Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-201

Rft 201. országos ülés 1897. deczemfoer 20-á.n, Uétffin. vámterület meglesz; a mai helyzet olyan, hogy más nem lehet. De ha ez a tiszta igazság, ép azért követeli a mai helyzetben azt a függetlenségi párt, hogy törvényileg legyen biztosítva az önálló vámterület, mert a mint nem bízunk az úgynevezett állapotban, úgy nem bízunk a helyzetben sem, a mig a Bánffy-kormány birja a hatalmat. (Tetszés a szélső baloldalon.) De — és itt talán egy kitérést teszek, a mely azt hiszem elég érdekes és elég jellegzően világítja meg Ausztriának velünk szemben való hangulatát — utal Enyedy Lukács beszédében arra is, hogy a millenáris esztendőben történt az, a mikor hitelünk ellen rontottak és beismerte, hogy ezt a bécsiek tették. No hát 30 év óta, sőt a múlt száz idők történetétől mind a mai napig egy bizonyos: hogy Ausztria velünk sohasem rokonszenvezett, hanem mindig határozott ellenszenvet tanúsított irányunkban. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az utóbbi öt esztendőben azonban már nem ellenszenvet, hanem ádáz gyűlöletet tanúsít ellenünk, a mennyiben minden gondolata, minden tette arra irányúi, hogy hogyan károsítsa meg Magyarországot. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Nagy különbség volt a 30 év előtti ellenszenvvel viseltető Ausztriával alkudozni, a mi Deák Ferencz dolga volt, mikor mindkét államrész ugyan is rászorult arra a kötendő békére és egyezségre, mint ma, a mikor egy teljesen ellenséges, minden gondolatában, minden tetteiben mi ellenünk törő és gyűlölni akaró Ausztriával van dolgunk. (Ügy van! a széhő baloldalon.) 1894-ben a londoni pénzpiaczon az aranybányákban való túlspekulálás által bizonyos aggodalmak keletkeztek és végig Anglián, Francziaországon és Németországon ideges lett •A tőzsde; mit tettek akkor a Bécsiek? Először is gomba módra szaporodtak az úgynevezett bankkomptoárok és minden fedezet nélkül vagy roppant csekély fedezettel óriási mennyiségű magyar papirt schlussoltattak bankárokkal, kereskedőkkel, ügyvédekkel, orvosokkal, papokkal, iparosokkal, hivatalnokokkal, a reklám dolgozott mindenfelé és akkor, midőn a tőzsde mindig idegesebb kezdett lenni, a külföldi tőzsdéket, — a mint azt Enyedy Lukács t. képviselőtársam is mondta, — elárasztották Bécsből mesterségesen oly hírekkel, melyek Magyarország hitelét kétesnek tüntették fel. Mindenfelé mentek a sürgönyök Magyarország okvetlen bukásáról s azon Potemkin falvakról, melyeket mi millenáris ünnepnek neveztünk. És azt mondták, hogy az egész egy irtóztató szédelgés. Bekövetkezett 1895. október végével a papírok hanyatlása, akkor a bécsi piaez kidobta a magyar papírokat a vásárra, a kis emberek mind elbuktak, a magyar papíroknak nem volt fedezetük, csökkentek árban, következett november 9 dike, a mi körülbelül 300 millióba került ennek a nemzetnek. Ezt méltóztassék megkérdezni azon képviselőtársaimtól, kik bankok élén állanak, ők nagyon jól tudják, mily óriási veszteség érte akkor Magyarországot. (Igaz! Ügy van ! a szélső baloldalon.) Elfogadom, hogy voltak a tőzsdének más indokai is, de egy bizonyos: hogy a tőzsdeválság alatt Bécs a legalábbvalö komiszsá^gal viselte magát Magyarországgal szemben. (Élénk helyeslés a szélső baloldalán.) Rigó Ferencz: Hunczut a német! (Derültség a a szélső baloldalon. Zaj.) Elnök (csenget): Kérem, ne méltóztassanak oly kifejezéseket használni, melyek nem e terembe valók. (Helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélső baloldalon.) Pichler Győző: Kegyes elnézését kérem a t. háznak, ha talán imparlamenfáris kifejezést használtam volua, de hosszas kutatás után nem tudtam találni oly kifejezést, mely századrészében is megközelítőé azon kifejezéseket, a melyeket az osztrák parlamentben ellenünk dorgálatlanúl intéztek (Elénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Daczára annak, hogy erőmet gyengének tartom, hogy félek attól, hogy ezért szemrehányás ér, nem birom kikerülni mégsem azt, hogy azzal a végtelen tisztelettel és becsüléssel, melylyel gróf Apponyi Albert személye iránt viseltetem, ne foglalkozzam néhány szóval gróf Apponyi Albert beszédével is. Elismerem, hogy gróf Apponyi Albert a magyar parlament egyik legkiválóbb büszkesége, kinek utolérhetetlen ékesszólása és hatalmas elméje magával birja ragadni a hallgatóság nagy tömegét. De minapi beszédéből azt következtetem, hogy ékesszólása a legértéktelenebb fémet is arany-zománczczal tudja befuttatni. E zománczot, mely csak a szemet vesztegeti meg, de a belértéket nem emeli, alkalmazta e törvényjavaslatban, a melyben báró Bánffy Dezsőnek nemcsak segítségére, hanem kimentésére sietett. Tudom, hogy teljes meggyőződésből szólt, s ha önök ezért a legkisebb elismeréssel is volnának, nem bántana annyira az ő fellépése. De önök csak egy konzequencziát fognak belőle levonni, mint tették egy egész hónapon át, midőn Apponyi Albertről a bőrt is lerántották szavakban és lapjaikban: s ez Bánffy Dezső dicsőítése lesz, mert önök most is csak Platót fogják idézni azt mondva: Jaj be nagy költő Apponyi Albert, de a kormányra nem juttatjuk. Azt mondta gróf Apponyi Albert (olvassa) : »Deák Ferencznek egy irányelve az volt, hogy szétoszlassa amaz aggodalmakat, hogy a magyar állam épségének és alkotmányának helyreállítása nem fogja-e megrendíteni ennek a