Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-199

4H 190. országos fllés 1897, deczember 17-én, pénteken. baloldalon.) és már magában véve elegendő arra, hogy Magyarország minden komolyan gondolkodó férfia aggódva tekintsen a jövő elé. (Zajos he lyeslés és taps a szélső haloldalon.) Mint harmadik sérelmet említi Apponyi Albert gróf t. képviselő úr azt, hogy arra hivatkoznak azok, kik ezen javaslatot közjogilag sérelmesnek tartják, hogy a 68. §. alapján új előterjesztésre van utasítva a kormány azon esetre, hogyha 1898. évi május l-ig Ausztriával egyezkedés nem történik. Itt egy nehéz közjogi distiukezio elé kerülünk. Apponyi Albert gróf urnak czáfolata erre vonatkozólag sem szünteti meg ezt a közjogi dilemmát. 0 maga azt mondja, hogy a 68. §. alapján újabb egyezkedések nem lehetnek. Később azt mondja, hogy egy — akár közjogilag, akár közgazdaságilag-teljesen önálló és független Magyarország miért ne léphetne bármely állammal szerződésre. Ez az egyedüli hely, melyen a közjogi alapon állók velünk közjogi ellenzékkel találkoztak. Tudniillik mi is mondjuk, hogy a teljesen önálló és közgazdaságilag független Magyarország köthet ép úgy szerződést Ausztriával, mint Romániával vagy Oroszországgal, de azt is mondjuk, és követeljük, hogy előbb mondassék az ki és szankczionáltassék Magyarországnak törvényesen visszaállít tott közgazdasági teljes önállósága és függetlensége, hogy azután mint önálló és közgazdaságilag független állam azzal szerződjünk, a kivel nekünk tetszik. (Élénk helyeslés a szélső baloldalion.) Igen részletesen, mondhatnám kathedrai alapossággal magyarázta meg nekünk, kik eddig nem tudtuk, Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam, hogy mi a vámszövetség. Most már tudjuk, azt hiszem, azok is tudják, a kik eddig nem tudták, mert a magyarázat egészen alapos volt, hogy a vámszövetség megszűnése nem involválja okvetlen azt, hogy egymástól vámot szedjünk, vagy ne szedjünk. S ha kimondjuk, hogy az önálló rendelkezési alapon állunk, akkor kimondtuk, hogy nem folytatható az a lekötött állapot, a melyben egy vámpolitikai egységet képezünk. Ezzel tisztában vagyunk mindnyájan, és miután én nem szándékozom a tárgyalás medrét úgyszólván kilocscsantani arra a partra, a melyikre ez fel vinne, én megelégszem annak kijelentéséve], a mi már hangsúlyozva volt Kossuth Ferencz t. pártelnököm részéről, hogy mi nem kívánunk vámháborút, tehát akár képezüuk vámegységet, akár nem, ránk, a mi elhatározásunkra a továbbiakban ez irányadó nem lesz. Mi ránk nézve egyedül és kizárólag elhatározó az, hogy Magyarország közjogi ellenzéke nem nézheti el azt, hogy Magyarország közjogán akármilyen megszorult kormány kisegítése ezéljából csorba ejtessék. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Ez a mi álláspontunk, és ezen álláspontunkat törvénynyel védelmezzük és azt mondjuk: az 1867. XII. törvényezlkk 58—67. §-aiban formaliter is körűi van írva egy bizonyos időhöz kötendő, időről-időre megújítható, vagy megszűntnek nyilvánítható szerződés megkötésének a módja, e szerződés lejárta oly fis határok közt, hogy azokat kitágítani még Apponyi Albert gróf ékesszólása sem képes. Ki van mondva kategoricze a mostani esetre alkalmazva, hogy 1897. deczember 31-én, mint a felmondás után kitűzött határidő lejárta után az 1867 : XII. törvényczikk semmiféle újabb intézkedést nem ismer. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Méltóztattak meggyőződni arról, hogy mig arról szó volt, hogy az 1867 : XII. törvényczikk hatálya fennáll s az a kormány álláspontja szerint fentaríható, ez a közjogi ellenzék a maga álláspontjának markirozásán túl nem ment. Most azonban arról van szó, hogy akkor, midőn egy benyújtott javaslatban magának az 1867 : XII. törvéivyczikknek szelleme és világos rendelkezései vannak megsértve, mi ezt a javaslatot megtámadjuk, — mert hisz az 1867-iki kiegyezést védeni eszünk ágában sincs — azt mutatjuk ki, hogy az az uralkodó párt, a mely erre az alapra helyezkedett, elvesztette a jogalapot, ennélfogva ezzel tovább nem kormányozhat. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Nem védelmezzük mi az 1867-iki kiegyezést; sohase is védelmeztük, sem járultunk létesítéséhez, hanem tűrtük, mert törvénybe volt foglalva és tűrni fogjuk annak minden fennálló rendelkezését addig, mig a nemzet tisztán, szabadon megnyilatkozni nem fog és meggyőződését nem nyilváníthatja. (Ügy van! a szélső baloldalon.) De midőn elkövetkezett egy szakasz, vagy egy rendelkezés, vagy egy érdekcsoport meghatározására nézve az, a mit mi óhajtunk, hogy akkor mi a kormány szekerébe engedjük magunkat befogni, hogy mi húzzuk ki azt a csávából, no arra nem vállalkozunk. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Meg méltóztatik engedni, de Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam előttem oly tekintély, a kinek minden itt elhangzott szava megérdemli, hogy azt azok, a kik ezen iskolába bejutnak, megszívleljék és tőle, a mennyire elveik sérelme nélkül megtehetik, tanuljanak. Gróf Apponyi Albert egy hasonló természetű, bár távolról sem ilyen, — mert ilyen szörnyszülöttet a ház még nem tárgyalt — kérdés tárgyalásánál maga tanított meg arra, és szívesen követem ezt a tanítást, — hogy: »közös kincsnek tartom a közgazdaság terén a jó egyetértést i a^ szomszéd Ausztriával azon feltétel mellett, hogy ha ez saját nemzeti jólétünk, saját közgazdasági megerősödésünk rovására nem történik.*