Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-197

197. országos ülés 1897. deczember 15-én, szerdán. 37 j romboló szoczializmusnak biztos gátat csakis a keresztény, valláserkölcsi alapon épült társadalmi, keresztény intézmények és egyesületekkel képesek emelni. Nagy szerencsétlenség, hogy az egyházpolitikai törvényekkel, a liberális törekvéseknek a vallást szándékosan mellőző érvényesülésével még inkább el van mérgezve az uzsoratörekvések által tönkretett kis exisztenczia, úgyannyira, hogy csak egy rázkódás kellett, hogy az a védgát, a melyet a valláserkölcsi momentumok és a hazaszeretet emelt, romba dőljön, a mely lökést megadta a szoczializmus riadója és immár azon szennyes hullámok, a melyeket ezen két faktor fentartott, már-már beiszapolják lassanként a társadalom termékeny mezejét, (Úgy van! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Igen, t. ház, a valláserkölcsi momentumokat a liberális törekvés törte össze, a hazaszeretetet pedig a nemzetközi szoczializmus és így lettek társak a rombolásban a liberalizmus és a szoczializmus, (Igás! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) A liberális politikának a következménye a magyar szoczializmus létezése, mert a liberális kormányzat mindig a tőkének a szolgálatában állt és figyelmen kivííl Nagyta a földmíves-osztályt, az iparos- és a munkásosztályt. Itt van a muukáskérdés kezdete, ide kell betekinteni, hogy annak gyökeres megoldásához juthassunk és majd ha ide helyezzük át a munkáskérdés megoldásának az alapját, akkor a munkás és munkaadó egymással szemben a méltányosság alapján találkozni fognak és egymást mindenesetre megértik és boldogulnak. Ezen kérdésnél áttérek az igen tisztelt miniszter^ úr tegnapi expozéjára s először is csodálkozásomat fejezem ki és még inkább fájlalom azt, hogy a miniszteri székből olyan nyilatkozat történt, a milyen tegnap itt a házban elhangzott. Én emlékszem már egy ilyen nyilatkozatra itt a házban. Ugyanis a múlt évi költségvetési vitánál épen az én beszédemre volt szíves Pulszky Ágost képviselőtársam ugyanazt a megjegyzést tenni, mint tegnap a miniszter úr. Azt azonban nem tekinthettem oly fontos nyilatkozatnak, mint a miniszteri nyilatkozatot. A miniszter úr ugyanis perhorreszkálta azon valláserkölcsi alapot, a mely — mint itt többen igen szépen kifejtették — a szoczializmus legőszintébb és legbiztosabb gátja. A miniszter azt felelte erre, mintegy czáfolatúl és kibívólag, miként van az, hogy épen a klerikális kormányzat alatt üti fel legjobban fejét a szoczializmus. Ezzel pálczát tört épen azon igazság fölött, a melynek épen alapját, bizonyítékát nem a miniszter úr fogja elbírálni; elbírálta azt már a történelem és elbírálja a világ forgása. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Én nem is szándékozom az igen tisztelt miniszter urat erről a meggyőződéséről eltéríteni, nem is czélom ez, mert ha azokból nem merít magának az igen tisztelt miniszter űr meggyőződést, a mikre a történelem rámutat, akkor én nem fárasztom magam ezzel. De igenis, azt azért bátor vagyok megmondani és kifejezni, hogy Belgiumban, a melyre a miniszter úr hivatkozott -— miként azt Mócsy képviselőtársam tegnap nagyon jól kifejezte — épen a liberális kormányzat és annak vétkei szülték és hozták létre ott a szoczializmust, tehát nem a klerikális kormányzat. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Tessék egy kissé körültekinteni Németországban és akkor meg fogja találni a t. miniszter úr, hogy épen ott, a hol a katholikus irányzat, a keresztény eszmék a legnagyobb mértékben ütöttek talajt a társadalomban, a hol a társulás keresztény alapon virágzik, úgy mint például Köln vidékén, a melyre annak idején hivatkoztam, a hol a keresztény szövetkezetek és munkásegyletek és a legmesszebbmenő jótékonysági intézetek százával léteznek, ott hiába kopogtat és hiába fog kopogtatni a szoczializmus, akár még ezer év múlva is, ott talajra nem fog találni. (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Legyen szabad azonban most az expozé egy másik részére kiterjeszkednem és ez, azt hiszem, az agráriusokat is fogja érdekelni. A miniszter úr tegnapi beszéde engem gondolkodásomban és bírálatomban nem fog tévedésbe ejteni. Azokat a szép szavakat, a melyek szirénhangokként hangzottak, már többször hallottuk. Azonban mi nem szirénhangokat akarunk, hanem cselekedeteket, látni akarjuk, hogy a birtokososztály érdekében, a mely harruincz év óta el volt hanyagolva, kardinális dolgok is történjenek, nem pedig olyanok, a melyeket a következő hasonlattal tudok legjobban illusztrálni. Például nézzünk egy elsatnyult beteget, a kinek orvosa kozmetikus és más mindenféle gyógyszereket ad, de elfelejti a beteget táplálni és az adott sok gyógyszer mellett a beteg az orvos szemeláttára éhen hal. így jeílemzem én azokat a szavakat, a melyek tegnap elhangzottak az igen tisztelt miniszter úr szájából. Mert nem hallottam ezen elhangzott szavakban épen azt, a mit legjobban elvártam volna a földinívelésügyi miiűszter úrtól, és pedig nem hallottam az expozéban egy szót sem, a melyben nyilatkozott volna és mérlegelte volna azon kardinális éltető pontját a gazdasági válságnak, a melyből minden megmagyarázható, és ez a hitelviszonyoknak mikénti és sürgős rendezése. (Igaz ! Úgy van! a baloldalon.) Mélyen tisztelt ház! Épen azért nem bízom 4>T