Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-199
199. országos ülés 1897. deczember 17-én, pénteken. 45 ben, egyúttal azt jelenti, hogy önök teljes egyetértéssel Apponyi gróffal el akarják Nagyni a hatvanhetéé alapot. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső báloldalon.) T. ház! Azt mondja t. képviselőtársam a törvényjavaslatra hivatkozva, hogy azon javaslat bevezető része megvilágítja a helyzetet, a mely minket ezen törvényjavaslat tárgyalására indított. Azt mondja, hogy a két parlament nem tudott megegyezésre jutni. Hát én nem tudom, de hallom, sok tekintetben érzem is, hogy ez a nemzet alszik, mikor jogainak a védelméről van szó, de hogy ez a parlament átaludta volna azon egyezkedési tárgyalást, azt még sem hiszem. (Élénk tetszés a szélső balon.) A két parlament nem Mit megegyezésre jutni. Hát a két kormány birt megegyezésre jutni ? Hiszen a parlamenti tárgyalások megkísérlését meg kell hogy előzze, a két kormány alkudozása. Már pedig azt hiszem, hogy legalább a politikai okosság, —hogy erősebb argumentumot föl ne hozzak, — azt diktálná, hogy mikor arról van szó, hogy mindenki meglatolva, megfontolva, Magyarország összes közgazdasági viszonyainak szem előtt tartásával adhassa szavazatát, azok is bírjanak tudomással arról, hogy mik voltak azok a differencziák, melyek a kormányok között a megegyezést meghiúsították. (Úgy van! Úgy van! Élénk helyeslés a szélső balon.) Lehet, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam ezt tudja, lehet, hogy a többség tagjai között is vannak beavatottak, a kik ezt sejtik; mi nekünk azonban fogalmunk sincs róla. Már pedig az ország szine előtt csak olyan tényekre lehet és szabad hivatkozni mint argumentumokra, a melyek itt történtek (Elénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Azt mondja gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam, hogy közjogi sérelmet ezen javaslat nem tartalmaz, mert imperative áll elő az a kötelezettség, a melyet a kormány ezen javaslatban teljesít, — hogy saját szavait idézzem — míg az a törvény érvényben van. És itt engedje meg, t. képviselőtársam és a t. képviselőház is, hogy ebben & kérdésben egy minucziózus disztinkczióra mutassak rá, a mely nagyon sok félreértésre adhat alkalmat, és ez az, hogy az 1867: XII. törvényczikknek azon része, a melyre mint argumentumra, mint bázisra támaszkodva, a t. miniszterelnök úr ezt a szörnyszülöttet keresztvízre tartja »önálló rendelkezés«, elnevezésre akarván ezt kereszteltetni, az nem létezik, az már nem törvény, az megszűnt törvény lenni. (Úgy van! Úgy van ! a szélső balon.) Az 1867: XII. törvényczikknek idevonatkozó, a 68. §-tól visszafelé egész az 58-ig menő szakaszai 1897. deczember 31-én a történeleméi; (Élénk helyeslés. Úgy van! Úgy va)t! a szélső baloldalon.) azokról tehát, mint törvényről, mint olyanról, a melynek hatása alatt imperative áll elő egy kötelesség, beszélni többé nem lehet. (Igás. 1 Úgy van! a szélső baloldalon.) Igenis imperative áll elő egy kötelesség mindenkire nézve, a ki Magyarország közjogát védelmezni akarja, és ez az, hogy minthogy ez a törvény végrehajtási intézkedéseket tartalmaz, és minthogy a törvény végrehajtásánál az opportunizmusnak még látszata is kerülendő: a végrehajtást tárgyazó minden intézkedés imperative azt rendeli, hogy már 1897. deczember 31-én a restitutio in integrum történjék meg. (Úgy van! Úgy van! Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ez volt a kiegyezés alapja 1867-ben, és ennek az alapnak kell fennállania ma is. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Az a nagy bölcs, a ki az 1867 : XII. törvényczikket az önök nagy megnyugvására ily bölcsen megalkotta, feltételéül tűzte ki minden tárgyalásnak, a mire Apponyi gróf is rámutatott, a restitutio in integrum-ot. Mi is ezt kívánjuk, mi sem kívánunk egyebet. Tehát ne méltóztassék arra hivatkozni, hogy az 1867: XII. törvényczikk 68. §-s által elrendelt imperativ rendelkezéseknek tesz eleget a kormány, hanem méltóztassék azt mondani, hogy elNagyva ezt az alapot, elmulasztotta azon kötelességeket, hogy a restitutio in integrum alapjára helyezkedve kimondja a törvényben, hogy az Önálló vámterület létesíttetik, és azután megyünk tovább oda, a hová gróf Apponyi Albert konkíudált. (Zajos tetszés, helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Igenis, t. ház, közgazdasági aggályaimtól és meggyőződésemtől eltekintve, közjogilag is meg vagyok győződve arról, hogy az a kifogás, a melyet Apponyi Albert gróf idéz, hogy azt kifogásolják, hogy ez a törvény kijátszsza a 68. §-t, igenis alapos. Kijátszsza, ignorálja, határozottan negligálja az abban imperative elébe szabott kötelességeket. És én azt hiszem, hogy mikor ilyen fontos kérdésekről van szó, akkor Magyarország igazságügyminiszterének nem a csendes szemlélődés, hanem az igazi, valódi, közjogi felfogásnak érvényre juttatása volna a kötelessége. (Zajos tetszés és helyeslés a szélső balon.) T. képviselőház! Különösnek tartom én ennél a kérdésnél azt is, hogy mikor minden oldalról közjogi aggályok merülnek fel, mikor ez a kérdés maga már hetek óta foglalkoztatja Magyarország közvéleményét, vájjon lehet-e ily alapon ily törvényt egyáltalában a törvényhozás tárgyalása alá bocsátani: akkor a közjogi alap védelmére nem Magyarország miniszterelnöke, nem Magyarország igazsägügyminisztere, hanem ezen kormányzat leghathatósabb ellenfele emel szót. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) T. ház! Ez a helyzet szatírája; (Igaz! Úgy van! a szélső
