Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-196

350 1%. országot Még 1897. deczember 14-én, kedden. dalmi öntevékenységnek köszönhető, hogy ott minden feltolakodó állami gyámkodás nélkül a kisgazdák köréhen is a modern gazdálkodás minden vívmányát érvényesülni látjuk és oly fejlett gazdagági üzemeket találunk, a minők nálunk ma csak jámbor óhajt képeznek. Német­országban a társadalomnak ezen öntevékenysé­gét, ezen önként, függetlenül és a kisgazdák körében támadt egyesületeket és szövetkezeteket nem nézte a kormány sanda szemmel, hanem a kormány is, a törvényhozás, valamint a ható­ságok is egyaránt a legrokonszenvesebb támo­gatásban részesítették. Hogy állunk e tekintetben nálunk? (Föl­Máltások: Nagyon rosszS!) Én is azt hiszem, hogy nagyon rosszul. Sajátszerű jelenség ez, mintha csak a kormány és a hatóságok legfőbb feladatuknak ismernék azt, hogy a társadalom­nak öntevékenységét megzsibbaszszák és kiszo­rítsák, hogy a társadalom szervezése helyett annak atomizálására törekedjenek. De hogy miért: azt én megérteni nem tudom, annak más magyarázatát nem találom, mint azt, hogy a kényelemszeretet uralkodik nálunk, mert az a jegyző vagy szolgabíró könnyebben bánik el a magára Nagyatott egyes emberrel, könnyebben viszi a kormánypártra szavazni, mintha egy szervezett társadalommal áll szemben, a mely megismeri a saját és az országnak létérdekeit, a mely azokért dolgozik békésen és buzgón s a törvénynek keretében, de esetleg ezeknek kép­viseletéről is gondoskodik a törvényhozásban. A mi Raiffeisen-ünk : gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam, több ügybuzgó barátjával évek óta hazafias lelkesedéssel, fáradságot nem ismerő munkakedvvel dolgozik a szövetkezetek meghonosításán hazánkban. Működését siker ko­ronázta, sok szövetkezetünk van már s min­denki, a ki azoknak működését ismeri, kény­telen beismerni, hogy azok áldásosán, üdvösen működnek. De részesűltek-e azok a t. kormány részéről a megfelelő támogatásban? Én azt hi­szem, hogy nem. Legalább annak kell tulajdo­nítanom azt, hogy ezen szövetkezetek terjesz­tését be kellett szüntetni azért, mert nincs pénz. A t. kormány a helyett, hogy e tekintetben ezen szövetkezeteket támogatta volna, a szegény kisgazda-osztályt éveken át biztatta egy beho­zandó törvényjavaslattal. Most ez a törvényja­vaslat állítólag megvan. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz. Azon hírek alapján, a melyek felőle kiszivárognak, csak az az aggodalmam támad­hat, hogy az egy hatalmas kormánypárti pénz­szervezet lesz, mely az egész országra kiterjed, melyben a jegyzők és szolgabírák fogják meg­adni vagy megtagadni a kölcsönöket és kivetni a hurkot az adósra a választásoknál. Németországban a kormány nem csinált magának pénzintézeteket, hanem ezen, önként, a társadalom öntevékenysége útján keletkezett egyesületeket és szövetkezeteket támogatta az állampénztárból sok millióval és kieszközölte a Reichsbanknál, hogy 20 milliónyi hitelt bocsá­tott rendelkezésére. És, a miként látjuk, ezt a mostoha elbánást a kormány a hitelszövetkeze­tekkel szemben, még inkább talán az újabb korban keletkezet* fogyasztó szövetkezetekkel szemben folytatja, legalább az újságban folyton olvasom, hogy a hol ilyen szövetkezet a nép köréből keletkezett s nem a jegyző és a szolga­bíró kezdeményezéséből — hisz hol is kezde­ményeznének ezek ilyesmit? — vagy nem a főispán patronátusa alatt jött létre, ott minden­féle indokolatlan nehézségeket csinálnak ezen szövetkezeteknek; folyton olvashatni a legbotrá­nyosabb akadékoskodásokról. Pedig a társadalmi öntevékenységet nem megzsibbasztani, hanem támogatni, előmozdítani, feléleszteni volna köte­lessége a kormánynak, {Úgy van! Úgy van! n baloldalon.) mert a társadalmi öntevékenység minden téren fokmérője valamely nemzet mű­veltségi állapotának. Ezért leginkább találjuk kifejlődve a nyugat kulturnépeinél és még csi­rájában is alig találjuk a keleti czivilizálatlan népeknél. A müveit ember tudja, hogy a szel­lemi és anyagi haladásnak eszközei azért adat­tak meg neki, hogy azokkal éljen, jelszava: »Segíts magadon és Isten is megsegít* és ezen önsegély eszközeit épen abban találja, hogy a gyenge erőknek százait és ezreit összegyűjti, hogy hatalmas tényezőjévé váljék az illető osz­tálynak, az egyeseknek és magának a hazának, az országnak felvirágzására és haladására. (Ügy van! a baloldalon.) Ilyen meggyőződéstől vezéreltetve néhány év előtt, Délmagyarországon, a kisgazdák kö­rében is, az önsegélyt a társadalmi öntevékeny­séget akartuk feléleszteni, midőn szegény föld­mívelőinket, kisgazdáinkat a »délvidéki föld­mívelők gazdasági egyesületébe* gyűjtöttük. Ezen egyesület szaklap kiadásával, előadásokkal, felolvasásokkal, tanulmányi kirándulásokkal, téli gazdasági tanfolyamokkal, szóval minden mód­jában állott tényező felhasználásával arra töre­kedett, hogy közgazdáink körében a modern gazdálkodás vívmányait népszerűsítse, hogy ben­nük a haladás iránti érzéket és hajlamot fel­keltsük és éleszszük. Meggyőződésünk az volt, hogy a szellemi és erkölcsi haladás egyúttal az anyagi haladásnak és boldogulásnak alapfelté­tele. (Úgy van! balfélől.) Százezrivel osztottuk tehát szét tagjaink között az amerikai szőlő­vesszőket; százakat fordítottunk évenkint derék szorgalmas, ugyanabban a házban kitartó cselé-* deknek díjazására, hogy bennük azt a régi jó erkölcsöt, mely régi eselédeinkben megvolt, is-

Next

/
Oldalképek
Tartalom