Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-204
204. országos ilés 1897. deceember 23-án, c»ütSrt8k5n. 147 színekben, hiába akarják elhitetni, hogy annak felállítása hazánkra csapás lenne, gróf Apponyi Albert itt e parlamentben, az ország színe elíítt jelentette ki, hogy ez az állítás helytelen, vagyis nem felel meg a valóságnak, nemcsak ebben, de még szelídebb formájában sem, és csak egy esetleges krízis felléptét engedheti meg, azt is bizonyos rövid időhöz kötve, tudniillik addig, a mig külföldi piaczainkat visszaszerezhetjük és iparunkat megerősíthetjük. (Helyeslés a szélső haloldalon.) T. ház ! Ennek az ide alkalmazott helytelen szócskának a törvényjavaslat közgazdasági oldalát illetőleg annak elbírálásában rendkívüli hordereje van. Ezzel a szóval határozottan dokumentálta gróf Apponyi Albert, hogy az az állítás, hogy az önálló vámterület Magyarországra csapás lenne, helytelen — tehát az nem felel meg a valóságnak s épen ezért — bocsánat az erős kifejezésért — de mert azt nem személyekre, hanem állításokra vonatkoztatom, tehát használhatom — nem igaz. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Ebből aztán le kell vonni azt konzequencziát, hogy ha ezen állítása helytelen, akkor helytelenek azon állítások, azon érvek is, a melyeket a javaslat védelmére, a mi álláspontunk meg gyengítésére a kormány ég pártja itt e parlamentben és a lapok útján a nemzet előtt felhozott, helytelen maga az a javaslat is, a mit a miniszterelnök úr a ház elé terjesztett és helytelen annak védelmezése. (Helyeslés a szélső baloldalon.) De benne fekszik e szócskában az a másik konzequenezia is, hogy ha ezen állítás helytelen, az önálló vámterület nem képez hazánkra csapást, tehát — a mennyiben annak valamelyes eredménynyel kell járnia — így az az eredmény csak helyes, tehát üdvös és áldásos lehet. És ennek a nagy horderővl biró szócskának rendkívüli súlyt kölcsönöz az, hogy azt gróf Apponyi Albert, Magyarország legkitűnőbb politikusainak legalább is egyike mondta k az ember, a ki 25 éves fényes parlamenti szereplése alatt meggyőződésből volt híve a 67-ea közösügyes rendszernek, de ezzel beigazolta azt is, hogy igazságszeretete még elvi álláspontjával szemben is érvényre jut. A beszéd következő passzusában aztán egészen elismeri az önálló vámterületnek előnyét s csakis a tőle várható lovagiassággal nyilatkozik oda, hogy ezen előnyöket nem fogadná el, mert azzal a szomszéd állam károsulna meg, T. ház! Ha 1867. óta az osztrákok is oly gavallér módon jártak volna el követeléseikben velünk szemben, mint a milyen eljárásban őket gróf Apponyi Albert képviselő ár óhajtja részesíteni , ha legalább nem találtak volna hazafiságot az irántunk támasztott követelések felfokozásában, ha élni Nagytak volna minket a mellett, hogy ők is élhetnének. Bár talán nem volnánk mi sem oly merevek törvéuyadta jogunk visszakövetelésében, de talán az önálló vámterület felállítására nem is lenne oly égető szükség, mint a jelen helyzetben van. De a dolognak a jelenlegi állapotában meggyőződésem szerint a nemzet ellen követnénk el végzetes ballépést, ha a vámszövetség megkötéséhez újra hozzájárulnánk. A mi pedig külföldi piaczaink visszaszerzését és iparunk megerősítését illeti, hol készségesen ismerem el, sőt én is abban a meggyődésben élek, hogy ez a két kellék képezi közgazdaságunk és iparunk fellendülésének s ezzel kapcsolatban nemzeti fejlődésünknek fő fel tételeit. (Úgy van! Ügy van! a szélső baloldalon.) De azt is jól tudom, mert hiszen 30 év tapasztalata bizonyít a mellett, hogy általános emelkedésünk ezen két faktorát, az osztrák ipart védő vámszövetség alapján soha sem tudjuk megteremteni s épen azért, mert ezt másként előállítanunk nem lehet és arra nélkülözhetetlen szükségünk van, követelem nemcsak én, nemcsak e párt, de követeli a magyar nemzet érdeke az önálló vámterület felállítását (Élénk helyeslés. Ügy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Nem tartom elkerülhetetlen következménynek, de gróf Apponyi Albert t. képviselő űr állítása folytán megengedem, hogy ez az átmenet első éveiben egy krízist teremt, de hát erre válaszom csak az, hogy azon 30 éven, a melyben a dualizmus alapján állunk Ausztriával összeköttetésben, épen az osztrák túlcsigázott követelések miatt nem folytonos krízis alatt nyög-e a mi hazánk (Úgy van! a szélső baloldalon.) és volt-e ott valaha csak egy hang - is, a mely minket az 8 illojális követeléseinek hosszú sorozata ellen védelmébe vett volna? Én úgy tudom, hogy nem volt soha. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) A magyar nemzet pedig mindig lojális szövetséges társa volt Ausztriának, miatta küzdött, nélkülözött s a kísértés kelyhe pedig, melyre gróf Apponyi Albert hivatkozott, szám talanszor volt ajkai előtt s csak ajkait kellett volna kinyitni, hogy annak tartalmát kiürítse s fenekéről még súlyosabb gyöngyöt emeljen ki, mint az, melyet most mi védelmezünk. (Úgy van! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Es a magyar nemzet az ő túlságos lojalitásában mindig visszautasította a kísértés kelyhét, mindig megmaradt a dualisztikus rendszer által neki kiszabott szűk határok között. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De, t. ház, a nemzet ellen követnénk el bűnt, ha most, a midőn a törvény félremagyarázhatatlanul adja kezünkbe az eszközt s midőn 19»