Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-152

146 Í52. országos ülés 1897. Julius 81-én, szombaton. technikus világ figyelmét magukra vonták, akkor általános volt a meglepetés az egész technikum világban és a külállamok közül többen kezdték tanulmányozni azt, vájjon a zóna-rendszer helyes-e vagy nem az államok vasúti politikájában. Lehetetlen azt meg nem jegyeznem, hogy midőn arra lett volna szükség, hogy kitűntessük, vájjon a zóna-rendszer helyes-e vagy nem, akkor arra lettünk volna utalva, hogy a legnagyobb szigorral kategorizáljuk a költségeket és ne mulaszszunk el bizonyos szükséges befektetéseket, a melyek szerintem nem tehetők a tőke-számlára. Továbbá ne gazdálkodjunk úgy, hogy például évek óta bérelünk kocsik ezreit, csak azért, hogy ne tűnjék fel a helyzet valódi képe. Szerintem nagyobb szigorral lettünk volna hivatva kimutatni azt, hogy az új rendszerrel tulajdonképen többet jövedelmeznek-e vasutaink, mint jövedelmeztek a múlt rendszer mellett? Már most én kérdésbe vonom azt, hogy ez igazán szigorú és szabályszerű számadás vitel megtartatott-e? Abban én is egyetértek a t. miniszterrel, hogy tőkeberendezéseket jövedelemből nem helyes fedezni; de nem azon okból értek egyet, a melyet a t. miniszter úr felhozott, hogy tudniillik annak az állami vagyonnak, melyet a vasutak képviselnek, értéke megváltoznék és nem lenne összeegyeztethető azzal az értékkel, a mely az államháztartás könyveibe bele van véve; ezt azért nem ismerem el helyes érvnek, mert a mint mindenki tudja, minden év végén inventäriumot, becsléseket szoktak eszközölni a vasutaknál, mint mindenütt, hol értéknek kell a könyvelésben szerepelni; tehát igen természetesen, mindjárt az első év végén harmóniába hozná az inventárium a tényállást az elkönyvelt értékkel; egész tisztelettel kimutattam tehát, hogy a miniszter úrnak felhozott érvelése nem egészen áll. De, t. ház, még azt is felhozom, hogy bár helytelen lenne tőkeberuházásokat a jövedelemből eszközölni, az már csakugyan nem lenne helytelen, hogy a jövedelemnek egy részét a természetes fejlődés által előidézett szükségek fedezésére fordítsuk. Ha ez a rideg elkönyvelés szempontjából nem lenne is helyes, de helyes, tanácsos, sőt szükséges lenne az államháztartás okos elvei szempontjából. Vegyünk egy példát: vájjon mit tartanánk olyan gazdáról, kinek terjedelmes földjei vannak, például gyümölcsöse és a ki minden fát, a melylyel gyümölcsösét szaporítja, odaírná tőkeszámlájára és elköltené egész jövedelmét s az új fákat pedig adósságra venné. Ilyen földbirtokost meggondolatlan embernek tartanánk: a gondos ember, a jó családapa, jövedelmének egy részét birtoka fejlesztésére szánná és nem verné el az egész jövedelmet könnyelműen nzért, hogy adósságból fedezze birtokának aat a természetes fejlesztését, a mely az ő viszonyainak és állásának a társadalomban és az államban megfelel. Már azt, hogy e bölcs gazdálkodás rideg számvevői szempontból tökéletesen korrekt lenne-e, azt nem tudom és nem állítom; de hogy az előrelátás és helyes gazdálkodás szempontjából korrekt volna az, hogy a természetes fejlődés költségeit a jövedelemből fedezzük, azt már merem egész határozottan állítani. Már most, t. ház, itt találom az 1. §-ban azt a tételt, hogy 123 millió forintot fogunk kölcsönvenni azért, hogy részben a múlt költségeit és mulasztásait fedezzük. T. ház! 123 millió óriási összeg és minthogy ezen összegnek a jövő szükségleteinek is kell megfelelni, szeretném tudni, hogy mire alapította a t. kormány azt a számítást, hogy tényleg nem fognak fenforogni sokkal nagyobb szükségletek is a nem távoli jövőben? Vagy áll az, t. ház, hogy az a rendszerváltoztatás, a mely Magyarország yasútpolitikájában létrejött, olyan hatást idézett elő, a mely hatás permanens, tehát természetes hatás, vagy pedig áll az, hogy ezen hatás ideiglenes volt, a melynek természetes fejleménye tovább nem lesz. Ezt kellene meghatározni, mielőtt arra felelhetnénk, hogy a kontemplált költség elégséges-e, vagy nem ? Eddig tudtommal — bár lehet, hogy csak járatlanságból nem tudom — meghatározva nincs az, a mit felhoztam és tulajdonképen még most sem birunk tiszta képpel arról, hogy az a rendszerváltoztatás, a mely létrejött Magyarországon, milyen valódi értékkel bír és mi lett az országnak tiszta jövedelmi szaporodása ezen rendszerváltoztatás folytán. T. ház! Én abban látom a nagy veszélyt a törvényjavaslattal érvényesített rendszer folytatásában, hogy mint elkölthető tiszta jövedelmet tüntetünk fel olyan összeget, a mely tiszta jövedelem ugyan, de a melynek egy részét — ismétlem, hogy csak egy részét — arra kellene fordítani, hogy a természetes fejlődés által szükségelt befektetéseket eszközöljük belőle. A t. pénzügyminiszter úr, midőn maga előtt talál egy nagy jövedelmi összeget, természetes, hogy az állam érdekében — mert azt kétségbe nem vonja senki — e nagy jövedelmi összeghez nagy kiadási összegeket mér. Nem akarom kétségbe vonni, hogy ezek helyes kiadások, a melyeket talán nem eszközölne és nem venné be a számadásokba, hogy ha nem találna ott, mint ellenértéket, egy nagy jövedelmi összeget. Már most kérdem, t. ház, miként jellemezzük azt az állami háztartást, a mely folyton nagy összegeket költ egy mesterségesen feltüntetett nagy jövedelem fejében és egyszerre csak bizonyos számú évek múlva azt találja, hogy e