Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

19S. orsnágos fllés 1897. deczember IS-áii, hétfőn. 325 egyszerűen elővezetteti. Igaz, hogyha az a mun­kás igazságtalanul vezettetik elő. akkor az a munkaadó három hétig terjedő fogsággal, vagy 600 korona pénzbirsággal lesz sújtva. De ez még mindig nem kompenzáczió nekem, mert lehetnek oly helyzetek, a hol az a munkaadó az elővezettetést mégis megteszi és igazságtalanul jár el. Ezt tehát a hatóságra kell bizni és meg kell vele bizni nem csak a szolgabírót, hanem mindazokat, a kiket ezen törvényjavaslat végén foglalt egyik szakasz arra kijelöl, hogy bizo nyos körülmények közt a szolgabírót helyette­sítsék és bizonyos dolgokban helyette járjanak el. Ezekre bízzuk aztán annak megbírálását, vájjon a munkaadó azon kívánsága, hogy a munkás elővezettessék, igazságos volt-e, vagy sem. (Helyeslés bal felől.) Megvallom, szerintem, a törvényjavaslat ezen szakaszát egy gazda sem fogja igénybe venni, mert ez rája nézve igen veszélyes lehet. A gazda sohasem fogja^ elő­vezettetni a munkást ily viszonyok között, ha neki attól kell tartania, hogy esetleg 600 korona büntetést kell fizetnie, illetőleg be is zár­hatják. Mert sohasem fogja tudni, hogy miként igazolhatja azt, hogy jogosan vezettette elő a munkást; mert játszik egy eshetőséggel, a mely nagyon élesen ellene fordulhat s ennélfogva ezen szakasznak nem is fogja hasznát venni. Az el­mondottak után szerintem ezen szakasz fölös­leges, és csak ott fog értékkel bírni, a hol valaki valami magánbosszúból kívánja az illető munkást üldöztetni, Mert akkor természetesen megkoczkáztatja a büntetéseket is. Én tehát oda módosítanám e szakaszt, hogy ezt a kérdést bírálja meg a hatóság, a szolga­bíró, vagy az, a kit ezen törvényjavaslat egyik utolsó szakasza a szolgabíró helyett delegál, a ki megítélvén a dolgot, ha szükségesnek látja, az elővezetést elrendeli, de akkor már az előveze­tés ítélet alapján történik, nem pedig a fél meg­ítélése alapján. Egyáltalában nem szeretném látni magyar törvényünkben azt, hogy valamely fél a maga dolgában önmaga legyen a bíró. (Helyes­lés balfelöl.) Midőn ezeket felhoztam volna, egyúttal sza­bad legyen arra is áttérnem, hogy az, a mit én ebben a törvényjavaslatban leginkább óhajtanék látni, az a választott bírósági intézmény létesí­tése. Megengedem, hogy nincs most ennek az ideje, mert nehéz az évnek ennyire előhaladott szakában erről szólani, a midőn ezek törvényre a legközelebbi napokban szükség lesz, mert a szerződések már a szerint fognak készülni, tehát ezen törvényjavaslatnak még ez évben törvény­nyé kell lennei. Tehát most arról beszélni, hogy választott bíróságok B más efféle dolgok fel­vétessenek a törvényjavaslatba, kissé elkésett kívánság volna; de azért nem tartom elkésett­nek azt, hogy itt felhozzam, hogy oda kell töre­kednünk, hogy a törvényhozás egyáltalában a választott bíróság elvére térjen át ott, a hol szakdolgokról van szó, s a hol másként a ható­ság maga sem tud helyesen ítélni, ha csak szak­értőket meg nem hallgat. Mihelyt választott bíró­ságra van bizva a döntés, az expertise kérdése magától elenyészik. Én kérném tehát, méltóz­tassanak erre gondolni, és ezt a jövő alkalom­mal alkalmazni. Azért beszélek a jövő alkalom­ról, mert megvallom, hogy én magának ennek a törvénynek valami különösebb súlyt és horderőt nem tulajdonítok, csak egyben, és ez a szép része ennek a törvénynek, hogy azt a helytelen régi törvényünket hatályon kivűl helyezi, a mely megengedte, hogy egy kész szerződést eldob­junk, és helyébe aztán egy új egyezség lépjen, a melynek következtében népünkben azt a fel­fogást, hogy a szerződés kötelező, a melytől el­térni nem szabad, éveken át megingatták. Üdvöz­löm azokat, a kik a törvényt csináltak, hogy ettől az iránytól eltereli a legiszlácziót és áttér­nek arra, a mi egészségesebb és jobb (Helyes­lés a baloldalon.) De azért én nem tudnék e törvény mellett exaltálódni, mert azt hiszem, a törvénynek leg­nagyobb pártolója is be fogja látni, hogy évek kellenek, míg ez testté és vérré válik, míg bele­megy a generacziók gondolkozásába; már pedig mi már az idén akarunk aratni, addig pedig nem fog ezen új törvény szelleme testünkbe és vérünkbe átmenni. Már pedig az aratás olyan dolog, a mely­nek minden áron meg kell történnie, mert ez exisztencziánk és országunk megélhetésének leg­főbb alapját képezi, hanem az fog történni, hogy megint mindenféle izgatásokkal tovább fognak lázítani a mi jó embereink közt, a kik, mert fantáziája a magyarnak több van mint más nép­nek, fogékonyabbak oly szavakra, a melyeket talán másutt jobban meglatolnának. Egyáltalá­ban a bajnak a szanácziója nem annyira törvény, hanem inkább verseny útján szanálható. Ezt úgy értem, hogy ha azok a munkások egy része, a kiknek hivatásuk volna az aratási munkát záros batáridő alatt, mondjuk a tavasz folyamán, el­vállalni, nem vállalkoznának arra, hogy szerző­désekkel lekössék magukat, akkor a munkaadók álljanak össze és bárhonnan máshonnan hozza­nak be munkásokat. A verseny az egyedüli, mely orvosságot nyújt, de úgy, hogy azokat, a kik ilyen munkásokat az ország más vidékétől, vagy szomszéd országokból behozatnak, és a behozott munkásokat, netalán illetéktelen bántal­mazások ellen védjék meg a kormány és a hatóságok. Én nem tudok örülni annak, hogy más vidékről hozunk ide munkásokat, főleg ha

Next

/
Oldalképek
Tartalom