Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-184

186 184. országos ülés 1897. november 6-án, szombaton. nak és én sokkal jobban tisztelem a fiumeiek hazafiságát, semhogy hinni mernék ezen kifejezésben. Sokkal kipróbáltabb a fiumeiek hazafisága s a magyar állam eszméjéhez nehéz időkben is tanúsított híísége, semhogy hinném, hogy az a hazafiságuk megrendülne olyasmitől, a mi ellen ezen kérvény van irányítva. De a midőn egyrészről magam sem helyeslem a kérvény ilyetén kitételeit és kétkedem azon érzelmek valóságában, melyek a kérvényben kifejezésre jutnak, mert azokat nagyon túlzottaknak tartom, másrészről igazságosan akarván ítélni, mindenkor hangsúlyoznom kell, mint ezen pártnak híve, a mely az önkormányzati jogokat annyira tiszteli (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és a mely azokat a szabadság bástyáinak tekintve, védelmezni mindig kötelességének tartotta, hogy a fiumei kérdésben, a mi az önkormányzati jogok respektálását illeti, sok igazság rejlik. Municzipiumok kérvényében ily hangot nem szoktunk meg; de az. hogy Fiumét csak egyszerűen a municzipiumok mértékével kell-e mérnünk : megint olyan kérdés, a mely közjogilag megoldandó. Az a magyar czímer, mely az elnök úr hátamögött van, megfelel ezen kérdésre, mert ott vau Fiume czímere. Melyik más municzipium czímere van még ott, a melynek területe nagyobb mint Fiumeé? Egyiké sincs ott, mert a törvény értelmében Fiume csakugyan corpus separatum. Tehát, ha a hang egy kissé szokatlan is, nem kell azzal a mértékkel vennünk, mint a melylyel valamely egyszeri törvényhatóságot mérnek, hanem mérlegelnünk kell Fiume specziális helyzetét, s nem kell nagyon megütköznünk azon, ha az a város s az ottani elem önkormányzati jogaira annyira, féltékeny, Ha, a mint az egész magyar államiság történelmi jogalapon létezik, visszatekintünk ennek a jogalapnak keletkezésére, akkor azt látjuk, hogy magyar királyaink, a kik nekünk a tengerpart birtokát Könyves Kálmántól kezdve megszerezték — szüksége lévén erse minden önálló államnak — hogy árpádházi nagy királyaink s a magyar Anjouk, sőt még Zsigmond is úgy gondolkodtak, különösen a dalmát városokra nézve, a melyek akkor a kereskedelem főbb pontjai voltak, — Fiume akkor még jelentéktelen lévén, hogy az a mostani politikai helyes gondolkodásnak is magyar szempontból alapját képezheti, a mennyiben arra vagyunk utalva, hogy az olasz elemet az adriai tengerpartoknál bizonyos kíméletben, bizonyos oltalomban részesítsük. Én azt gondolom, a valódi jól felfogott magyar érdek ezt követeli. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Nekünk az olasz elem rokonszenve drága és becses. Minket az olasz nyelv nem fenyeget elnyeléssel, mint a német I nyelv, ha annak nagyobb teret engednénk, fájdalom, így is igen sok tér van neki engedve, különösen azon a ponton, a melyet a magyar korona gyöngyének szokás nevezni. Én nem botránkozom tehát meg azon, hogy a municzípium tárgyalási nyelve, a lakosság történelmi tradiczióihoz képest olasz ; hiszen minálunk Sopronban, Pozsonyban, Nagy-Szebenben és nem tudom, hány más városban a városházán alig hallani magyar szót. Még a főispánok is németül mondják ki a határozatot. Én azon, hogy Fiume a maga tárgyalási olasz nyelvének épségben tartásáért küzd, egy csöppet sem botránkozom meg, mert merem állítani, hogy nekünk magyaroknak, és ezt újból hangsúlyozom, valamint a régi önálló árpádházi és anjoubeli királyoknak érdeke volt az olasz elem támogatása az Adrián, ez az érdekünk. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Miránk nézve sokkal veszedelmesebb egy keletkezhető nagy délszláv állam, mint az olasz Fiume, vagy az olasz Dalmáczia. Horvátországgal mi igenis óhajtunk testvéri jó viszonyban élni a történelmi kapcsolat folytán; a mire nézve más alkalommal már bátorkodtam arra a tényre utalni, hogy a több mint 800 éves együttélés alatt csakis kétszer sikerűit a horvát nemzettel fegyvert fogatni a magyar nemzet ellen: tudniillik a Rákóczi-korban és 1848-ban, mikor a legsötétebb reakezió használta őket fel eszközül olyan tettekre, a melyeket később maguk is megbántak, vagy legalább okuk volt megbánni. Ez olyan történelmi tény, a mely mégis csak a mellett szól, hogy egymásra volnánk Horvátországgal utalva. Én tehát meghajolva e történelmi tény előtt, óhajtom, a Horvátországgal való jó viszonyt, de nem óhajtom egy nagy délszláv állam keletkezését határainkon túl, a melyet, azt gondolom, magyar szempontból senki seai óhajthat. Tudjuk pedig, ha olvassuk a tudósításokat például a Reichsrathban a dalmát viszonyokról, hogy azok a dalmátok, a, kiknek városai, mint Ragúza, Zára, Spalató, Kattaró, de különösen Trau a magyar korona iránt vészteljes időben a legnagyobb hősiességet, kitartást, áldozatkészséget, hűséget tanúsították, a miért királyainktól nagy jutalomban is részesültek, míg olaszok voltak, hűségüket kimutatták a magyar kor ma iránt, most mindinkább szlavizáltatnak és az uniót Horvátországgal a magyar korona közbejötte nélkül akarják, és Szent István koronájáról szót sem téve egy nagy délszláv államról álmodoznak. Hogyha egy kissé szélesebb látkörben tekintünk végig az oda túl lévő politikai viszonyokon, és mérlegeljük azokat, tekintettel az Adria-parti viszonyokra, nem lehetetlen, hogy a Lajthán túli viszonyok oda fognak juttatni ben-