Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

Ifi 147. országos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. czélszerűnek nem tartom. (Helyeslés az egész hal oldalon.) Másutt is vannak hosszantartó ülések, de sohasem ily nagy fontosságú kérdések tárgyaltatnak végig, hanem beosztják a teendőket. Az idő egy részében tárgyaltatik a fontos tárgy, a többi részében tárgyaltatnak oly kérdések, a melyek csak idejét veszik igénybe a háznak; de valóságos fontossággal nem bírnak. Ha méltóztatnak időt kímélni akarni: méltóztassanak ezen eljáráshoz járulni. Én részemről helytelennek tartom a 10-től 3-ig tartó időtartamot. Halász Boldizsár indítványát pedig, ki még ráduplázott e kérdésben Zsedényi indítványára: még kevésbbé fogadhatom el.« így gondolkozott Tisza Kálmán. Bizonyára nem tette volna, ha tudja, hogy gróf Tisza István egy negyedszázad múlva nevetségesnek fogja azt mondani, ha mi — hivatkozással a nagy fáradságra — ezt az indítványt el nem fogadjuk. A t. kormány titkos czélj a a klotíír behozatalával hatalmát megerősíteni, nem tisztelve Deák Fereneznek emez arany szavait: »Az uralkodás végezélja nem a hatalom nagysága, a hatalom csak eszköz, végezel a népnek boldogitága.« Mert kérdem, gondolhatunk-e mást, mikor az ellenzék heteken át vitatkozni képes a vita elposványosítása nélkül, és az igen tisztelt elnök inaiig jut abba a helyzetbe, hogy az úgynevezett obstruáló ellenzéket figyelmeztesse, hogy a tárgyra térjen, és ha mégis megtörténik, ennek az ellenzék rögtön eleget tesz ? Az, mert az ellenzék fontos tárgyalásoknál behatóbban él a házszabályok keretén belííl a szólás szabadságával, még nem ok a parlamenti szólásszabadság megsemmisítésére. És az erre való törekvés mutatja legjobban, hogy a t. kormányban minden alkotmányos érzék eltompult. Történt hivatkozás arra is, hogy Angliában ép a legliberálisabb miniszter Gladstone hozta be a klotürt. Hock János t. barátom beigazolta, hogy ott egész mások voltak a viszonyok, mikor a klotűrt behozták, mert az irek a nemzet és birodalom egysége ellen törtek. Ezért hozta be Gladstone a klottírt, egyszersmind azonban a választási jogot a legszélesebb alapokra fektette. De nézzük, hogyan gondolkoztak hasonló esetekben Angliában. Itt hivatkozom Gladstone híres művére, melynek czíme: »Az angol parlament és eljárása.* Ebben a következőket olvashatjuk (olvassa): »A parlament házszabályainak czélja a diskussziónak annyi szabadságot engedni, a mennyit indokoltan követelhet, hogy fontos ügyekre nézve a határozathozatalra elegendő idő biztosítva és a kisebbség jogai megvédve legyenek. A házszabályok kezelésénél mindkét ház nagylelkűen tekintetbe vette az egyes tagok, valamint a politikai pártok jogait. Ritka türelemmel és önmegtagadással tisztelték a vita szabadságát. A szabadság és türelmesség elvei sehol sem nyilvánultak tisztább megvilágításban, mint a parlamenti épület falai között. Némely emlékezetes alkalmakkor sikerült egy elszánt minoritásnak, bizva a közvéleményben, a többségnek ellentállani.« Mikor volt ilyen eset? »így 1771. márczius 12-én a kisebbség huszonháromszor szavazást követelt és szavaztatott, a midőn arról volt szó, hogy a nyomdászok megbüntetését megakadályozza.* Tehát a sajtószabadság védelmére fejtette ki a legádázabb obstrukeziót az angol parlament. Egy angol író ekként szól ezen ülésről (olvassa) : »Az utókor a kisebbség ezen napon tanúsított makacsságát áldani fogja.« (Úgy van! bal felől.) De, t. képviselőház, nem is fog olyan könnyen menni a klotíír behozatala e házba. Mert ez az egyetlen eset Európában. Mi nálunk nem házszabály által lehet e kérdést rendezni; mi,nálunk a parlamenti szólásszabadság szentesített országos törvények által van biztosítva. így az 1625 : LVIL, 1723 : VIÍ. és különösen az 1790/91 : XIII. törvényezikk által. (Úgy van! balfelöl.) Az 1790/91 : XIII. törvényezikk e szavai által tudniillik : »Az országgyűlési ügyeket törvényes szabadsággal tárgyalimdják. Negotia diaetalia legali cum libertate pertractarentur.* Még szembeötlöbb az, ha utána nézünk és olvassuk, hogy a Karok és Rendek eredeti felterjesztésükben a »legali« szó helyett »plena cum libertate« szavakat használtak. Nagy súlyt fektettek erre mi nálunk és Magyarország országgyűlése a legféltékenyebben őrizte e jogot. (Úgy van! balfelől.) A legkiválóbb férfiak keltek föl és védték a szólásszabadságot, legutoljára az 1836-diki diétán nem csekélyebb személyiség, mint Deák Ferencz maga, a ki a június hó 20-iki gyűlésen ekképen szólott (olvassa) : »A szólás törvényes szabadságát, mely nélkül tanácskozás, törvényhozás és nemzeti nyilvános élet fenn nem állhatnak, feltétlenül tiszteletben kell tartani.« (Úgy van! balfelől.) »Es hogy az ország gyűléseinek törvényes függetlensége mindenkor szent és sérthetetlen, és hogy az országgyűlési tanácskozások illő rendének és méltóságának fentartása az 1625 : LVII. és 1723 : VII. törvényezikk szerint a tanácskozó táblákat illetvén, ezen törvényeknek tüsténti eszközlésbe vétele minden egyéb beavatkozás nélkül egyenesen azon táblák jussaihoz tartozik és hogy a szólásnak azon törvények által is biztosított sérthetlen szabadsága semmikép sem korlátoltatik.« (Úgy van! Úgy van! balfelől.) De a hol politikai érdekről van szó, — legyen ez hifurkáczióval vagy bifarkáczió nélkül — (Derültség balfelől.) ott a t. minisz-