Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-203

131 20S. országos ülés 1897. deezember 22-én, szerdán. önállóság előnyét, ha az a bank egészen a mi érdekeink, a magyar érdekek szolgálatában állana, nem becsüli semmire ? Ez ő szerinte semmisem ? Én azt hiszem, t. ház, hogy már maga ez az egy körülmény is elegendő arra, hogy az ország éljen a maga jogával és állítsa fel az önálló magyar bankot. (Helyeslés. Úgy van! a stélső baloldalon.) Mondta a pénzügyminiszter úr azt is, hogy nincs okunk felállítani az önálló magyar bankot azért, mert az osztrák-magyar bank ezzel az országgal szemben kötelességét mindenkor híven és pontosan teljesítette. Hát hiszen az előttem szólt t. képviselőtársam elmondta részletesen azt, hogy miként szokott eljárni az osztrákmagyar bank a kölcsönök osztogatásában. Nem akarom ismételni az ő szavait, egyszerűen rámutatok azokra az igazságokra, a mik azokban rejlenek. Csak azt mondom, hogy ha a pénzügyminiszter úr úgy nyilatkozott, hogy az osztrákmagyar bank teljesítette a maga kötelességét, hát akkor igen kevés teljesíteni való kötelessége volt az osztrák-magyar banknak. (Űgy van! a szélső baloldalon.) És hogy miként teljesítette ezt a kis kötelességet is, azt a gyakorlati, a mindennapi élet megmutatja. Azt hiszem, sokan szolgálhatnának a miniszter úrnak példákkal, úgy én is szolgálhatok néhánynyal olyanokkal, hogy a legjobb hitelű váltók sem nyertek leszámítolást az osztrák-magyar banknál akkor, mikor az osztrák-magyar bank közgazdasági politikája ellenkezett azok leszámítolásával. (Űgy van ! Űgy van! a sxélső baloldalon.) Hiszen maga a t. kormány, legalább Wekerle volt pénzügyminiszter, akárhányszor volt kénytelen a pesti piacznak nagy összegű betétekkel sietni a segítségére, nem másért, csak azért, mert az osztrák-magyar bank attól a hitelt sokszor a legválságosabb időpontban megvonta. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Úgy járt el folyton az osztrák-magyar bank, hogy akkor, a mikor ennek az országnak, az ország bármely os-tályának a nrnga érdekei védelmére pénzre volna Bzüksége, akkor nem ad, mikor azonban nincsen rá szüksége, akkor egymásután jönnek levelek a vidéki pénzintézetekhez, hogy ennyi meg ennyi pénz áll rendelkezéstikre. (Úgy van.' a szélsőbaloldalon.) Hogy pedig akkor, mikor minden gazda, egyszersmind kereskedő is, a ki kénytelen foglalkozni a maga termékeinek értékesítésével, milyen fontos dolog az, hogy a magyar gazdálkodó osztály akkor jusson hitelhez, a mikor az ő érdekei megkívánják, arról úgy hiszem, bővebben szólni felesleges. Végéhez közeledem beszédemnek (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) és csupán még a t. túloldal egy igen előkelő vezérférfiának közelebb a pártban és a pénzügyi bizottságban elhangzott szavaira akarok tenni egy rövid észrevételt. (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) Azt mondta a pénzügyi bizottságban, hogy a közös vámterület alapján fejlődött Magyarország és Ausztria, »ez alapot hiba lenne eltaszítani lábainkkal; meglehet, hogy ennek szüksége bekövétkezhetik, de ne legyünk mi az okai, hanem azok, kik a mostani állapotot előidézték.* Hát még az illető államférfiú is megengedi azt az eshetőséget, hogy bekövetkezhetik az az idő, a mikor mi a jelenlegi alapról kénytelenek leszünk letérni. Csak azt fűzi hozzá, hogy ennek a kényszerű helyzetnek ne mi legyünk az okai. Hát evvel szemben azt kérdem, hogy ha most térünk rá az új alapra, a mikor a teljes jog és igazság van mellettünk, mi leszünk-e e letérés okai? (Űgy van! Űgy van! a szélsőbalon.) Azt hiszem, hogy azzal, hogy tőlünk eredt a régi alapról való letérés szándéka és kezdeményezése, ezen alkalommal nem vádolhat minket senki. (Úgy van ! Űgy van! a ssélső baloldalon.) Egy másik megjegyzésem az, hogy valamennyien a tisztelt túloldalon, a kik e kérdésben bárhol, akár a pénzügyi bizottságban, akár a sajtóban, akár a szabadelvű pártban nyilatkoztak, mind nagy súlyt fektettek arra, hogy tartsuk fenn az önálló vámteriilet jogát. De voltak olyanok, a kik nem beszéltek e jog fentartásáról, hanem űgy beszéltek az önálló vámterületről, mint oly alapról, melyre csak a végszükség esetében helyezkedhetünk. Ebben némi ellenmoüdást látok. Mert a jogot fentartani lehet és kell, de a végszükség lehetőségét fentartani teljesen felesleges, mert abba úgy kerül bele mindenki, hogy nem akar odajutni, de az események, a viszonyok oda kényszerítik. Ezen okoskodásnak tehát sem helyességét, sem őszinteségét, sem igazságát elfogadni nem tudom. (Élénk helyeslés a szélső báloldalon.) Gróf Csáky Albin mélyen tisztelt képviselőtársam a szabadelvű körben úgy nyilatkozott, hogy elfogadja ezen javaslatot azért, mert nem barátja a sötétben való ugrásnak. Pedig hát a t. szabadelvű párt utóda a Deák-pártnak, a mely í 867-ben, a mikor a sötétség sokkal nagyobb volt, mint most, mégis ráállott a közös vámterület alapjára és nem riadt vissza a sötétbe ugrástól! Csak most riadjunk vissza, a midőn világosodik, pitymallik, a midőn a törvény megadja nekünk az önálló vámterület felállításának jogát, és a midőn 30 évi keserű tapasztalás győzött meg bennünket arról, hogy az önálló vámterület közgazdasági szükség? (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gyakran halljuk a t. túloldalról, hogy ha jobb volna is a függetlenségi párt programmja a jelenlegi rendszernél, még ha jobbnak ígérkeznék is az, akkor sem volna szabad miatta a