Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-204

204. országos ilés 1897. deceember 23-án, c»ütSrt8k5n. 147 színekben, hiába akarják elhitetni, hogy annak felállítása hazánkra csapás lenne, gróf Apponyi Albert itt e parlamentben, az ország színe elíítt jelentette ki, hogy ez az állítás helytelen, vagyis nem felel meg a valóságnak, nemcsak ebben, de még szelídebb formájában sem, és csak egy esetleges krízis felléptét engedheti meg, azt is bizonyos rövid időhöz kötve, tudniillik addig, a mig külföldi piaczainkat visszaszerezhetjük és iparunkat megerősíthetjük. (Helyeslés a szélső haloldalon.) T. ház ! Ennek az ide alkalmazott hely­telen szócskának a törvényjavaslat közgaz­dasági oldalát illetőleg annak elbírálásában rend­kívüli hordereje van. Ezzel a szóval határozottan dokumentálta gróf Apponyi Albert, hogy az az állí­tás, hogy az önálló vámterület Magyarországra csa­pás lenne, helytelen — tehát az nem felel meg a valóságnak s épen ezért — bocsánat az erős kifejezésért — de mert azt nem személyekre, hanem állításokra vonatkoztatom, tehát használ­hatom — nem igaz. (Helyeslés a szélső balol­dalon.) Ebből aztán le kell vonni azt konzequencziát, hogy ha ezen állítása helytelen, akkor helytele­nek azon állítások, azon érvek is, a melyeket a javaslat védelmére, a mi álláspontunk meg gyengítésére a kormány ég pártja itt e parla­mentben és a lapok útján a nemzet előtt fel­hozott, helytelen maga az a javaslat is, a mit a miniszterelnök úr a ház elé terjesztett és helytelen annak védelmezése. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De benne fekszik e szócskában az a másik konzequenezia is, hogy ha ezen állítás hely­telen, az önálló vámterület nem képez hazánkra csapást, tehát — a mennyiben annak valamelyes eredménynyel kell járnia — így az az ered­mény csak helyes, tehát üdvös és áldásos lehet. És ennek a nagy horderővl biró szócská­nak rendkívüli súlyt kölcsönöz az, hogy azt gróf Apponyi Albert, Magyarország legkitűnőbb politikusainak legalább is egyike mondta k az ember, a ki 25 éves fényes parlamenti sze­replése alatt meggyőződésből volt híve a 67-ea közösügyes rendszernek, de ezzel beigazolta azt is, hogy igazságszeretete még elvi álláspontjával szemben is érvényre jut. A beszéd következő passzusában aztán egé­szen elismeri az önálló vámterületnek előnyét s csakis a tőle várható lovagiassággal nyilatkozik oda, hogy ezen előnyöket nem fogadná el, mert azzal a szomszéd állam károsulna meg, T. ház! Ha 1867. óta az osztrákok is oly gavallér módon jártak volna el követeléseikben velünk szemben, mint a milyen eljárásban őket gróf Apponyi Albert képviselő ár óhajtja része­síteni , ha legalább nem találtak volna hazafisá­got az irántunk támasztott követelések felfoko­zásában, ha élni Nagytak volna minket a mellett, hogy ők is élhetnének. Bár talán nem volnánk mi sem oly merevek törvéuyadta jogunk vissza­követelésében, de talán az önálló vámterület fel­állítására nem is lenne oly égető szükség, mint a jelen helyzetben van. De a dolognak a jelenlegi állapotában meg­győződésem szerint a nemzet ellen követnénk el végzetes ballépést, ha a vámszövetség megköté­séhez újra hozzájárulnánk. A mi pedig külföldi piaczaink visszaszer­zését és iparunk megerősítését illeti, hol kész­ségesen ismerem el, sőt én is abban a meggyő­désben élek, hogy ez a két kellék képezi köz­gazdaságunk és iparunk fellendülésének s ezzel kapcsolatban nemzeti fejlődésünknek fő fel tételeit. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) De azt is jól tudom, mert hiszen 30 év tapasztalata bizonyít a mellett, hogy általános emelkedésünk ezen két faktorát, az osztrák ipart védő vám­szövetség alapján soha sem tudjuk megteremteni s épen azért, mert ezt másként előállítanunk nem lehet és arra nélkülözhetetlen szükségünk van, követelem nemcsak én, nemcsak e párt, de követeli a magyar nemzet érdeke az önálló vám­terület felállítását (Élénk helyeslés. Ügy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Nem tartom elkerülhetetlen következmény­nek, de gróf Apponyi Albert t. képviselő űr állítása folytán megengedem, hogy ez az átmenet első éveiben egy krízist teremt, de hát erre vá­laszom csak az, hogy azon 30 éven, a melyben a dualizmus alapján állunk Ausztriával össze­köttetésben, épen az osztrák túlcsigázott köve­telések miatt nem folytonos krízis alatt nyög-e a mi hazánk (Úgy van! a szélső baloldalon.) és volt-e ott valaha csak egy hang - is, a mely minket az 8 illojális követeléseinek hosszú soro­zata ellen védelmébe vett volna? Én úgy tudom, hogy nem volt soha. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyar nemzet pedig mindig lojális szövetséges társa volt Ausztriának, miatta küz­dött, nélkülözött s a kísértés kelyhe pedig, melyre gróf Apponyi Albert hivatkozott, szám talanszor volt ajkai előtt s csak ajkait kellett volna kinyitni, hogy annak tartalmát kiürítse s fenekéről még súlyosabb gyöngyöt emeljen ki, mint az, melyet most mi védelmezünk. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Es a magyar nem­zet az ő túlságos lojalitásában mindig vissza­utasította a kísértés kelyhét, mindig megmaradt a dualisztikus rendszer által neki kiszabott szűk határok között. (Úgy van! Úgy van! a szélső bal­oldalon.) De, t. ház, a nemzet ellen követnénk el bűnt, ha most, a midőn a törvény félremagya­rázhatatlanul adja kezünkbe az eszközt s midőn 19»

Next

/
Oldalképek
Tartalom