Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-206

194 206. orszägos ülés 1897. decaember 28-än, kedden. és fentartva lettek, továbbra is változhatatlanúl fentartassanak.« Vagyis a szabadelvű párt 1892-ben egyhangú lelkesedéssel hangoztatta, hogy az 1867-ben előrelátó bölcseséggel megalkotott közös intézmények, úgy miként azok megalkotva, életbeléptetve és fentartva lettek, változatlanul fentartassanak, a miből természetesen következik, hogy a szabadéivfí párt akkor az 1867-es alkotásokat tökéletes és befejezett műnek tekinté, a melyhez sem hozzáadni, sem abból elvenni nem lehet. És ezzel szemben mi volt gróf Apponyi Albertnek és pártjának álláspontja? (Halljuk! Halljuk!) Engedjék meg, t. ház, hogy egész rö viden gróf Apponyi Albertnek a felirati vita során elmondott nagyszabású beszédéből csak egy passzust olvassak fel. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Én, t. ház, látok magam előtt egy épületet, (Halljuk!) melynek tervrajza megvan; falai fel vannak építve, nagyrésze be is van tetőzve, de itt-ott hiányzik a fedélből valami; itt-ott egy ablak nincs beállítva és én most azt mondom, én ez épületet fenn akarom tartani; nem nyúlok hozzá a világért sem; a tető azon részei, melyek nincsenek befejezve, csak hadd maradjanak befejezetlenííl; az ablakok, melyek nincsenek beakasztva, maradjanak úgy, hadd essék bele az eső. így cselekszik az, ki nem érez magában építőmesteri képességet; az csakugyan nem mer egy gerendát megigazítani; nem meri pótolni a fedélnek egyetlen részét sem, mert öntudatlanul érzi, hogy e műhöz nem ért. Én csakugyan életbeléptetni akarom azt a kiegyezési művet, és a teljes életbeléptetés által akarom eltüntetni részint az időközben beállott repedéseket, részint a kiépítés teljességében mutatkozó hiányosságokat, melyeken keresztül beözönlik a politikai viharok, bizalmatlanságok és ellenszenv tengere.« így szólt 1892-ben gróf Apponyi Albert. A teljes életbeléptetés által kívánta eltüntetni az 1867-iki alkotás időközi repedéseit és a kiépítés teljességében mutatkozó hiányokat, a mire akkor Hegedüs Sándor —ki most természetesen egészen másként beszélt — egész cziuizmussal csak azt jegyezte meg, »hogy milyen nagy kár, ha az ember a politikában hasonlatokkal él, mert ha ő is ezt alkalmazná, oda kellene kilyukadni, hogy a tetőt a czímerrel fedje be, az ablakokra pedig egy nemzeti zászlót akaszszon*. Hiába, t. ház, változnak az idők és változnak az emberek, és méltóztassék megengedni, hogy én ezt a tételt most ne egyedül Hegedüs Sándorra alkalmazzam. (Halljuk! Halljuk!) Mert ha visszagondolok arra, hogy gróf Apponyi Albert a 67-es alkotást hosszú ideig valódi szellemének megfelelő nemzeti irányban magyarázta, ha visszagondolok arra, hogy még az 1892-iki felirati vita során is azt hangoztatta, hogy »a magyar nemzet a politikai szabadságra mindinkább megérett« és ha visszagondolok arra, hogy az 1892-ik évi föliratában is azt panaszolta, hogy »az országnak közgazdasági függése Ausztriától, ha nem is bevallottan, de észrevétlenül lapp ingó politikai dogmává lett«, — akkor a midőn arról van szó, hogy a kiegyezési törtvényt becsületesen megtartjuk, . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Kérek csendet az írói karzaton. Endrey Gyula: . . . épen az 1867 : XII. törvényczikk 68. §-ának helyes értelmezése szerint közgazdasági függésünket Ausztriától és a nemzet önrendelkezési jogát mindazon közös viszonylatokra nézve, a melyek nem folynak közvetlenül a pragmatika szankczióból, ismét helyreállítsuk ; akkor a legmélyebb tiszteletem daczára sem tartom következetesnek Apponyi Albert gróftól azt a tényt, hogy — megengedem — a legtisztább intencziótól vezetve, de tényleg kijátszani segít a nemzet önrendelkezési jogát és azt, a mit eddig maga is csak lappangó politikai dogmának hirdetett, »Magyarország közgazdasági függését Ausztriától«, azt most egész nyíltan politikai egyéniségének egész súlyával előmozdítani igyekszik. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ily körülmények között én a magam részéről az új parlamenti szövetséghez nem Apponyi Albert grófnak, hanem a kormánypártnak gratulálok, mert a kormánypártnak akkor sikerűit Apponyi Albert grófot fegyvertársúl megnyernie, a mikor senkisem várta, de legkevésbbé vár • hattá a kormánypárt, a melynek vezérei hosszú éveken át Apponyi Albert grófot épen az 1867: XII. törvényczikk magyarázata körül elfoglalt hazafias álláspontjáért felfelé a forradalmárság gyanújával illették, lefelé pedig a klerikalizmus vádjával igyekeztek lehetetlenné tenni. Gróf Apponyi Albert igen nagylelkű lehet és fátyolt vethet ezekre a tényekre, de mi ezt nem tehetjük és nem vethetünk fátyolt a kormánypártnak arra az álláspontjára sem, a melyet az 1867 : XII. törvényczikk irányában elfoglalt, midőn egész mereven felállította az ott lefektetett közös intézményekre nézve a változhatat lanság elméletét. Ez gróf Apponyi Alberttel szemben is szólott, de szólott ez a tétel nekünk is, a kik politikai működésünk kezdetétől fogva, mindig az 1867 : XII. törvényczikk alkotmányos úton leendő megváltoztatásáért küzdöttünk, mert az ezen törvényben megszorított nemzeti jogokkal nem láttuk kielégítve a magyar nemzet állami önállóságából és függetlenségéből folyó igényeit. Nagyon természetes, hogy ezen változhatatlaniági princzipium ellen teljes erővel küz-