Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-198
26 198. országos fllés 1897. deczember 16-án, csütörtökön. terület kérdésében (Zaj a szélső "baloldalon.) és hova jutna ez ország, ha azokat a tanácsokat követné, a melyeket — minthogy én csak a saját nevemben beszélhetek — csekélységem ezen kérdésben előterjeszteni bátorkodik. Kubik Béla: Az ön tanácsára nincs szükségünk : Az már nem jár, mint a régi kétgarasos! (Zaj. Elnök csenget.) Enyedy Lukács: A t. függetlenségi párt nézete szerint a törvényjavaslatba már most fel kellene venni azt a rendelkezést, hogy a menynyiben május i-jéig nem állana elő az az eset, a melyre a törvényjavaslat előre lát, akkor a kormány köteleztessék arra, hogy az önáíló vámterületre vonatkozó javaslatát előterjeszsze. Én, ki az önálló vámterületnek nemcsak megvalósítását kívánom, hanem azt is, hogy ha ez megvalósul, az országra nézve áldásos következményekkel legyen és maradandóan fentartható legyen, egy ilyen módosítását a törvényjavaslatnak semmi körülmények közt nem fogadnám el. Ki fogom fejteni, hogy miért? (Bálijuk! Halljuk!) Ha mi már azelőtt, mielőtt az ország garancziákat szerzett volna arra nézve, hogy — a mit Kossuth Ferencz t. barátom s vele t. pártja is el akar kerülni — hogy az ország a vámháború veszélyes esélye ellen biztosítva legyen, az ország elhatározását az önálló vámterület fölállítására, mint bevégzett tényt törvénybe iktatjuk, akkor magát az önálló vámterületnek az eszméjét a legnagyobb veszélynek teszszük ki. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Miért? Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Mik azok a nehézségek, a melyek az önálló vámterület megvalósításának útját állják? Kubik Béla: Bécs! Enyedy Lukács: Nem Bécs, hanem Magyarországnak a gazdasági fejlettségi foka és az a gazdasági viszonya Ausztriához, a melyben vele nemcsak a lefolyt harmincz esztendőben, hanem hosszú-hosszú időkön át volt. Magyarországnak hitelviszonyai olyanok, hogy, ha mi Ausztriával hirtelen szakítunk, ha mi Magyarországot abba a helyzetbe hoznók, hogy egy olyan mélyreható gazdasági reformot, a mely még kellően előkészítve, kellően megtárgyalva . . . Meszlény Lajos: Adunk hét évet! Enyedy Lukács: . . . kellően tanulmányozva nincs, forradalmi úton — gazdasági forradalmat értve — akarjuk megteremteni, az országot olyan válságba sodorjuk, a mely a legvégzetesebb következményekkel járna. Méltóztassék visszaemlékezni — csak egy kis jelenségre hivatkozom — tavaly a millenniumi év márczius, április havában előfordult jelenségekre. Pichler Győző: Azt a bécsiek csinálták! Enyedy Lukács: Igen, a bécsiek csinálták, tudniillik a bécsiek rendszeresen és mesterségesen Magyarországról olyan hireket terjesztettek, a melyek hitelét kétesnek tüntették fel, a melyek Magyarország gazdasági helyzetét olyannak festették, a mely a legnagyobb rázkódtatásoknak és válságoknak néz elébe, a mely szerint Magyarországtól, — nem az államtól, hanem a magánemberektől — a hitelt meg kell vonni. Mi volt ennek az agitácziónak a hatása? Egy fenyegető hitelválság. Méltóztassék arra a terrorizmusra visszaemlékezni, a mely hónapokon át Magyarország pénzpiaczáu uralkodott, méltóz tassék arra a bajra visszaemlékezni, a mely minden magánembert, ha hitelre volt szorulva, gazdaságában fenyegetett. (Igás! Ügy van! a szélsőbalon.) Pichler Győző: Ezt mind a bécsiek csinálták! (Zaj.) Elnök: Ne méltóztassanak közbeszólni! Enyedy Lukács: Pedig akkor csak egy kis, nem is igen hatalmas töredékkel állt az ország szemben. Egy csomó tőzsdeember, a ki könnyen nyereséghez akart jutni, egy csomó agitátor, a ki ki akarta használni azt a — sajnos — alacsony fokát a rokonszenvnek, a melylyel Ausztriában Magyarország iránt viseltetnek, elég volt arra, hogy az komoly aggályokat idézzen elő. Hogy az aggályok nem fejlődtek bajokká, csak a magyar pénzpiacz önuralmának és bölcseségének, valamint az ágitáczió rövidségének és alaptalanságának volt tulajdonítható. A midőu tehát mi gazdasági életünket önállóan, Ausztriától különválva akarjuk berendezni — és én épen azért is tartom azt kívánatosnak és szükségesnek, hogy Magyarországot az ilyen befolyásoktól egyszer s mindenkorra lehetőleg függetlenné tegyük — nem lehetne... Pichler Győző: De Berlin kisegített azóta! Elnök: Kérem a képviselő urat, -ne méltóztassék minduntalan közbeszólni! Enyedy Lukács: ... az országot egy olyan válságnak neki vinni, a milyennek neki vinné az a taktika, a melyet önök javasolni méltóztattak. Én abban a tekintetben tökéletesen egyetértek Kossuth Ferencz t. képviselőtársammal. . . Thaly Kálmán: Ne értsen vele semmiben se egyet! Enyedy Lukács: Bocsánatot kérek, nem tehetek róla. Egyetértek vele abban, hogy a midőn mi azt a gazdasági viszonyt, a melyben Ausztriához állunk, felbontjuk, annak helyébe nem szabad a vámháborúnak lépnie, mert ez úgy Ausztriának, mint Magyarországnak — s különösen Magyarországnak, mert Ausztria majd gondoskodik magáról — kiszámíthatatlan kárára válnék, (Nagy zaj a szélső baloldalon.)
