Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

147. országos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. ÍS a szólásszabadságot az utolsó cseppig ki fogjuk meríteni azért, hogy elbukjék az, ki a szólásszabadság ellen emel fegyvert. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon) Valamint harminez év leforgása alatt nem akadt oly miniszterelnök, a ki a legkétségbeesettebb helyzetben is ebhez hozzányúlt volna, azt hiszem, ismét harminez év fog eltelni, míg valaki ujabban ily kísérletet koczkáztat. Nem fogadom el az indítványt. (Zajos helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Rakovszky István jegyző: Gróf Károlyi Sándor! Gr. Károlyi Sándor: T. ház! Én úgy látom, hogy a szabadság konfiskácziójáról van itt szó; ezért folynak itt e harczok. Úgy néz ki, mintha csak kezdetén volnánk e harczoknak, de ezt még most nem tudhatjuk. Lehet, hogy a mit békének nevezünk, háború lesz, és hogy a mit háborúnak hiszünk, béke lesz. Ezt most nem vizsgálom. Csak a helyzetet tekintem és látom az irányt, a mely dominál. Az irány a szabadság konfiskácziója. (Élénk helyeslés a balés szélső baloldalon.) A szólás- és a sajtószabadság konfiskácziója, azon egyedüli két szabadságé, mely az országban még létezik. (Igaz! Úgy van! balfelöl) Mindenütt másutt, akár a megye-termét, akár más helyeket nézünk, láthatjuk a klotíírnek bizonyos módját; csak e házban és a sajtóban van még szólásszabadság. Most már ezekre kerül a sor. Nem keresem, helyes-e ez, hanem csak azzal a furcsa tünettel akarok foglalkozni, hogy midőn jobban belenézünk annak a képnek a mélyébe, mely előttünk feltárul, ha eltűnnek bizonyos ködfátyolok, melyek e képet ellepik: akkor a háttérben elénk tűnik egy másik fenyegetés, mely már a szocziális, a közgazdasági szabadságoknak bizonyos fokig való korlátozását is érinti. Ez a kép másik része. Én nemcsak a politikai szabadságok, hanem a közgazdasági szabadságok konfiskácziójának jeleit is látom. Bár csak tévednék ! Egy híres olasz könyvben, mely az olasz politika bizonyos árnyékban maradt dolgait domborította ki, olvastam e mondást: »Un po' piű di luce!« így mondom én is: vessünk fényt azon homályos momentumokra, melyek e diszkusszióban még nem tárultak fel, pedig idevalók. Azokra a momentumokra, melyek a közgazdasági szabadságok bizonyos korlátozását tüntetik fel. íme, lassan fejlődött az az eszme, hogy iparunkat nagyra neveljük. Dédelgettük, ápoltuk és egy neme a protekcziónak fejlődött ki az ipar javára, melyet senkisem irigyelt tőle, mely jó volt akkor, szükséges ma is, midőn Ausztriával állunk szemben, mely iparunkkal mindenütt versenyez. Ezzel egyúttal fejlődött egy bankhatalom az országban, a mely őszintén kívánatos, mert ép annyira szükséges közgazdaságunkra, mint a hogy szükséges az ipar és földmívelés. Mert ez a három ágazat összetartozó ; kiegészítik egymást. Ezért nem is az a baj, hogy mindezt dédelgettük. Csakhogy itt v;m egy lényeges momentuma a dolgoknak. És ez az, a mi bizonyos aggályokkal tölt el régen, hogy tudniillik ezen dédelgetések folyama alatt csoportosult az ipar-, bank- és a pénzvilág körűi egy rakás oly szellemi anyag, mondhatnám elv, amely talán nem odavaló. A mely annak értékét, közgazdasági hasznos voltát deteriorálja. Ezek azok a momentumok, a melyek aggasztók, mert egy nemét a szabadságok konfiskácziójának kell itt e téren is konstatálni. Értem pedig ezalatt azokat a bajokat, azt a szellemet, a melyet a publikum előtt viezinális szellemnek nevezünk el. (ffelyeslés és tetszés balfélöl.) Ez a szellem magának jogokat aquirál, jogokat vindikál és iparkodik behatolni a sánczok közé, melyek jogosulatlanok ott, a hol liberalizmuson alapúi tulaj donképen minden. Ez az, a mi ebben az országban történt. A liberalizmus ürügye alatt a mezőgazdaság besánczolását és bástyák közé szorítását, nem szabad engedni, nem szabad tűrni. Erre akarok térni és ez ellen az irány ellen egy ellenirányt istápolni, a mely már is kifejezésre jut mindenütt és a mely ellenszenvet keltett a vidéki és az itteni publikumban és a parlament egy nagy részében. Pedig ez a jelzett irány ki kellett, hogy fejleszsze a jogos ellenszenvet, az egyoldalú merkantilizmussal szemben, mert hiszen túlzásokba mentek már ily irányban a dolgok, a mint azt magunk is láttuk és tapasztaltuk. Számos olyan dolog történik, a mi bajainkat okozza, a melyek ellen védekezni kell s a melyeket én körülbelül a következő pontokba tudok összefoglalni. Legnagyobb bajunk a társadalmi kérdésben az uzsora modern, legális alakjának tűrése. Ezen a téren sok baj történik, a melynek orvoslása szükséges volna. A legiszláczió e téren túlkedvező bizonyos alakulatoknak, a melyek az uzsorát tűrik, és mert ez így van, oly viszonyok következtek be, a melyeket a közszellem helyeselt. Ilyen például a mi vidéki kamatlábunk. A vidéki kamatláb nálunk nem korrespondeál azzal a kamatlábbal, a mely mellett az osztrák-magyar bank itt nagyobb intézetekkel leszámol, hanem annál jelentékenyen magasabb. (Úgy van! Úgy van! balfelől.) Ez pedig lehet jogos, legális, de helytelen, mert uzsora, még pedig a törvények oltalma alatt létesült uzsora. És mi ezt a szellemet szépen tűrjük.