Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-196

196. országos ülés 1897. deczember 14-én, kedden. 349 Lakatos Miklós jegyző! Kalocsay Alán.. • Elnök; Az előttem való jegyzék szerint Blaskovics Ferencz képviselő úr következik. Blaskovics Ferencz: T. ház! Azon nagy részben alapos kifogások, melyeket előttem szóló t. képviselőtársam a javaslat ellen tett, röviden abban foglalhatók Össze, hogy itt nem egy rendszeres, tervszerű' társadalmi reformmal van dolgunk, melyre pedig vajmi nagy szükségünk volna, hanem egy inczidentális törvényalkotással, mely a múlt nyáron előfordult munkás zavargásoknak köszönheti keletkezését. És ezen törvényjavaslat indokolása eléggé őszinte, hogy nem támaszt nagyobb igényeket, mint a milyenket kielégíteni szándékozott, tudniillik a munkás és munkaadó közötti jogviszony szabályozását. Ezen feladatának, azt hiszem, ez a törvény meg fog felelni s azért előre is kijelentem, hogy e törvényjavaslatot elfogadom. De, t. ház, a jogviszonyoknak büntetőjogi szankczióval való törvényes rendezése még nem fogja sem ezen beteges állapotokat orvosolni, sem egyáltalában társadalmi, sem közgazdasági reformot nem jelent. De szükségesek ezen törvényes jogi intézkedések is, sőt annyira szükségesek, hogy én nagyon sajnálom, miszerint ezen törvény már évekkel ezelőtt nem lett elfogadva, mert akkor legalább oly rohamosan s oly arányokban nem hódított volna az agrárszoczializmus nemcsak mezőgazdasági munkásaink, hanem kisbirtokosaink körében sem. Visontai Soma: A papok tanítsanak és ne börtönöztessenek! Blaskovics Ferencz: De azt hiszem, t. ház, és ezzel mindjárt .reflektálok a közbeszólásra is, — hogy legjobb megyőződésem szerint tisztán büntetőjogi szankczió erre nem elegendő, hanem a társadalmi kérdések megoldásánál rendkívül fontos két tényező játszik közre. Az egyik az ethikai momentum, a másik a társadalom öntevékenysége. Nem akarok az előbbire bővebben kiterjezkedni, mert nagyon messzire vezetne, ha az ujabbkor társadalmi és közgazdasági irányzatai és jelenségei kapcsán ki akarnám mutatni, hogy a szellemi és erkölcsi materializmus miként vezetett egyrészt a gazdagok, a hatalmasok túlkapásaira, másrészt a szegény osztály elzüllésére és rombolási fanatizmusára. Mert, t. ház, ha. a vallás-erkölcsi felelősség és kötelesség tudata nem irányítja, a felebaráti szeretet pedig nem lágyítja a hatalmasok és gazdagok szivét, akkor az ilyen törvényes intézkedések ugyan szabhatnak munkaadók túlkapásainak némi korlátokat, de a pénz utáni telhetetlen vágy csakhamar megadja neki az élelmességet ezeknek kijátszására. (Helyesles a haloldalon.) Viszont, t. ház, ha a vallásos lelkiismeret nem diktálja a munkásnak a becsületességet, a hűséget, a szorgalmat, az odaadást, nem lesz köszönet annak a munkájában, ha folytonosan zsandárokat tesznek is melléje és nem lesz megelégedett, ha mézeskalácscsal tartják is, mert senki annak a munkásnak anuyit megadni nem tud, mint a mennyi vágyat egy egyszerű izgató annak szivében ébreszteni képes. Ezzel a kérdéssel azonban részletesebben foglalkozni nem akarok; eléggé tárgyalták ezt előttem szólott képviselőtársaim. Legyen szabad azonban egy gondolatra részletesebben kitérni, a melyet gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam érintett itt tegnapi beszédében, hogy tudniillik a társadalmi bajok orvoslására, főleg a agrár-szoczialiszmussal szemben, leghathatósabb tényezőnek ismerem én a társadalom tevékenységét. Sajátszerű jelenség, hogy Németországban, mely a doktriner szoczializmus bölcsője, hol a szoczializmus egyáltalában leginkább tudott érvényesülni, a gazdaosztály ettől a nemzetközi mételytől úgyszólván teljesen immúnis maradt, míg nálunk ép ezen legbékésebb és legkonzervatívabb elemnél fenyeget a legnagyobb veszély. Mi ennek oka? mert hiszen a feltűnő jelenségeket nem elég megfigyelni, hanem az okokat is kutatni kell. Nem találok kielégítő magyarázatot abban, hogy Németország inkább iparos állam; mert hisz ott is nagyon nagy a gazdaosztály és egy aratási sztrájk ép oly pusztító volna ott, mint nálunk. Lehet, hogy több ok működik közre, melyet nem ismerek, de én más kielégítő magyarázatot még sem találok, mint azt, hogy Németországban a gazdaosztály egyesületek és szövetkezetek által szervezve van és hogy ezen társadalmi öntevékenység istápoló melege és felvilágosító szövétneke áthatotta az ottani gazdaosztály minden rétegeit, a kisbirtokost, a zsellért és a földmíves munkást is. Báró SchorlemerAlst már 1862-ben kezdte az ő hatalmas földmíves-egyesületeit alapítani és ma Németország minden tartományában vannak ilyenek, akárhány helyen 30—-40.000 taggal. Raiffeisen már 1849-ben kezdte szervezni a szövetkezeseket és ma Németországban alig van község, a melyekben hitel- és fogyasztási szövetkezet ne volna. Ezek ama birodalomban százezernyi tagokat számlálnak. Ezek az egyesületek és szövetkezetek felébresztették az egész gazdaosztályban az összetartozandóság érzetét, felköltötték az öntevékenység buzgalmát, megkedveltették velük a békés munka áldásait, szellemileg, anyagilag és erkölcsileg emelték azt az osztályt s azt hiszem, ezért nem sikerűit Németországban a szoczializmusnak a gazdaosztályba beférkőzni, mert ott zárt falanxot talált, És ugyanennek a társa-