kiváló és legfőbb eleme teljesen megbénult, Megfejeltük, t. ház, a régi vármegyét. Feltártuk kapuit as-. új középosztály előtt, melynek sarja­déka seregestül tódul az alkotmány régi sánczai közé nem azért, hogy ezen sánczokat megvédel­mezze, mert hisz erre már szükség nem volt, hanem hogy ezen sánczokat behúzza és az al­kotmány gyakorlását minden polgárra nézve hozzáférhetővé tegye. De elismerem azt is, hogy nemcsak a nemesebb ambiczió, hanem a közön­séges hivatás, a megélhetés érdeke is serkenté az új középosztály tagjait a megyei hivatalok elfoglalására és nem kétlem, hogy épen az e téren szenvedett csalódások fokozták le a lelke­sedés azon mértékét, a mely az új generáczió működéséhez fűzött várakozásokat kielégíthette és biztosíthatta volna. Hiszen mindnyájan azzal kezdtük meg in­gyenes joggyakornoki és tiszteletbeli aljegyzői szolgálatunkat, hogy majd jön a megyei admi­nisztráczió, melynek szervezetében kifejthetjük összes erőinket, elérhetjük a szebbnél szebb ál­lásokat, és a szép javadalmakban elhelyezkedve, családot is alapíthatunk, a melynek sarjai majd az állam feníartó elemét gyarapítani lesznek hivatva. Hát bizony a családalapítás csak megtörtént, a sarjak is hamar megérkeztek, ha­nem az állami adminisztfáczió, a szép állások, meg a szép javadalmak folyvást késtek, hanem jött helyükbe más valami, a mire a közigazga­tási tisztviselő nem számított, jöttek az élet fo­kozódó szükségletei, jöttek az elengedhetetlen társadalmi szerepléssel járó költségek, a fizetés azonban mindig csak a régiben maradt. Az új generáczió még meg nem melegedett helyén, legnagyobb része még előléptetésben sem részestílt, és már előállottak a gondok, a megélhetés és a családfentartás nehéz gondjai, a melyek a társadalmi élet fejlődésével járó költségesebb viszonyok folytán egyre súlyosod­tak, napjainkban pedig, mikor a közigazgatás rohamos fejlődése és annak összetorlódó feladatai a köztisztviselő minden idejét és erejét igénybe

Next

/
Oldalképek
Tartalom