Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.
Ülésnapok - 1896-184
184. országos ülés 1S9 1 ?. november 6-án, szombaton. 187 níinket, hogy a magyar koronának királyunk koronázási esküjével megpecsételt jogát Dalniáeziára vonatkozólag a magyar törvényhozásban életbe léptetni kívánjuk. Ez a kérdés a fiumei ügygye] meglehetős szoros kapcsolatban van, ezért kívánok erre utalni. De ha nemsokára bekövetkeznék azon idő, midőn Dalmáeziára való, kétségbe nem vonható jogunkat a tényleges birtoklásba vétellel megvalósítanunk kell, akkor ugyanazok a viszonyok fognak ott is előállani, a melyek ma Fiúméban vannak, tudniillik a városi czivilizált elem Dalmáeziábau is olasz. Erőszakosan magyarosítani itt sem akarunk, annál kevésbé fogunk ottan. Ha kívánatos, hogy Fiume a nagy dél-szláv áramlat ellenében a maga olaszságát megtarts), ugyanezt a politikát kell majdan Dalinäczia városaira is kiterjeszteni, mint a melyekben az olaszság manapság mindinkább haldoklik, mert az osztrák politika, mely alá jelenleg tényleg tartoznak, ma a dél-szláv áramlatnak kedvez és nem a czivilizált olasz elemnek, melyet a régi magyar királyok mindig kiváltságokban részesíttettek, mert hűségekkel ezt kiérdemelték. Ám speezialiter most ebben a tekintetben csak Fiúméról lehet szó. Én Fiúméra nézve, mint általában híve az önkormányzatnak, a mint ez csekély felszólalásom eddigi részében is kivehető volt, az önkormányzati jogoknak tiszteletben tartását óhajtom mindaddig, a mig azok a magyar állameszmével összeütközésbe nem jönnek. Természetes, hogy az afféle tiltakozásokat a magyar törvényeknek az ő megkérdezésük kikérése nélkül való életbeléptetése ellen túlságosnak tartom én is, és a magyar állameszme lealázásának tartanám, ha az szószerint úgy értelmezendő volna, a mint ők kívánják. De hogy akkor, midőn a fiumei viszonyokat mérlegeljük, a corpus separatum iránt több tekintettel kell lennünk, mintha egy egyszerű municzipium irt volna fel, arról meg vagyok győződve és azt közjogilag és politikailag is pártolom. Ha Fiume ezen kérvényét, hogy az ő autonomikus jogai respektáltassanak, mintegy megvetőleg elutasítanók, brüszk visszaJöknők, mi lehetne annak a következménye ? Az, hogy akarva — nem akarva a fiumei olaszságot az olasz irredentizmus karjaiba kergetnok, a mi végzetes hiba lenne, vagy pedig zsákmányul dobuók oda, hogy nyelje el a nagy délszláv eszme. Én egyiket sem óhajtom és dicséretére kell megjegyeznem Fiume lakosságának azt, hogy míg tudjuk, hogy egy másik, Fiúménál nagyobb adriai tengeri kikötőváros, Trieszt lakossága, mély szintén olasz, igen sokszor adja jelét annak, hogy lakosságának nagy részében az olasz irredentizmus eszméje, nem mondom hódít, de folyton lappang: addig Fiúméban hasonlót sohasem tapasztaltunk ; a fiumei olasz sohasem konspirált hazája ellen, mindig respektálta a magyar állam eszméjét. Ha visszagondolunk olyan hazafiakra, mint az öreg Matkovics s a hozzá hasonlókra, a legnagyobb megelégedettséggel tölt el bennünket, hogy Fiume eddig nem volt hálátlan azon milliókra rugó befektetésekért, a melyekkel a várost emeltük, emeltük természetesen a magunk jól felfogott érdekében is, mert ezzel az ország kiviteli forgalmát emeltük. Fiume sohasem volt azért hálátlan, ma sem az. Az utóbbi időben többször is odalátogattam s így ismerem az ottani viszonyokat. Tavaly például visszatérve Olaszországból, hol magyar emlékek kutatása czéljábói jártam, olyankor érkeztem Fiúméba, midőn más napra volt kitűzve a magyar állam ezeréves fönnállásának ünnepe. Barátaim fölszólítására ott maradtam s megnéztem ez ünnepet; mondhatom, hogy a legteljesebb megelégedettséggel tértem onnan haza. Fiume valóban a magyar állameszméhez híven ünnepelt. Összes ifjúsága, melyet nemcsak az állami, hanem a városi iskolákban is a magyar állam híveivé nevelnek, ünnepi ruhában gyűlt az utczára. Elől egy fiú talpig magyar ruhában vitte Magyarország zászlaját, mellette egy leány nemzetiszín szalagos ruhában. így vonult az ifjúság a közsétatérre; ott elénekelték a Szózatot magyarul, aztán előbb rövid magyar beszédben, majd hazafias olasz beszédben elmagyarázták nekik az ünnepély jelentőségét, végül pedig intették őket, ragaszkodjanak híven a viruló nagy magyar államhoz. Majd elénekelték a Himnuszt olaszul és magyarul, s minden növendék megkapta a Magyarország és Fiume czímerével ellátott emlékérmet, melyet a város ez alkalomból veretett. Mondhatom, magasztosabb ezredévi ünnepet keveset láttam! Hát ilyen elemet akarunk mi magunktól ellökni s az olasz irredentizmus, vagy a nagy délszláv áramlat felé kergetni ? Ez végzetes politikai hiba volna. (Úgy vart! a szélső baloldalon.) De menjünk tovább. Igaz, hogy a mostan élő és szereplő tagok közül aránylag a magyar nyelvet kevesen beszélik, úgy például mint a polgármester, a ki kitűnően beszéli nyelvünket: de a művelt osztály ifjúságánál is elkövetnek mindent, hogy őket a magyar nyelvre megtanítsák. Az egész nyári szünidőt Magyarországon tölti tömérdek középiskolai tanuló; Miskolczra, Debreezenbe küldik őket tömegesen, hogy az édes hazai nyelvet megtanulhassák. Budapesten az egyetemen mindig vannak fiumei hallgatók, szóval csak rosszakarat láthat rosszakaratot Fiúméban a magyar állameszme iránti viselkedésük tekintetében. Utalok a magam választókerületére, Debreezenre. Már tőzsgyökeresebb magyar város alig kép34*
