Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

147. omágos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. 1 I álláspontja egészen ellenkező azzal, a mit az ő reá való hivatkozásból Pulszky Ágost akart magyarázni. Felhozta Pulszky Ágost t. képviselőtársam, hogy mi hatalmi kérdést csinálunk ebből a 16. §-ból. Nem jogosult vád, s kár is volt ismételni, mert nekünk nincs szükségünk arra, hogy egyik, vagy másik kérdésből hatalmi kérdést csináljunk, mert mi sem ezen, sem más kérdés útján hatalomra nem törekszünk. Mi megelégszünk azzal a funkczióval és misszióval, amelyre rámutattam. Minekünk nem áll érdekünkben hatalmi kérdést csinálni, és pedig azért, mert a hatalom elvek nélkül nem ér semmit, elveink árán pedig hatalomra jutni nem akarunk. Ránk nézve a mi küzdelmünk elvi kérdés, és az elvi kérdést mi sokkal többre becsüljük, mint a hatalomra jutást. Tehát ne méltóztassék azt hinni, hogy mi a kisebbért a nagyobbat áldozzuk fel. Tiltakozik Pulszky Ágost t. képviselőtársam az ellen, hogy belemenjen a t. túloldal olyan megállapodásba, a mely ezen küzdelmet élétől megfosztja. Tiltakozik ellene, mert azt mondja, hogy nem lehet belemenni, mert az alkotmányos elvet kompromittálná, ha a többség a kisebbség óhaját teljesítené. Hát én azt hiszem, hogy erre nézve a vitatkozás ki van merítve Doktriner szempontból ebben a kérdésben én Pulszky Ágost t. képviselőtársamat nem fogom követni, mert azt akarom, hogy teljesen megértsük egymást. Van nekünk már preezedensünk arra, hogy a kisebbség ellenállása folytán nem jött létre egy törvény. Legutóbb a közigazgatási törvény. Hát én azt kérdem a t. belügyminiszter úrtól, hogy vájjon nagy kárnak tartja e, hogy az a Szapáry-féle közigazgatási javaslatot törvényerőre nem emelték ? Nagyon furcsa volna az, ha azí mondaná, hogy igen, mert ha ezt mondaná, akkor azt kérdezném tőle, hogyha kár volt, akkor 10 év óta miért nem hozták ide vissza ? Perczel Dezső belügyminiszter: Nem tíz, hanem hat év! Barta Ödön: Mindegy kérem, mert én két eziklusról beszélek. Engedünk mi abból a tiz esztendőből is, csak méltóztassanak önök is úgy engedni, mint a hogy mi engedünk. Tehát miért nem hozta a miniszter úr azt a javaslatot ide vissza ? Megmondom, hogy miért nem. Azért, mert a mikor a kedélyek lecsillapultak, a mikor az azon veszélyes törekvésből eredő láz elmúlt, akkor higgadtabb megfontolás után belátták a túloldalon, hogy bizony azt a javaslatot nagyon jó volt megbuktatni, mert sokkal rosszabb volt az az orvosság, mint a betegség. A belügyminiszter úr tagadólag int, erre el voltam készülve. Nekem bizon: kaim vannak, hogy rossznak tartja. Mert ha nem tartaná rossznak, akkor nem dolgoztatna a belügyminisztériumban új javaslatokon egész más alapon, a melyek közül az egyik alkotás, a mely azzal a régi javaslattal ellenkezik, már meg is jelent. Én nem tételezem fel, daczára annak, hogy mindent inputálnak az ellenzéknek, hogy a belügyminiszter úr fecsérelné ott a drága időt és a sok pénzt arra a munkára, ha a korábbi javaslat jó lett volna, Csak azt akartam bizonyítani a nélkül, hogy a példákban tovább mennék, hogy igenis nagyon gyakran szükség van arra, hogy az ellenzék jogos aggodalmainak erősebb kifejezése mellett a kormány megakadályoztassák, oly törvénynek a megalkotásában, melynek létrehozatalát, esetleg csak a momentán felbuzdulás, vagy bizonyos irányzatok felülkerekedése tette indokolttá, de a mely azután rossznak bizonyul. A t. felszólalt urak nagyon vitatkoztak a fölött, vájjon gát, vagy korlát-e az, a melyet a túloldal működésével szemben az ellenzék felállít. Lényegileg én egyetértek abban, hogy az sem gát, sem korlát, hanem fék. (Helyeslés a balés szélső baloldalon.) A teljes erejével robogó vonatnál nagyon jó szolgálatot tesz a fékező és a mikor a túloldal a hatalom gyakorlásában teljes gőzerővel halad, akkor méltóztassék megengedni, hogy nem fölösleges intézmény az a fék, a melyet, hogy ha túlfeszítenek, végre is elszakad, de a melyet nem korlátnak kell tekinteni, a mely lerombolandó, hanem féknek, a mely megbecsülendő, hogy állandó és tartós legyen. (Élénk helyeslés a bal- és ssélsö baloldalon.) T. ház! Grajári Ödön t. képviseltársam abban különbözött az előtte felszólalt képviselő uraktól, hogy nyíltan azt jelentette ki, hogy ő nem vállalkozott a békítő szerepére és konklúziója mégis az volt, mint a többi felszólalt képviselő uraké és én most az én gyarló eszemmel nem tudom megérteni, hogy mi volt hát az eltérés a kettő között. Az egyik irányzatú képviselő urak azt jelentették ki, hogy ők a békét akarják, hogy ők békét akarnak, hogy a béke kedvéért meg akarják szüntetni azt a szerintök áldatlan viszonyt, a mely ma a parlamentben fenforog. Grajári Ödön képviselő úr az ellenkező bevezetés után ugyanazon eredményre jutott; mindegyik azzal végezte, hogyha pedig az ellenzék nem akar észretérni, ha az ellenzék nem fog engedni, akkor a kényszereszközöket az egész vonalon behozzák. Hát ugyanazon előzményből, ugyanazon kiindulási pontból ugyanazon eredményre jutni, értem, de hogy az ellenkező előzményekből ló két csoport hogy jutott ugyanazon ered, azt nem értem. Nem értem, hogy a ki