Képviselőházi napló, 1896. IX. kötet • 1897. julius 26–augusztus 19.

Ülésnapok - 1896-147

r. 147. országos ülés 1897. Julius 26-án, hétfőn. menyében is megnyugvást keltsünk*. Hát erre a mondásra nézve tán egészen illő lesz hivatkozni egy jelentésre, a mely az orosz-török hadjárat alkalmával azerősebb hatalomhoz küldetett, s a melylyel azt jelentették, hogy a »Sipkaszorosban minden csendes*. Ha így érti gróf Tisza István úr a nyugalmat, ilyen mértékben ez idő szerint akczeptálom. (Tetszés a szélső baloldalon.) Igenis, nyugodt, csendes, apathikus lethargiában van a nemzet; (Úgy van! a szélső baloldalon.) óvakodnia kell tehát annak, t. ház, a ki ebbe elrjngatta, hogy ne tegyen olyan lépéseket, a melyek a nemzetet nagyon is nagy erővel ébresztenék fel, látván azt, hogy közszabadságától akarják megfosztani. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Legfontosabbnak tartom gróf Tisza István t. képviselőtársam beszédében azt, a mikor arra utal, hogy a többség sokszor volt azon helyzetben, hogy az általa inaugurált kényszereszközöket alkalmazza. Ez igen fontos kijelentés, de a tényeknek teljesen nem felel meg. Sohasem volt olyan helyzetben a t. többség, sohasem volt a kormány azon helyzetben, ho»y teljes joggal behozhassa azt, a mi itt jelezve van : olyan kényszereszközöket, a melyek a szólásszabadság korlátozását vonják maguk után. (Úgy van! a szélső baloldalon!) Nem volt ehhez teljes joga soha, mert e jogot a nemzet a kormány kezébe sohasem tette le. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) A szólásszabadság megállapítása a nemzet elévíthetctlen joga, a melyről esak ő maga mondhat le. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Hát azt ne hirdesse itt senki, hogy volt valamikor itt kormány, a melynek teljes joggal módjában lett volna ezt behozni. Jogfosztással igen. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ha a nemzet ellenállása gyengébb lesz, mint az ellene intézett erőszak, behozhatja valaki. De teljes joggal soha. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Mert ezt a jogot t. ház, csak akkor fogja a kormány bírni, ha lesz annyi bátorsága, hogy egy programmba egyenesen felveszi a legközelebbi országgyűlés idejére. (Élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélső baloldalon.) A míg nem akad kormány, t. ház, a melynek bátorsága lesz ezt zászlajára felírni, hanem ezt egyszerűen behozza ide a házba, addig azt keresztííl nem fogja viimi senki, sőt semmiféle joggal még csak nem is fogja proponálhatni. (Élénk helyeslés a bál- és szélső baloldalon.) Méltóztassék megengedni, t. ház, hogy olyan nyomatékkal hangsúlyozom azt, hogy méltóztassék'tiszta programmba felvenni ezt a kérdést. Azért teszem különösen, mert ha a tényeket egymás mellé teszem s egymásba fűzöm, akkor visszafelé menve egészen az országgyűlés megnyitásáig, — mert nem akarok visszamenni még a megnyitás előtti időkre, azok már nem tartoznak ide, — azt látom, hogy az országgyűlés elejétől kezdve sorban megtaláljuk azon indicziumokat, a melyek arra vallanak, hogy a t. kormánynak előre elhatározott szándéka volt ide a klottírt behozni. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon. Zaj. Halljuk Halljuk!) Méltóztassék megengedni, hogy ezt esak egy rövid ezitátummal igazoljam. A t. miniszterelnök úr már az országgyűlés elején 1896. évi deczember hó 17-én a felirati vitánál azt mondta (olvassa): »A váiasztók« — ezt a miniszterelnök mondja, nem én — »azt mondták, hogy akarjuk, hogy oly erős többség legyen a házban, a mely dolgozni képes és akar is.« Ha ezt mondták, jóléteitek. Mi ezen megbízatásunknak meg fogunk felelni. Azt mondja a miniszterelnök úr továbbá (olvassa): »És módját meg fogjuk keresni és találni annak, hogy a kisebbség ne tegye lehetetlenné, hogy működésünknek eredménye legyen a házban.« Hát, t. ház, méltóztassék a naplónak ezt megelőző részét megnézni, mit csinált a kisebbség olyant, a mi a miniszterelnök urat feljogosította volna, hogy 1896. deczember hó 17-én ilyen kijelentést tegyen? Az itt egybegyűlt kisebbség egy része passzivitást követett, nem azért, mintha meg akaría volna akasztani a vitát; a kisebbség nagyobb része pedig tárgyilagos vitát folytatott és történt az, hogy mindegyik párt benyújtotta a maga felirati javaslatát, — épúgy, mint tette az az azelőtti országgyűléseken, — és ezzel oly jogot gyakorolt, a melyről lemondani nem is szabad. Itt tehát az a fenyegetés, melyet most egy hét óta naponként hallottunk a kényszereszközöket illetőleg, már eléggé kilátásba volt helyezve a miniszterelnök úr nyilatkozatában. Ezeket azonban nagyon nehéz dolog előttünk a miniszterelnök úrnak és a túloldalról a napokban felszólalt képviselő uraknak indokoltak gyanánt feltüntetni. Mert hiszen mi történt? A kisebbségnek a kormány egészen a kezében volt. Akkor, mikor báró Bánffy Dezső ezt a kijelentést tette a november hó 23-án összegyűlt országgyűlés előtt, akkor nem volt sem költségvetés, sem indemnitás, semmije sem volt a kormánynak és itt állott egy ellenzék a választási harezokból ingerűit kedélylyel kikerülve; és daczára annak, a mit Groisz Gusztáv képviselő úr nagyon hangoztatott az ő leczkéztető stílusában, hogy mi mindent kell az ellenzéknek tennie, ez az ellenzék nem gördített semmi nehézséget a kormány elé, nem ragadta meg az alkalmat, hogy beható vitáival lehetetlenné tegye azt, hogy a miniszterelnök úr 1897. január 1-én a gratuláeziókat fogadhatta. (Mozgás jobbfelől.) Pedig módjában volt az ellenzéknek és nem tette, mert nem