Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-205

IOB. oruágos ülés 1897. deciember 27-én, hétfőn. \ g3 így egyebek közt Tisza Kálmán t. képviselő úr így szólott (olvassa): »Én úgy látom, hogy az újabb időben bizonyos mértékben optimizmusnak adták át sokan magukat. Ugyanis roppant eredményeket várunk mindentől. Roppant eredménye ket vár a t. kereskedelmi miniszter úr, most közvetlen ezen kereskedelmi szerződéstől, pedig ezen kereskedelmi szerződésben, legalább bizonyos számú évekre, megerősítjük mindazt, mit mint 'dszegényítésünk eszközeit megtámadtunk 18 éven át.« Grhiczy Kálmán pedig azt mondja (olvassa): »A tárgyalás alatt levő vámszövetség azon tárgyakra nézve, a melyekre vonatkozik, Magyarország önállóságát csak névszerint tartja fenn, a gyakorlatban azonban szerződésileg megszüntetik Még tovább megyén Perczel Mór, midőn így szól: » Vájjon szabadság és ildomosság uralkodik-e ott, a hol egy olyan közgazdasági rendszer fogadtatik el, vagy inkább erősíttetik meg, melytől eddig gyűlölettel fordultunk el s melyet eddig szünetlenül jólétünk, iparunk gyilkolójának czímeztünk és vádoltunk. És, hogy ezt nem tettük ok nélkül, arra nézve a legerősebb argumentumot, báró Hock osztrák tanácsos szavait idézi, mondván: olyan drasztikus kifejezésekkel ecsetelte a báró, olyan határozottan kárhoztatta Ausztriának kereskedelmi politikáját és Magyarország ellenében mostoha viselkedését, miként azt a legtüzesebb magyar patrióta sem tehetné élesebben ; azt mondja többek között: »Epen nem csodálja, iiogy a magyarok folyton halálos ellenszevvel viseltettek Ausztria irányában, mert hisz ezen vámszabályzata, ezen kereskedelmi rendszere Ausztriának ölte meg Magyarországon úgy az iparnak, mint az agrikul túrának és kereskedelemnek felvirágzását.* És ebben teljesen igaza volt az emelkedett lelkű osztrák bárónak, mert más malmára hajtani a vizet, más magtárába hordani a magot, magában is viszonylagos szegényedést jelent, mert másnak adjuk azt, a mi a mienk lehet, és a mire magunknak is szükségünk van. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) És vájjon azóta jobbra fordúltak-e az állapotok ? Nem látjuk-e az elszegényedés jeleit a hazának minden területén *? Nem ide mutatnak-e a kíbujdosók ezrei, és azok a kisebb rendű iparosok, a kik örömest fogadnak bármily csekély szolgálatot is, ha ugyan azt is kaphatnak, mert tengődő iparunk mellett nem képesek családjuknak megkeresni a száraz kenyeret, (Igazi Úgy van! a szélső baloldalon.) Jól tudom én, t, ház, hogy az önálló nemzeti bank és Önálló vám megszavazása és fölállítása nem szünteti meg egyszerre a szegénységet és nyomort, nem teszi egyszerre a hazát, nemzetet gazdaggá, de legalább megnyitja közgazdasági jólétünk, előmenetelünk éltető csatornáját. (Igán! Úgy van! a szélső baloldalon.) Lehet, hogy a 67-es kiegyezéskor elkápráztatták a nemzet szemeit azzal, hogy ime az eddig leigázott magyar nemzet most már szövetségestárs lehet Ausztriával. Azonban ma már azt hiszem, minél kevesebben vannak azok, a kik nem látnák be ezen szövetségnek hátrányait, a kik nem látnák be, hogy ezzel a vámszövetséggel is csak Ausztria malmára hajtották a vizet, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és még kevesebben vannak azok, a kik nem tudnák, hogy nemzeti önállóságunknak, függetlenségünknek közgazdászati önállóságunk ép oly szükséges, nélkülözhetetlen feltétele, mint a földnek a termékenyítő eső és éltető napsugár. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) T. ház! Az a párt, a melyhez tartozni szerencsém van, azért alakúit, hogy azon jogokat, melyek bármely nemzetnek természeti, és a magyar nemzetnek egyszersmind történelmi jogai, a köztudatban kialudni ne engedje, sőt ébren tartsa mindaddig, a mig azokat alkotmányos úton meg nem valósíthatja. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezért küzd ez a párt évtizedeken át hazafias lelkesedéssel, de egyszersmint nemes béketűréssel, mert respektáljuk az opportunitás czíme alatt létrehozott törvényeket, habár azok elveinkkel merőben ellenkeznek. De esüggedetleuűl várta mindig ez a párt azt a hajnalpirkadást, a mely a nemzetet ki fogja vezetni a közös ügyek tömkelegéből, és most behunyja szemeit a kelő nap előtt: azt kívánják önök oda által, és mert azt nem teljesítjük, obstrukczióval és felforgatási törekvéssel vádolna kbennünket? Hát mi ezt is elfogadjuk inkább, mint az önök álláspontját, mert az megtagadása és elárulása lenne elveinknek és lealázása politikai önérzetünknek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ki kívánhatja józan észszel tőlünk, hogy midőu az önök által dédelgetett törvények, szövetségben az Ausztriában felmerült eseményekkel tárt kaput nyitnak a nemzet előtt, hogy nyűgeinek legalább egy részéről szabadulhasson. Mi bezárjuk a nemzet orra előtt ezt a kaput. De kívánja ezt önöktől is? Nem érthetetlen neme-e ez az önfeláldozásnak és a túlcsapongó lojalitásnak, a mely az 1848-íki jobbágyra emlékeztet bennünket, a ki a jobbágyság megszüntetése után minden reggel megjelent kézi szerszámaival előbbi uránál, a ki nap nap után elkergette, a jobbágy végre sirva fakadt és kérte, hogy ha többi jobbágyait nem is, legalább őt tartsa meg, mert különben nem tudja, hogy mit tévó legyen ? Hát így kergettek el minket is osztrák szomszédaink és önök vissza akarnak sírni bennünket a jobbágyságba, mert nem tudják, hogy mit tévők legyenek. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy az 1867-iki törvények félremagyarázásával, kikerülésével, vagy kijátszásával teszik