Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-193

193. országos ülés 1897. deczemfoer 10-én, pénteken. 281 sem szó, hanem arról volt szó, akkor és arról van szó ma is, hogy a kormány nem birta ő Felsége, a király aggodalmát eloszlatni, s nem volt képes soha az ország érdekeit érvényre juttatni. Tehát tulajdonképen arról volt szó, hogy a kormánynak vagy az ország érdekét kellett feláldozni, vagy a hatalmat, a miniszteri széket, a miniszteri tárezát, s erre nem volt bátorsága a múltban a kormányoknak és erre nincsen bátorsága jelenleg a kormánynak, (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát emlékezzenek csak az 1878-iki nagy kiegyezési vitára, hiszen ottan a legnagyobb nemzetgazdászok, Lónyay és társai számszerűleg kimutatták, hogy csak három tételnél, a sör-, szesze és a czukornál évenként tíz millióval többet fizetünk, mint kötelesek volnánk, és Ausztria a mi világos kárunkkal tíz millióval csak ezen három tételnél több hasznot húz, mint őt megilletné. Mi történt ? A kormány előállott szégyenkezve, a tényt, az évenkénti tíz mülió károsodást alig merte tagadni, mert ez kétségtelen volt, ez számszerűleg bebizonyított tény volt. Titokban megmondta a párttagoknak, hogy ő, a koimány kész lemondani, miután ő Felsége aggályait nem bírja eloszlatni. Mi lesz? Jön egy másik kormány, az megint csak kénytelen lesz megcsinálni az egyezséget vagy leköszönni. Ha azon időben Deák Ferencz élt volna, a ki az igazságnak az embere volt, megtörténhetett volna-e az, hogy egy nemzet nyíltan, világosan a maga megkárosításával, eltekintve tehát az önálló vámterülettől, a közös vámterület mellett tíz milliót fizessen Ausztriának csak azért, hogy Ausztriával közösségben élhessen. T. ház! Ausztriának az egyezség csak eszköz a kezében. Én nem akarok most hosszasan a dolog érdeméről beszélni, majd eljön az idő, midőn e kérdést nagyon részletesen megvitathatjuk, csak röviden emlékezem meg egy tényről. Soha az osztrák az egyezséget, mihelyest abból neki kára mutatkozott, meg nem tartotta ; egy eklatáns példát fogok csak felemlíteni, az én t. barátom Ágosíon József legjobban fogja tudni, hogy ez csakugyan úgy van, a biztosító intézeteket említem fel. Minálunk Magyarországban az osztrák biztosító intézetek szabadon állíthatnak fel fiókokat, szabadon köthetnek üzleteket; ha a mi biztosító intézetünk elmegy Ausztriába, ottan neki engedélyt kell kérnie, s az engedély olyan sok formához, olyan sok szabályokhoz van kötve, hogy ha a hatóság akarja, megadja neki az engedélyt, mikor tetszik, és nem adja meg, mikor nem tetszik. Ez a paritás az osztrák birodalom és Magyarország között. T. ház! Nekünk programmunk kiegészítő része az önálló vámterület. De ha nem volna is programmunk az önálló vámterület, mint magyar KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. X. KÖTET. embernek nekem akkor is programmom volna az önálló vámterület, mert nem lehet sokáig ezt tűrnünk, hogy az esőtől, vagy a szárazságtól vagy a fagytól tegyük függővé országunk létét vagy nemlétét. Pedig mindaddig, míg itt iparosállammá részben legalább nem sikerül ezt a tisztán földmívelő országot átalakítani, addig a mi megélhetésünk teljesen bizonytalan. (Tetszés a szélső haloldalon) Ha mi tehát elveink mellett harczolunk, elveinkért küzdünk, mégis folytou gyanúsítanak bennünket s azt mondják, hogy veszélybe döntjük az országot, hát mondják meg, mivel döntjük veszélybe az országot? Azt mondják, obstruálunk. Hát obstrukczió az, hogy mi egy fontos kérdésben, hogy ez a fontos törvényjavaslat az osztály iknak adassék ki, vagy esetleg az igazságügyi bizottságnak s e felett két napra magasan álló vitát és akcziót fejtünk ki? Én azt hiszem, hogy ez nem obstrukczió, gyanúsítsanak minket bármivel, az nekünk mindegy, mi épúgy, mint az egyházi politikában, az egyházpolitikai vitánál elveinket követjük, megállottuk a harczot az egyházpolitikában, akkor önök nem gyanúsítottak, akkor Önöknek tetszett a mi magunktartása. Legyen most, mint akkor volt, a kormánynak bátorsága a nemzet érdekeit képviselni, ha az önálló vámterületről a törvényjavaslatot beterjeszti, majd meglátja, hogy épen olyan hű fegyvertársa! és épen olyan jó hazafiak leszünk, mint a milyenek voltunk az egyházpolitikai viták idejében önökre nézve. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én hinni merem, remélni merem t. ház, hogy el kell jönnie egy jobb kornak, a mikor az önök padjain magyar emberek fognak ülni, többre fogják becsülni a magyar nemzet jogait, mint Bécs parancsát, mert tulajdonkép nekem beszélhet akárki akármit, az alkotmány alapfogalma az volna, hogy a kormány magát nem Bécs szolgájának, hanem a parlament többsége kifolyásának tekintse. Nálunk megfordítva van. Nem a parlament többsége adja a kormányt, hanem kormányelnöke erőszakos választása csinálja meg a parlamenti többséget úgy, a mint Bécs parancsolja és csak azért, hogy Bécsnek mennél nagyobb szolgálatot tehessen. (Úgy van! Úgy van! (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, tudom, hogy falra borsot hányok, de csak kötelességemet teljesítem, mikor újra és újra melegen ajánlom az én pártom vezére, Kossuth Ferencz határozati javaslatát, és kérem, tegyék meg az ország, a haza érdekében, hogy azt a fontos törvényjavaslatot erős megvitatás végett az osztályokhoz utasítsa. Ha azonban ezt el nem fogadnák, úgy kérem az én határozati javaslatom elfogadását. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Sima Ferencz! 36