Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-201

201. országos ttlés 1897. deezember 20-&n, hétfőn. m törvényczik 41-ik szakasza egyenesen kimondja, hogy csak oly arányban járul hozzá a közös ügyekhez Magyarország, vagy Ausztria, a mely H körülirt módon állapíttatott meg, és hogy a mely nem úgy lett megállapítva, az nem érvényes quóta. De itt van a találkozás a 62, § sal és itt látom én a kontaktust a quótakérdéssel és a kereskedelmi és vámszövetséggel. A 62. §. egye nesen kimondja (olvassa) : » Ugyanazért, midőn a közös költség aránya a fentebbi 18—22. §-okban körűiirt. módon meghatároztatik, azzal egyidejűleg*— tehát, hogy azzal egyidejűleg és nemmáskepen — »afentebbi 59. és 61. §. által megállapított mód szerint, egyrészről a magyar korona országai, másrészről ő Felsége többi országai és tartományai között, vám- és kereskedelmi szövetség lesz kötendő, melyben kimondatik egyszersmind az is, hogy a külfölddel eddig kötött kereskedelmi szerződések érvénye Magyarországra is kiterjed. » Tehát itt az van, hogy a quótát egyidejűleg kell a kereskedelmi és vámszerződésekkel megállapítani. Most tehát abban a helyzetben vagyuuk, hogy a jövő évre nem tudjuk egyáltalában, mennyi a quóta, és hogy azt mikép s minő körülmények közt állapítja meg a delegáczió. Teljes tudatlanságban van az egész ország az iránt, hogy mi történik ezen kérdésekben. De ha e törvényjavaslat közgazdasági részéről akarok szólani, elsősorban a pénzügyminiszter úrnak a pénzügyi bizottságban elmondott beszédével kell foglalkoznom, (Halljuk! Halljuk!) mert ez a beszéd hiteles feljegyzés alapján olyan, (Halljuk! Halljuk !) hogy maga a kormány is azon volt, hogy hivatalos tudósításaiba annak hosszas indokolása egyáltalában bele ne kerüljön. Innen van, hogy azok ma a nagyközönség előtt teljesen titokban vannak. Én egyszerűen arra akarok utalni, hogy a pénzügyminiszter úr volt az, ki először állapította meg és mondta ki, hogy »a törvényjavaslatban nem egy szerződésről«, (Mozgás jobb felől.) — kérem, szórói-szóra így van; — »hanem állapotok fentartásáról van szó, eltekintve attól, hogy a másik fél mit akar.« (Mozgás a széhő baloldalon.) Én nem tudom, hogy »állapot« alatt mit ért a pénzügyminiszter úr, de azt sem tudom, mit ért alatta Pulszky Ágost I. képviselő úr; azt se tudom, mit ért alatta Hegedüs Sándor t. képviselőtársam, de azt az egyet tudom, hogy mióta Magyarország létezik, törvényeket ily in dokolással, a melyben az állapot benne lett volna, soha nem hoztak. (Derültség. Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De tovább megy: a t. pénzügyminiszter úr azt mondja, hogy állapotok fentartásáról van szó, eltekintve attól, hogy a másik fél mit akar. No hát egyet tudok erről az állapotról: hogy a mit fenn akarnak tartani, az közös állapot. Hát hogy lehet egy állapotot fentartani, — közösségben, úgy, hogy az egyik félnek semmi köze se legyen ahhoz, hogy mit akar a másik; hogy az egyik fél azt mondja, ho<ry eltekintve attól, hogy a másik fél mit akar. Erre én egyáltalán nem tudok magyarázatot, (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) de erre magyarázatot nem tudhat senki, és ha önök mégis hallgatnak, önöknél nem a józan ész, hanem a pártfegyelem döntő. (Úgy van]! a szélső baloldalon.) Megjegyzendő, hogy a t. pénzügyminiszter úr beszéde a törvénynyel is ellenkezik, mert a törvényben is benn van, hogy azzal a feltétellel, ha ők hozzájárulnak ezekhez a javaslatokhoz. Ennélfogva még sem állhat úgy, hogy eltekintve attól, hogy a másik fél mit akar De, t. ház, méltóztassék megengedni, hogy rövid foglalatban elmondjam azokat a konzequeneziákat, a melyeket Lukács László pénzügyminiszter úr a pénzügyi bizottságban levont. (Halljuk! Halljuk!) A pénzügyi bizottságban Lukács László pénzügyminiszter úr kimondta a következőket: Hogy ha mi nem kötjük meg a közös vámterületet, akkor azt érjük el, hogy a gabonaárak rohamosan hanyatlani fognak, gabonaexportunk megszűnik, nyers terménypiaezunk tönkre megy; iparunk nem fog maradni, a kisipar védelemre nem talál, mert tönkre teszi a nagyipar, a déli-vasut termékeinket nem fogja szállítani, vámháborúnk lesz, az önálló bank felállítása által nem élvezzük a bank négyszázalékos pénzét, hanem mint Romániában hét százalék lesz a bankkamatláb; valutánkat nem rendezhetjük, harmad-negyedrangú állammá sülyedünk le nagyhatalmi állásunkról, a nemzetiségek ellenünk fordulnak, de egyéb bajunk nem történik. (Derültség a sgélső bololdálon.) Lelkiismereti kérdésnek tartom, valakinek mást adni az ajkára, mint a mit mondott, de a képviselőház iránti tisztelet kétszeres aggodalomra és vigyázatra késztet akkor, a midőn Magyarországnak oly államférfiáról van szó, a kinek ma az ország pénzügyei kezében vannak letéve, semhogy oly kifejezést adjak szájába, a mit nem mondott. Szóról-szora ezeket a konzequeneziákat mondotta a pénzügyminiszter úr. S most kérdem Hegedüs Sándor t. képviselő urat, a ki szintén jelen volt a pénzügyi bizottság ülésén, mennyi önmegtagadás, mennyi pártfegyelem kellett ahhoz, hogy oly éleselinéjtí ember mint o, itt a házban oly lelkes dithyrambusokban törjön lándzsát a pénzügyminiszter mellett. Mert ha már elfogadja valaki a miniszter úr konzequencziáját, de a konklúzióját, a ki csak egy keveset is ért a pénzügyekhez, meg nem bocsáthatja a pénzügyminiszternek, mert a mikor ezeket a konzequeneziákat felállított, mi volt a végkonkluziója? Az, hogy két feltétel alatt hozzájárul, hogy nyomor, vész, pusztulás, szegénység jöjjön az országra, két feltétel alatt elfogadja az