Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.
Ülésnapok - 1896-192
264 i#8i orinÉsgfi* itWs 188". d«cz«i»b*i»D-és, o*Htihrt§feAii. Már most, t. ház, ha az 1867. évi XII. törvényczikk ide vonatkozó rendelkezéseit szem előtt tartjuk, mielőtt afölött immorálnánk, hogy vájjon a ház melyik bizottsága elé bocsáttassék a javaslat véleményadás végett, már most jogos vita tárgyát képezi, hogy vájjon egyáltalán oly kormányjavaslat, a mely az alkotmánytól való eltérést fogtálja magában, e ház által bármely irányban érdemi tárgyalás alá vehető-e ? Ez egy törvényes álláspont, és az igazi alkotmányosságelvét ebben a parlamentben az képviseli, a ki az 1867-iki törvényeket a maguk rideg szabályai és elvei szerint alkalmazza. Ennél a kérdésnél, t. ház, két szempont jöhet a magyar törvényhozás előtt bírálat alá. Az egyik a jogi szempont, a másik a politikai szempont. Ha jogi szempontból veszem a kérdést, akkor nem nekünk, itt ezen oldalról, hanem a t. túloldalról kellene a 67-iki törvényekre való támaszkodással a kormánynak minden oly kísérletét már csirájában fojtani el, a mely az 1867-iki törvényektől való eltérést és azon alapról való lelépést jelenti. Mert mihelyest megengedi a t. képviselőház azt, hogy a kormány egy lépéssel is eltérjen a 67-iki törvényektől, ez egy lejtő, a mely után oly esések következnek, a melyek magukkal ránthatják Magyarszagot az abszolutizmus örvényébe, de vele együtt ránthatják a legvégzetesebb helyzetbe magát a koronát is. Maga Deák Ferencz, midőn az 1867-iki törvényeket megalkotta a képviselőház, azt mondotta, abban a remek, soha el nem feledhető beszédében, a melylyel szemben 47 szónok azonnal elállt a vitától s kijelentette, hogy tovább szólási jogával Deák Ferencz megokolása után nem kíván élni, ő maga a következőket jelentette ki, a melyet jó volna magának a kormánypárti képviselő uraknak is a legnagyobb erkölcsi kötelesség és hazafiúi felelősség szempontjából, sőt magának a kormánynak is mintegy bibliát venni kezébe és azzal élni, hogy ha az 1867-iki kiegyezés alapján az osztrák-magyar monarchia sorsát biztosítani és a koronának dicsőségét és fényét fentaríani akarják, (Halljuk! Bulljuhí) Mert már akkor voltak e parlamentben oly messzelátó államférfiak, a kik előre megjósolták azt, hogy Ausztriában a mai állapotok be fognak következni és előre jelezték azt, hogy már azért sem tartják az 1867-iki törvényeket elfogadhatóknak, mert Ausztriában előreláthatólag be fognak következni azok az állapotok, a melyekkel 30 év múlva immár a magyar nemzetnek ép úgy, mint magának a koronás főnek is számolni kell. Erre az aggodalomra Deák Ferencz a következőleg válaszolt (olvassa): »Azon aggódnak némelyek, hogy az osztrák birodalmat felbomlás fenyegeti, s azért nem kívánják Magyarország sorsát hozzákötni; állítják, hogyha egykor Európa politikai szükségnek tartotta is az osztrák birodalom fennállását, most ezen nézet nagyrészt megváltozott Szabad legyen meg-jegyeznem, hogy nagy birodalom végfelbomlása nem olyan könnyen és nem olyan hamar történik, kivált ha, — ez a fő, a mit Deák Ferencz itt mond, — kivált ha annak fejedelme népének alkotmányos szabadságában keresi trónjának legerősebb támaszát.« Már most kérdezem, t. ház, hogy Ausztriában az ottani kormány útján keresve van-e a korona számára az alkotmányosságnak minden biztosítéka? Kérdezem, hogy ha áll az, a mit Deák Ferencz mondott, a mint hogy áll, hogy az osztrák-magyar monarchia esak addig erős és hatalmas : az 1867: XII. törvényezikkhez kötött remények és várakozások csak addig tarthatók fenn, mint valóság, csak addig képezhetik a birodalom fundamentumát, mig mindakét államfél népeinél az alkotmányosság minden garaneziája fennáll : fennáll ez Ausztriában ? T. ház! Ausztriában immár, a mint tudjak, úgy a kormány, mint a korona maga is számolt egy időre az alkotmányossággal. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha tehát Ausztriában a korona számolt az alkotmánynyal, akkor nekünk fokozottabb mértékben óvatosoknak kell lennünk, hazafias féltékenységgel vigyáznunk most minden lépésre s a törvényalkotás kérdésénél annyi gondossággal kell eljárnunk, hogy minket hasonló körülmények és veszélyek semmi esetben ne érhessenek. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen azért, t. ház, én a magam részéről azt a véleményt sohasem osztottam, de itt a parlamentben is tiltakozom azon felfogás ellen, hogy Magyarország részéről a legnagyobb vehemencziával bíráltatnak és tárgyaltatnak az osztrák parlamentáris viszonyok és tárgyalások. Ok ismerik a maguk bajait; tudják, hogy mi fáj nekik, ők hordják a maguk lelkében saját fajuk,nemzetük és jogaik jobb sorsa iránti vágyaikat, de hogy ezen vágyak nevében miképen küzdenek és harczolnak; hogyha pusztán belügyi kérdésről van szó, azokhoz nekünk abszolúte semmi közünk, legfölebb csak sajnálkozással tekinthetünk a parlamenti élet elvadulásaira. Ha azonban közös kérdésekről van szó, már akkor, t. ház, itt a parlamentben nemcsak hogy szabad, nemcsak hogy jogunk van, de minden alkotmányszeríí, hazánk jogaira féltékeny képviselőnek kötelessége tiltakozni az ellen, hogy Ausztriában még csak meg is kíséreljenek közös-ügyes törvényt alkotni olyképe a mintn, ott legközelebb megkísérel teteti (Úgy van! a szélső baloldalon.) E pillanatban, t. ház, mihelyt a korona előtt a parlamenti erőszaknak oly botrányai játszódhatnak le az osztrák-magyar közös viszonyok fentarfása kérdésében, a milyenek legutóbb