Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-201
92 201- országos ölés 1897. deesentber 20-&n, hétfőn. önálló vámterületet, ha a quóta-követelésben Ausztria túlságba megy, a másik feltétel: ha a már megállapított egyezményeket meg akarják változtatni. Vagy nem voltak tehát igazak azok a konzequencziák, a melyeket a miniszter úr levont, vagy a konklúziója volt helytelen, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) mert mikor vész, nyomor, betegség és szegénység, elkülönítés, elNagyatottság jön erre az országra, a külön vámterület mellett, a pénzügyminiszter úr, a ki az ország pénzügyeit olyannyira szivén viseli, hogy mondhatja azt, hogy ha nagyobb quótát követelnek, akkor nem egyezem bele a közös vámterületbe. Mi az álláspontja a quótára, ezt ismerjük ; ő azt már megállapította, tehát bármi más történjék, ő bukik. Azonban, feltéve, de meg nem engedve, hogy Ausztriában azt mondják, adjatok nekünk, mert eddig a legtöbb követelés 42°/o volt, ezt követelték Lueger és pártja, a christlich-szoczialisták, a kik a legnagyobb gyűlölettel vannak eltelve Magyarország iránt. Egy perezentje annak a quótának körülbelül egy és fél millió forint. Tiz perczenttel több: ez 15 millió. Ha most a vámszövetségből származó előnyöket latoljuk összevissza, mondjuk, hogy csak ugyanannyit tesz ki; s így ez a két összeg összesen 30 millió forint. A pénzügyminiszter urnak konzequeocziája szerint ez a nemzet nem 30 milliót vesztene, mert ennek a nemzetnek vagyona nagyobb. hanem tönkre menne, nyomorba sülyedne. Mikor az ő alkotása lesz veszélyeztetve, akkor azt mondja, bánom is én, a gabonaárak rohamos hanyatlását, az exportnak megszűnését, nyerspiaezunk elvesztését, iparunk tönkremenetelét; bánom is én, hogy a déli vasút nem szállít, hogy vámháború lesz, legyen vész, nyomor, csak az én két alkotásomat menthessem meg. Ha a pénzügyminiszter úrnak a pénzügyi bizottságban mondott beszéde államférfiúi beszéd volt, akkor igaz magyar hazafi sohase törekedjék arra, hogy azt, mondják, hogy államférfiúi beszéde olyan volt, mint a pénzügyminiszteié. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalaim,.) Ámde nézzük már most, milyen hatása volt a pénzügyminiszter beszédének? 1881-ben kibocsátották a magyar 4°/o os aranyjáradékot; ez az aranyjáradék most állt először magasabb kurzuson, mint az osztrák aranyjáradék. A pénzügyminiszter beszéde előtt tehát az volt a helyzet, hogy magasabban állt a magyar aranyjáradék egynegyed forinttal a tőzsdén. A pénzügyim niszter beszéde után azonban ez a magasabb árfolyam rögtön leesett. Nem bánom én, akár mit méltóztatnak is erre az egynegyed forintos tőzsdeesésre mondani, ezt én nerr keresem, de az bizonyos, hogy a míg Ausztriában dúltak a viharok, a mi papírjaink érintetlenül maradtak, mert a külföldi piacz igenis bízik rendíthetetlenül Magyarországban. Hogy csakugyan a pénzügyminiszter beszéde folytán esőkként papírjaink árfolyama; ennek legjobb bizonyítéka a tényleg bekövetkezett csökkenés, a mi arra következett be, mert biztosította a pénzügyminiszter szupremácziáját az ausztriai aranyjáradéknak. (Melyeslés a szélső baloldalon.) Meg egy nagy jelszót dobnak ki, a melyet azonban statisztikai adatokkal, de a pozitív helyzet feltüntetésével a leghatározottabban megczáfolt Kossuth Ferencz, de megcsúfolt Komjáthy Béla t. képviselőtársam is mai kiváló előadásával, az arról szól: »Mi lesz a vámháborúval?* Én nem tudom, de egyet tudok biztosan, hogy a mi összes kivitelünk Ausztriába 70°/o, az ő összes kivitelük mihozzánk 80°/o, tehát 10°/o a nagy különbség. No, t. ház, ebben a háborúban mi vagyunk a győztesek. (Igaz! Ügy van! á szélsőbalon.) Ez egyszer bizonyos. De, t. ház, én nem akarom a t. háznak türelmét igénybe venni, hogy ismételjem Kossuth Ferencz igen tisztelt képviselőtársamnak ékesen szóló és czáfolatlanúl helytálló statisztikai adatait, csak rá akarok mutatni arra, hogy már a szocziális viszonyok folytán teljesen lehetetlen a vámháború Ausztriában. Hiszen nekünk tisztában kell lennünk, hogy milyen ipara van Ausztriának az egész világpiaczon. És mindenki, a ki az iparral szakavatoitan foglalkozik — különösen a németek fejtegették ezt a kérdést — kimondta a leghatározottabban, hogy Bécsnek csak úgynevezett. »partie-árúja« van, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) olyan könnyen összecsere-beréít árúja, minden művészi belérték nélkül. (Úgy van! Ugy van! a fsélső baloldalon.) Az iparcikkekkel a németek, angolok és fraricziák teljesen uralkodnak a világon. A valódi és »feste Industrie«-val uralkodnak a németek, a németek felett a francziák állanak díszműáru dolgokban és végűi az angolok a nagy- és gépipartéren, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Tehát ezen partié-árúknak piaeza itt van Magyarországon ; minden rongyot és szemetet ide hoznak és a közös vámteriilet úgyszólván kizárólagosságot biztosít nekik, a mi iparfejlődésünket pedig tönkre teszi. Abban a pillanatban, a mint ők nem bírják az ő partié-árúikat ide behozni, beözönlik a német iparos igazán jó munkája, ki olcsóbban, nagyobb mennyiségben és olcsóbb tőkével is dolgozik. És akkor Ausztriában a kémények egyszerre csak megszűnnek füstölögni és százezrekre menő munkáskéz szabadul fel a vámháború által; épen elég, hogy az amúgy is egész valójában felfordult Ausztriát m &g e gy nagy munkáskérdés felvetése által, — felvettetvén Ausztriában a kenyérkereset
