Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-197

197. oracágos ülés 1897. deczember 15-én, szerdán. 373 lejtőjén, a mely a polgártársban már nem embert, hanem csak egy váltót lát, melyei irgalom nélkül exequálhat. Azért abban a reményben, hogy e javaslat — nem tagadom — nemes intenczóit el fogja érni és hogy azon sallangok, melyek aggodalmat keltenek, a részletes tárgyalásnál a t. miniszter úr szíves Ígérete folytán megmäsíttatnak, a törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés balfelöl.) Gr. Esterházy Kálmán jegyző* Lepsényi Miklós. Lepsényi Miklós: T. ház! Körülbelül egy esztendeje halljuk, hogy a földművelési minisztériumban valami készül. Kezdetben nem vettük komolyan ezt a híresztelést, va<ry legalább nem fektettünk rá valami kiváló súlyt, mert hiszen a földmívelési minisztériumban már időtlen idők óta nem történt semmi, vagy ha került is onnan ki valami, az majdnem kevesebb értékű volt a semminél, mert nem annyira a bajok orvoslására, mint inkább azok eltakarására, elleplezésére szolgál. — A vérző sebre nem annyira írt csepegtettek, mint inkább piszkos rongyokat kötöttek, melyek a sebet még jobban elmérgeBÍtették, vérmérgezést okoztak és csak arra valók voltak, hogy a nagy világ ne lássa a fájó sebeket. Ha lájtak, ha senyvedtek, ha evesedtek, ha egészen a csontokig rágták magukat, az nem volt baj, csak a nagy világ ne lássa. Azért, t. ház, érthető kivánesissággal lestük mi ezt a törvényjavaslatot, melyet zaj előzött meg és a melyet előre már édes ostyába takargatva kínáltak minekünk és a társadalomnak. Végre megjelent a javaslat. Elolvastam. És midőn elolvastam, arról győződtem meg, hogy nem lehet tagadni a jó szándékot, nem lehet tagadni egyes üdvös intézkedéseit, de ez a javaslat igen hézagos. Sőt hiányzik, a minek benn kellene lennie és benne van sok, minek hiányozni kellene abból. Ez a javaslat egyedül csak arról győzött meg, t. ház, hogy Magyarországon baj van és azt orvosolni kellene valahogyan, ha a megfelelő orvosszereket meg tudnók találni. A ki ezelőtt tíz esztendőyel mert volna beszélni Magyarországon a szoczializmusról, azt bizonyosan kinevették és dőrének tartották volna, mert régóta divat volt Magyarországot úgy mutatni be, mint egy európai Kánaánt, s hol csupa boldogság van, a hol a legszegényebb földmíves ember is naponként húst eszik, a hol a munkásnak tele van a zsebe pénzzel, a papoknak és az uraknak meg pláne paradicsomi dolguk van. Egyedül csak az alantos tisztviselők, mint afféle intelligensebb elem, mozgolódtak egy kevéssé fizetésfölemelésért. Emlékezünk rá, t. ház, hogy valamikor a 80-as évek elején a koldusbotnak valóságos dicshimnuszt zengedezett Jókai Mór akkori t. képviselő úr, midőn az adók felemeléséről volt szó. Mindenféle erőszakolt argumentumot felhordott a mellett, hogy a magyar nép az adóemelést megbírja, mert sehol a világon nincsen ország, melyben a népnek oly jó dolga volna, mint a milyen jó dolga a magyar parasztnak van. Elmondotta, hogy járt ő Olaszországban és látta, hogy milyen nyomorúság van ott; látta, hogy ott csak salátával táplálkozik a nép, és vasárnap, ha egy darab hús jut a család asztalán, azt kiteszik az ablakba, hogy a szomszédok irigységét felkeltsék, és mutogassák, hogy ma milyen jó ebédjük lesz. Elmondotta, hoiry a sziklás hegyeken olyan viskókban laknak az olaszok, hogy a szél kényeimessen fütyülve jön ki és be. Milyen jó dolga van ehhez képest a magyar embernek! —kiáltott fel Jókai Mór. Naponként hús kerül fel az asztalára és nem forrás-vizet iszik rá, a mint monda, hanem bort. T. ház! A ki nem a jövő század ballonjából nézi a világot és a társadalmat, az nem látja a szegény ember asztalán naponként a húst, hanem ott látja a krumplit, meg a kását. Különösen az utóbbi időben pauperizmus, a nyomor nagyon elterjedt Magyarországon, s nem lehet többé ezt az országot Kánaánnak mondani, mert be kell vallani, hogy ebben a hazában a nyomorúság olyan nagy, hogy ezen hazának nyomorúságát Olaszország nyomorúsága sem szárnyalhatja túl. Azt mondja Taine: az üres gyomorból jönnek a zavaros gondolatok, a melyek aztán forradalmakat idéznek elő. Igaz, az üres gyomor már magában véve is nagy baj, és hogyha valahol üres gyomor van a társadalomban, e társadalom vezetőinek kötelességük orvos szerekről gondoskodni, kötelességük ezt a nagy bajt orvosolni. Mert ha gazdaságilag tönkremegy a nép, tönkremegy az ország és a nemzet, akkor, t. ház, úgy lesz mindenfelé a mint] látjuk a szocziáí-demokracziánál, meginog még maga a hazafiság érzése is. A javaslat és a javaslat nyomán az igen tisztelt miniszter úr a szoczilaisták nagy ellenségének mutatja magát és egy kalap alá von mindent, a mi szoczialista névvel illethető. Én azt nem tartom helyesnek, t. ház. Én disztinguálok, különbséget teszek szoczialista és szoczialista közt. Kétféle szoczialista van ám: az egyik keresztény alapon áll, (Úgy van ! a baloldalon.) ezek a keresztény szoczialisták, a másik, a pogányság alapján áll s ezek a vörös szoczialisták, a felforgató szoczialisták, a zsidó szoczialisták. (Derültség.) Miért nevezem én ezeket zsidó szoczialistáknak ? Azért, t. ház, mert ezen szoczializmus megalapítója zsidó volt, az apostolai szintén zsidók voltak és zsidók ma, más országban épúgy, mint Magyarországon; azért, t. ház, mert ez a