Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.
Ülésnapok - 1896-152
150 152. országos ülés 1897. Julius 81-én, szombaton. az volt, hogy a nagy tőkét egy kilencz millió forintnyi jótéteményben részesítsük. E vitában a t. túloldal mindig azt hangoztatta, hogy ha mi nem szavaznók meg a törvényjavaslatot, ez által nagy hátrány háramolnék a főldmívelésre. Ezen kölcsön története illusztrálja legjobhan, miként viseli a nagy tőke a földmívelő nép érdekeit a szivén. A Rába-szabályozást az 1885 : XV. törvényczikk rendelte el. Én nem kívánok arra kiterjeszkedni, mily felületességgel vitetett keresztül e szabályozás; én itt csak a dolog financziális oldalával akarok foglalkozni. Az említett törvényczikk felhatalmazta a kormányt egy 6,600.000 forintnyi kölcsön felvételére, ezt az akkori kormány fel is vette, de nem 6,600.000 forintot, hanem 7,000.000 forintot volt kénytelen felvenni, hogy a 6,600.000 forintot megkapja, tehát már itt a bank 440.000 forinttal kevesebbet fizetett ki a szegény érdekelteknek, mint a mennyire ezek lekötelezve vannak. Elismerem, t. ház, hogy a bank a törvény szerint, a prilegium szerint, a melyet élvez, jogosítva volt, készségesen elismerem azt is, hogy az akkori pénzügyi viszonyokhoz képest ezen állítólagos 5 3 /4°/o-os amortizaczionális kölcsön nem volt kedvezőtlen, de ez, ha számba veszszük, hogy azt a 440.000 forintot levonták, csak 6'08°/o annuitást tesz ki. De a mi a legmegdöbbentőbb, ágy igazságtalanabb és méltánytalanabb, az az, hogy azon felül akkor az a bank kikötötte magának, hogy az egész 50 éven belül lehetetlen ezt a kölcsönt konvertálni, vagy visszafizetni. T. ház! Ha ily feltételeket egy magános kötne ki egy megszorult emberrel szemben, — nem akarom a megfelelő kifejezést használni, — de a legkevesebb, a mit mondanának, az volna, hogy ez egy nagyon is nem kulans eljárás. Bolgár Ferencz: Uzsora! Rakovszky István: De, t. ház, ez valóban egy oly vérlázító feltétel, olyan méltányosságot, jogosságot sértő kikötés, hogy nem tudom elképzelni, miként tűrhette ezt eddig a t. kormány, a t. törvényhozás, mert igaz, hogy az 1885 : XV. törvényczikk a pénzügyminisztert felhatalmazta arra, hogy kölcsönt vegyen fel; de kérdem, hogy ha valakit felhatalmazok arra, hogy kölcsönt vegyen fel, nem hatalmazom-e őt fel azon feltétel alatt, hogy én ezt kifizethessem és konvertálhassam olcsóbb kamatlábra, a mikor nekem tetszik? Ha csak külön ki nem teszem az ellenkezőt, ez maga nem ad felhatalmazást arra, hogy úgy kösse meg a szerződést, hogy hamarabb ne legyen szabad fizetni, mint a hogy a pénzintézet kívánja. Erről pedig egy szó sincs a törvényben. De tovább megyek, és itten csatlakozom Horánszky t. képviselő úr ama nézetéhez, hogy ha az érdekeltség a kölcsön ezen pontját megtámadná bíróság előtt, bizonyára őket ezen terhes feltétel alól felmentené és a kormány lenne kötelezve arra, hogy azt a különbözetet, a mely e kárból ered, fizesse ki. Még nagyobb a kormány felelőssége, ha tudjuk, hogy az érdekeltség meghallgatása nélkül lett 1885-ben a Rába-szabályozás elrendelve, és hogy ezen Rába-szabályozási kölcsön oly nehezen súlyosodik most az odavaló érdekeltségre, hogy azok kényszerítve lesznek kivándorolni és közeli annak lehetősége, hogy egyszerűen megtagadják a fizetést, mivel nem birják azt teljesíteni. Hogy ez valóban úgy van, arról én a t. túloldalt rögtön meg fogom győzni. Mivel a pénzügyi bizottság 1895-ben azt határozta, hogy elismeri, hogy azon állapotok, a melyek ott vannak, ezen kölcsön nagyon súlyos és annak az óhajtásnak adott kifejezést, hogy a kormány hasson oda, hogy e kölcsön konvertáltassák és az a föltétel, a mely a konvertálást és a visszafizetést kizárja, elimináltassék a szerződésből. A hányszor, t. ház, itt felszólalnak az ellenzékiek, előhozzák az inkompatibilitási eseteket, és azt mondják, hogy annyi bankigazgató és bankigazgató - tanácsos ül a túloldal, hogy nagy kárral járna az országra nézve, ha ezek itt nem ülnének, és tehetségeiket, esetleg befolyásukat az ország javára nem érvényesítenék. Most itt van az eset, tessék beigazolni. Ezen bank élén egy köztiszteletben álló férfiú áll: Széll Kálmán t. képviselő úr. Meg vagyok győződve, hogyha a t. kormány az 1895-iki pénzügyi bizottság óhajtása szerint jár el, hogy Széll Kálmán t. képviselő úr azt a nagy befolyását, a melylyel úgy a politikai életben, mint a pénzügyi téren bir, érvényesíti, hogy ez a bank csupán csak kapzsiságán alapuló kívánalmat megváltoztassa és megengedje, hogy ez a kölcsön visszafizethető; amordzálható legyen nem ám úgy, hogy ezen amortizáczió révén újabb terhek súlyosbodjanak az érdekeltekre, hanem úgy, hogy ezek a terhek könnyítessenek. Ezen okból a következő interpellácziót vagyok bátor a t. pénzügyi és földmíveiésügyi miniszter urakhoz intézni (olvassa): »Interpelláczió a pénzügy- és földmíveiésügyi miniszter urakhoz. 1. Tettek-e a t. pénzügy- és földmívelési miniszter urak lépéseket, hogy az 1895. évi pénzügyi bizottság ama óhajának, miszerint az Í885 : XV, törvényczikk értelmében felvett kölcsön, melynek feltételeit a pénzügyi bizottság is igen súlyosaknak tekintette, konvertáltassák, ha igen, mily eredménynyel ? 2. Ha az igen tisztelt miniszter urak eddig
