Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

12 147. országos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. nem akarja a békét, az is fenyeget, meg a ki akarj n, az is. (Derültség a szélső baloldalon.) Mezei Mór: Én igen! Barta Ödön: Ha Mezei Mór űr érti: akkor irigylem, de én nem értem. Justh Gyula: Hát akkor fejtse ki álláspontját! Mezei Mór: Kérem, parancsoljon, de velem nem rendelkezik a vitarendező bizottság. Barta Ödön: A legfontosabb, t. képviselőLáz, Gajári Ödön képviselő úr beszédének az a része, a mely álláspontunkról szól, — mert a többi a nemzeti pártnak szólott, — a melyben a t. képviselő úr, a mint mondja, bizonyos kautelákat kell keresnie a túloldalnak arra nézve, hogy a rend az egész vonalon helyre fog állani s hogy ilyesmi nem fog ismétlődni. Méltóztassék megengedni, t. ház, ez a kijelentés a szabadelvű párt ilyen régi és ott mindig tekintélyben lévő, általunk is olyannak elismert tagjától rendkívül nyomatékos sértés nem egyes párttagokra, hanem az egész pártra, nem is egy pártra, hanem négy pártra, ez idő szerint. És ezt abban látom, t. képviselőház, hogy soha harmincz év leforgása alatt nem jutott eszébe egy kormánynak sem, és az ugyanazon elveken alapúit többség egyetlen egy országgyűlési czikluson sem jutott odáig el, hogy fölvetette volna a garancziák kérdését. Hát, hogyha az eddigi ellenzékekkel szemben, — s két ilyen nevezetes obstrukcziót maga Gajári Ödön t. képviselő úr is felemlített, és pedig olyanokként, a melyeket jogosoknak elismert, mert akkor, a mint ő mondja, elvi kérdésről volt szó, — ha most nem volna úgy, a mint akkor volt, nem volna okunk eltagadni és volna bátorságunk beismerni, mert a mi akkor történt, úgy sem lehet elfogadni, mert akkor nem ily'tárgyalások folytak, mint most; — s ha mégis azt mondta, hogy ő olyannak ismeri fel a helyzetet, melyben garancziákat kell követelni, ezzel nem mond egyebet, mint azt, hogy az 1897-iki országgyűlés ellenzékei kevésbbé megbizhatő politikai érettséggel bíró férfiakból alakultak meg, mint a múltban. Ezt pedig sem a túloldal, sem a kormány egyetlen tagja sem merné úgy állítani, ha a bizonyításra ig fel volna híva. Én ebben a béke elrontásának magvát látom, mert meg vagyok róla győződve, hogy ellenzéki komoly párt, békefeltételűl nem fogja elfogadni soha, hogy tőle garanczia követeltessék jövő magatartására. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Nem élt vissza ezen ellenzék a maga erejével soha, mikor arról volt cnupán szó, hogy az állami gépezet a maga útján haladjon, s csak akkor vette fel a keserves harczot, mikor elveiben támadták meg, ebben az elvhűségben van a garanczia. Ha önök garancziákat követelnek, keressenek a t. kormánynál arra nézve, hogy a jövőben nem fogja megtámadni az ellenzék elvi álláspontját. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Békítésről lévén szó, meg vagyok győződve arról, hogy daczára annak, hogy minden aggressziv irányt lehetőleg kerülni igyekeztem, s csak azoknak lényegével foglalkoztam, a mik ellenük felhozattak, az én felszólalásom egy hajszállal sem hozta volna közelebb a békét, mint a mennyire az előttem felszólalt t. túloldali képviselő urak eltávolították. Mégis kénytelen vagyok egy konklúziót levonni és ez az: Nagyjon fel a t. túloldal az ilynemű békítési kísérletekkel, Nagyjon fel a felelősség kérdésének feszegetésével, a folyamatban levő küzdelmet ne tekintse egyébnek s ne igyekezzék egyébnek feltüntetni, mint tisztán elvekért folytatott harcznak, az ellenzék által tett lépésbe pedig ne magyarázzon bele a t. túloldal más czélzatot, mint a minőt az ellenzék küldetését tolmácsoló férfiak feltártak és a helyett — . . üíagy Mihály: Ez párthatározat! Barta Ödön: . , . Ez nem párthatározat, hanem oly fontosnak tartom, hogy szükségesnek tartottam, mert konzequens vagyok, azt leírni. Azt mondtam a múltkor, hogy nagyon sajnálom, hogy Pulszky Ágost képviselő úr nem írta le azt, a mit mondani akart, mert akkor a közbeszólások nem zavarták volna ki az útjából. Én ezért irtam le, ez nem párthatározat, mert párthatározatból itt nem beszélek, hanem pártkötelességbői beszélek, mikor elvek védelméről van szó, (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) . . . a helyett, hogy békítés közben rekriminálnának, szerezzenek a közvéleménynek megnyugvást arra nézve, hogy a sajtószabadság elleni támadással kapcsolatban nem akarják a magyar nemzetet legféltettebb kincsétől, a szólásszabadságtól megfosztani. Mi egyikről sem mondhatunk le, sem a szólás-, sem a sajtószabadságról. Önök kezében már eddig is több hatalom összpontosult, semhogy annak gyarapítása érdekünkben vagy érdekükben, vagy az ország érdekében volna. (Élénk helyeslés a bal- és szélső báloldalon.) Miután a t. túloldalról mindenki azzal fejezte be beszédét, ha pedig ez nem lesz, akkor ez meg az fog következni, a t. túloldal kezében lévén a hatalom, az onnan elhangzó ily kijelentés mind fenyegetés számba jön. A mi kezünkben nincs csak egy hatalom, az igazság hatalma, fegyverünk, melyet tőlünk eddig el nem koboztak, a sajtó- és szólásszabadság. Én óva intem a t. túloldalt s különösen a t. kormányt, mely a hatalmat végrehajtásilag gyakorolja, ne gyakoroljon oly hatalomkifejtést, mely minket arra késztetne, hogy ezt a szólásszabadságot úgy használjuk, mint annak idején Lehel a maga kürtjét, mert ha erre kényszerítenek, akkor mi