Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-205
182 205. országos ülés 1897. deesemner 27-én, hétfőn. már tisztelt, kedves jóbarátaim, a labanczkodásból Nagyjanak már fel ezzel a labanezpolitikával (Ügy van ! Úgy van! Élénk tetszés a szélső baloldalon.) és legyenek egyszer kuruczok, mikor a hazának javáról van szó. (Élénk tetszés a szélső baloldalon.) Mert az a 67-es papiros alkotmány, a mint én azt még a múlt országgyűlésen tartott egyik beszédemben megjósoltam, össze fog rágatni, megeszi a moly és a moly szerepét nagyon pompásan teljesítik már azok a nemzetiségek Ausztriában, a csehek és a németek. Vége lesz annak, s a romjaiból fog kikelni a független Magyarország. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Berzsenyinek egyik versével fejezem be beszédemet. (Halljuk! Halljuk!) »Romlásnak indult hajdan erős magyar; Nem látod, Árpád vére miként fajúi, Nem látod a bosszús egeknek ostorait Nyomorult hazádon ?« Hát nekünk sok ostorunk volt már, t. ház, de olyan ostorunk, mint most van báró Bánffy Dezsőben még nem volt, s mentsen is meg minket tőle a magyarok Istene! Nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Nyegre László jegyző: Illyés Bálint! (Zajos félkiáltások a szélső baloldalo ••/: Szünetet kérünk ! Zaj.) Elnök: Szünetet fogok adni, de kérem a képviselő urakat, várják meg a most következő szónokot, azután fogok adni. (Helyeslés jobbfelöl, Felkiáltások a szélső baloldalon : Most kérünk! Öt peres! Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) Illyés Bálint: T. ház! Azok után a beszédek után, melyek ezen padokról napok óta elhangzottak, a melyek részint annyi szakértelemmel, részint annyi szónoki ékesszólással világították meg a helyzetet és a szőnyegen levő törvényjavaslatot, megvallom, kényes volna helyzetem, ha egyéni hiúságból, beszéd vágyból, vagy épen pártfegyelemből kellene felszólalnom. De én hazafiúi kötelességből, lelkem egész meggyőződéséből csatlakozom ahhoz a határozati javaslathoz, melyet t. pártelnököm Kossuth Ferencz benyújtott. (Éjenzés a szélső baloldalon.) és hazafiúi kötelességből s lelkem egész meggyőződéséből foglalok állást a törvényjavaslat ellen, melyben hazánk sarkalatos jogainak elalkudni, hogy ne mondjam elsikkasztani akaró törekvését látom (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ám hiszen egyes ember eladhatja önmagát, jogait, szabadságát, testi-lelki tehetséget, habár ezt is férfiatlanuak, az emberben az embert lealázó cselekedetnek tartom. De egy nemzet jogaival úgy bánni el, mintha az kizárólag sajátunk volna, azt bárkinek a kedveért is feláldozni akarni, azok közé a bűnök közé tartozik, melyekről meg van irva, hogy maga az Isten sem bocsátja meg azokat. (Igaz! Úgy van! a szélső bal oldalon.) Már pedig e törvényjavaslat hazánk sarkalatos jogaival, azoknak visszaszerezhetésével helyezkedik ellentétbe, a mint ezt Kossuth Ferencz t. pártelnököm és utána annyi elvtársam kimutatta; de kimutatják ezt maguk a szemmel látható tények is. Kérdem, t. ház, nem önállóságra törekszenek-e a legkisebb nemzetek is, ha egyszer egy nemzettestet alkottak, úgy a közjogi, mint a közgazdászati téren? Melyik vágja le a szomszédja kedveért a kezeit, melyik fűzi bilincsbe a lábait? (Úgy van ! a szélső báloldalon.) Ilyen káros, ilyen veszélyes nagylelkűségre egyedül csak a magyar nemzet képes. (Úgy van ! a szélső baloldalon.) Évszázadok óta vannak a magyar nemzetnek kezei és lábai hozzákötözve ahhoz a gályához, a melyet Ausztria névre kereszteltek el, de a mely ránk nézve századok óta nem más, mint az a Pandora-szelencze, melyből inség és nyomorúság áradozik felénk. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) És most, midőn a gálya urai önmaguk akarnak szabadulni tőlünk, mert vagy erőtlenebbeknek, vagy okosabbaknak látnak már bennünket, hogy sem saját ezéljaikra kihasználhatnának, midőn ők maguk vagdalják le kezeinkről a köteleket, mi magunk tartjuk oda kezeinket, hogy csak kötözzék meg. (Ügy van! a szélső baloldalon.) Hát hiszen emlékszem, hogy a nagy brit költő, lord Byron irt egy fogolyról, a ki, midőn hosszú fogság után szabadon akarták őt ereszteni, kétségbe esve kiáltott fel, hogy mit csináljon ő ezután börtöne pókjai és patkányai nélkül. Hát mi is a pókokat, a patkányokat féltjük talán, hogy nem szívhatják ki tovább vérünket, nem rághatják el kenyerünket. (Tetszés a szélső baloldalon.) T. ház! Hogy az önálló nemzeti bank és az önálló vámterület jelentékeny lánczszemét képezi nemzeti önállóságunknak, függetlenségünknek, azt, úgy hiszem, senkisem kétli, mert hiszen ez az a kettős csatorna, melyen felszívódik és alászivárog a nemzeti jólétnek, a vagyonosodásnak éltető ere a nemzet testének minden rétegébe. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát mi idegen mezőre, idegen határra akarjuk-e szétfolyatni ez éltető nedvet? Az 1867-iki vám- és kereskedelmi szövetség megkötésekor nagy dicsériádákat zengettek ennek létrehozói és védelmezői. De voltak akkor is egyes nemesebb egyének, a kik nem titkolhatták el hazafias aggodalmaikat. Legyen szabad ezek közöl néhányat felemlítenem annak igazolására, hogy a mi állásfoglalásunk ezen törvényjavaslattal szemben nem oknélküli és nem hiábavaló. (Ügy van! a szélső baloldalon.)